kedd, március 31, 2020


Az adópénz – Lukács 20,20-26
20Ezután szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust egy kérdéssel tőrbe csalják, és átadhassák a hatóságnak és a helytartói hatalomnak. 21Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. 22Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? 23Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk: 24Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré. 25Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! 26Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.

Iskolás koromban, amikor kiderült, hogy vasárnaponként templomba járok, egy iskolatársam szegezte nekem a következő kérdést: „Tud-e Isten, akkora követ teremteni, hogy ne tudja fölemelni?” Nem emlékszem arra, hogy mit válaszolhattam a kérdésre, azt tudom, hogy templomba továbbra is jártam, oda vittem magammal kérdéseimet, majd ahogy kicsit megerősödtem, akkor onnan hordtam haza kérdéseket, mert az Ige kezdett vallatni engem. Kollégám kérdése mögött a tréfán túl olyan rejtett szándék is lehetett, hogy hitemet próbára tegye, vagy magyarázatom során ellentmondásba keveredjek, s így ha nem is megy el a kedvem a templomba járástól legalább igazoltnak látja majd saját templomkerülését.

Az igében Jézusnak szegezett „kacskaringós” kérdés mögött nyilvánvaló a szándék: „hogy őt megfogják beszédben”. Még udvarolni, kedveskedni is hajlandóak („tudjuk, hogy te helyesen tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem Istennek útját igazán tanítod”), hogy céljukat elérjék. Csalódniuk kell azonban, a csodálkozással maradnak, hogy Jézus bölcsessége mennyire helyénvaló.

Két dolog lehetett volna nyilvánvaló számukra:
A jó tanítvány nem hanyagolja el állampolgári kötelességeit, és nem merül bele annyira a világ dolgaiba sohasem, hogy Isten tisztelete csorbát szenvedjen életében.
Okoskodásuk végén kénytelenek elhallgatni. Sokkal jobb lenne őszinte kérdéseiket odavinni Jézushoz, mint alakoskodó, álnok magatartásunk nyomán megszégyenülve elhallgatni. Pillanatnyi fegyverszünetekben élnek, mert hamarosan jön majd az újabb kérdés: „A feltámadáskor kinek a felesége lesz közülük? (20,33). Elhallgatnak, de sohasem tudnak csendben lenni Jézus lábainál.

Te pedig kedves testvérem:
Csak légy egy kissé áldott csendben:
Magadban békességre lelsz, :/:
Az Úr rendelte kegyelemben
Örök, bölcs célnak megfelelsz.
Ki elválasztá életünk,
Jól tudja, hogy mi kell nekünk.
(399.ének, 3.versszak)

Hozzátenném, hogy nem csak azt tudja, mi kell nekünk, hanem azt is mit kell tennünk… akár az adó dolgában is.

vasárnap, március 29, 2020


12Ezért Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által. 13Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva. 14Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Zsidók 13,12-14

Ma, 2020 március 29-én második hete ülünk bent. Második hete nem mehettünk templomba. Szinte bárhová kimennénk. Különösen azokra a testvérekre gondolok most, akik a tömbházak pár négyzetméteres területén belül napok óta róják a kilométereket. Megkockáztatom, hogy sokan, még a templomba is elindulnának, ha csak oda lehetne menni, még akkor is, ha hosszú ideje nem tették meg ezt, amikor lehetett volna. A friss levegő kedvéért, a találkozás kedvvért, akár. Reggel korán indulnának kirándulni azok is, akik az otthonmaradás, a délig alvás, vagy a vasárnapi távirányítós heverészés elkötelezett hívei. Örömmel indulnánk, de azt tanácsolják maradjunk otthon.
 Ebben a helyzetben különös értelmet kapnak az ige szavai: „Menjünk ki Őhozzá”. Zsid. 13,13 Menjünk Krisztushoz. Belső, lelki utazásra hívlak benneteket ma szeretteim, utazásra, mely mindennapos kellene legyen életünkben.
Bentről kifele indít az ige. A bent a tábor, a bűn elkövetésének a színhelye. A szent sátor mindig a táboron kívül állt. Aki engesztelést akart szerezni bűneiért az ki kellett lépjen a táborból. A nagy engesztelő napra kell gondoljunk itt, amelynek szertartási rendjét a 3Móz. 16-ban olvashatjuk. Jézus, a törvényi előírásnak engedve az áldozat minden mozzanatát saját testében betöltötte, bocsánatot szerzett bűneinkre. Kifele indulni tehát, azt jelenti, hogy elindulni, kilépni a kényelmesnek, otthonosnak érzett, bűnben meggyökerezett életből. Az elmúlt napokban talán több alkalmunk nyílt meglátni azt, hogy miben voltunk, milyen úton járt a világ s benne mi is, és arra is, hogy belássuk az anyagiasságra, egyéni érdekre alapozott társadalmi rendetlenség tarthatatlan. Belső úton, de a valóságban kifele indít meg, ebből és más meggyökerezett bűnös életformánkból az ige szava: „menjünk ki Őhozzá”.
A „kint” a szenvedés helye is volt. Ott szabadott halálra kövezni a bűnöst (3Móz.24), ott kellett megsemmisíteni az áldozati állat maradványait. Ott szenvedett Krisztus, Jeruzsálemen kívül, a Koponya hegyén. Kimenni azt is jelenti tehát, szenvedést vállalni: hordozni Krisztus gyalázatát, a társadalmi megvetettséget, lenézettséget, a hátratételt is.
A kifele indulás nem szemforgató elkülönülést, hanem olyan részvételt jelent a világban, amely a „jövendő” ígéretének jó levegőjét, bíztató reménységét árasztja mindazokra, aki nem akarnak mozdulni.  


szombat, március 28, 2020


Jézus megtisztítja a templomotLukács 19,45-48
45Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, 46ezt mondva nekik: Meg van írva: „Az én házam imádság háza lesz”, ti pedig rablók barlangjává tettétek.
47Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői arra törekedtek, hogy elveszítsék őt, 48de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta őt.

Jézus templomtisztítása legalább két fontos dolog megváltoztatásával jár.
Az egyik az istentiszteleti hely külső megtisztítása, a nem odavaló dolgok félretétele, felszámolása. Az állatáldozatokhoz szükséges portékát a templomhoz vezető úton, de már a templom udvarában is árulták. A messziről jött zarándokok pénzt is tudtak ugyanott váltani. Valóságos bazári hangulat lehetett, amiből nemcsak az árusok, hanem a papság is hasznot húzott. Ezt számolja fel Jézus, amikor a templom eredeti rendeltetését adja vissza, és azt az imádság házának nevezi.
A másik fontos változás, ami nélkül az első nem sokat ért volna, a megtísztított templom tartalommal való megtöltése: „naponként tanított”. Isten szava a helyére kerül. A tisztán hirdetett Ige „odaadó figyelmet” szül, és olyan ragaszkodást, ami ellen a hatalmasok sem tehetnek semmit. S ha tesznek is… ideig-óráig hallgat el csak az életet adó szó, de annál nagyobb erővel hangzik ismét és tisztít templomot és életet.
A mellékes, vagy templomtól idegen dolgok félretétele, és Isten szavának hirdetése tisztítja meg a templomot: a kőből vagy téglából épült Istenházát, de azt a másik templomot is, amelyről Pál apostol ezt írja: „Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Lélek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” 1Kor.6,19

péntek, március 27, 2020


Bátorító szó

A haláltól nem kell túlságosan félni

Anno 1538 október 21-én Martin Luther doktor nyilvános intelmezést mondott a templomban, és igencsak megpirongatta mindazokat, akik megrémültek, amikor lábrakaptak a pestisről szóló mendemondák és lármák. Így szólt: -Az Úrban kell vigasztalódni, benne kell bízni, s mindenki maga foglalatosságában igyekezzék, és maradjon is meg abban. És ha felebarátjának segítségre, támaszra van szüksége, senki tőle meg ne vonja magát. Ne féljünk a haláltól annyira mód felett, mert megragadtuk az élet igéjét és az Urat magát, aki mivégettünk erőt vett a halálon.

Luther, Asztali beszélgetések, 154,o.

csütörtök, március 26, 2020


Jézus bevonul Jeruzsálembe – Lukács 19,28-40
28Miután ezeket elmondta, továbbhaladt Jeruzsálem felé. 29Amikor közeledett Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: 30Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide! 31Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? – mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá. 32Amikor a küldöttek elmentek, mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik. 33Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: Miért oldjátok el a szamárcsikót? 34Ők így feleltek: Mert az Úrnak van szüksége rá. 35Azután elvezették Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, és felültették rá Jézust. 36Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat. 37Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, 38és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban! 39A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! 40De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.

A képen a következők lehetnek: rajz

Ordass Lajos
…ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.
                                                            Lukács 19,40

Uram!
Jóslat volt ez a szavad akkor még, amikor mondtad. Megvalósulása később következett be, amikor tanítványaidat erőszakkal elhallgattatták. Akkor már nem evangéliumod hangzott Jeruzsálemben, hanem kövek beszéde. A kövek pedig nem szabadító kegyelemről, hanem szörnyű ítéletről beszéltek.
Jeruzsálemről írtam. De írhattam volna helyette számtalan más város vagy ország nevét, mert a történelem folyamán ennek a jóslatodnak valóra válása nagyon sokszor megismétlődött. Ahol elfojtották az evangéliumot, ott pusztulás állott be.
Uram!
Ellenfeleidnek mondtad ezt, idejekorán való figyelmeztetésül.
         De szavad nem csak ellenfeleidnek szól, akik legtöbbször úgysem hallgatnak rád. Ma élő tanítványaidnak is mondod ezt. Ha nem úgy hallgattatják el őket, hanem ők maguktól hallgatnak el, mert lelkükből kiveszett az irántad való szeretet, akkor is csak a templomromok beszéde marad meg.
         Tartsd meg bennem elevenen a hozzád és a házadhoz való szeretetemet!
(Ordass Lajos, Útravaló az év minden napjára, Harmat, 2008., 242.o.)

szerda, március 25, 2020


A minák - Lk. 19,11-27 
11Amikor pedig ezeket hallották, mondott egy példázatot is, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa. 12Így szólt tehát: Egy előkelő ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza. 13Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz minát, és azt mondta nekik: Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök. 14Alattvalói azonban gyűlölték őt, ezért küldöttséget menesztettek utána, és azt üzenték: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk. 15Amikor pedig megszerezte a királyi méltóságot és visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan kereskedett. 16Jött az első, és azt mondta: Uram, a minád tíz minát nyert. 17Az erre így szólt: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött! 18Aztán jött a második, és jelentette: Uram, a minád öt minát nyert. 19Ehhez pedig így szólt: Uralkodj te is öt városon! 20Jött a harmadik is, aki így beszélt: Uram, itt a minád. Egy kendőbe kötve őriztem. 21Féltem ugyanis tőled, mivel könyörtelen ember vagy: azt is behajtod, amit nem fektettél be, és learatod azt is, amit nem vetettél el. 22Ekkor az így szólt hozzá: A saját szavaid alapján ítéllek meg, gonosz szolga! Tudtad, hogy én könyörtelen ember vagyok, hogy behajtom azt is, amit nem fektettem be, és hogy learatom azt is, amit nem vetettem el? 23Miért nem tetted hát a pénzemet a pénzváltók asztalára, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam meg? 24Az ott állóknak pedig ezt mondta: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van! 25Mire ezt mondták neki: Uram, annak tíz minája van! 26De ő így válaszolt: Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. 27Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királlyá legyek felettük, hozzátok ide, és vágjátok le itt előttem.

„azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa” 11. vers
A tanítványok úgy gondolhatták, hogy a király bevonulása, Jeruzsálemben való megjelenése által Isten országa megjelenik. Valamilyen szemmel látható ország megvalósulását várták, amelyben nemzeti, vallási sérelmeik orvoslásra, váradalmaik beteljesedésre találnak. Jézus egy példázattal világosítja meg előttük, hogy Isten országa a megbízott szolgák hűséges szolgálatában közelít el, és a Gazda visszajövetelekor teljesedik ki. Így mind a tétlen várakozás, mind a hamisan lelkesedő lelki magatartás idegen kell legyen számukra. A gazda hűséges szolgálatra hívta és hívja el szolgáit ma is!

„Imádság és önvizsgálat során három dologra kell ráébrednem. Először arra, hogy én is kaptam tálentumot, s ez az akkori világban súlyt és pénzt jelentett. Amikor úgy érzem, hogy elértéktelenedtem, amikor keresem a helyemet, súlyomat az emberek között, Isten azt mondja nekem: értékes szolga vagy, mert súlyodat a reád bízott tálentum adja meg. Másodszor arra, hogy milyen megbízást kaptam. Isten nem ad olyan tálentumot, amelynek kamatoztatására ne lenne képességem. A kérdezésnek ebben az időszakában esetleg le kell mondanom olyan életterveimről, amelyekre nézve Isten nem képesített, és alázatosan kell elmondanom: Uram, ezt a tálentumot nem én kaptam. – Harmadszor, fel kell ismernem, hogy hány tálentumot adott nekem az én Uram. Tilos egytálentumosként irigykednem másokra és tilos öt tálentum birtokában lenéznem szolgatársaimat. Mid van ugyanis, amit ne kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna (1Kor. 4,7)?”
A megbízott szolgák hűsége, Kozma Zsolt, Alkalmas és alkalmatlan időben, 243.o.  

kedd, március 24, 2020


A jerikói vak meggyógyítása (Lk. 18,35-43)
35Történt pedig, amikor Jerikóhoz közeledett, hogy egy vak ült az út mellett, és koldult. 36Hallotta, hogy sokaság megy el mellette, kérdezősködött, hogy mi az. 37Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra. 38Ekkor így kiáltott fel: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam! 39Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! 40Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Amikor közel jött, megkérdezte tőle: 41Mit kívánsz, mit tegyek veled? Ő így szólt: Uram, hogy újra lássak. 42Jézus ezt mondta neki: Láss! A hited megtartott. 43És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve Istent. Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent.
Zákeus (Lk. 19,1-10)
Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. 2Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. 3Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. 4Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. 5Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. 6Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. 7Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. 8Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. 9Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. 10Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.

Két ember aki Jézust keresi. Az egyik tudja mit akar: „Uram, hogy újra lássak”. Lk.18,41. A másik kíváncsi: „Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus”. Az egyik szívből, a másik színből, de Jézust keresik. Egyiknek meghallja kiáltását, a másikat meglátja nyomorúságában a Mester. Az egyiknek megjön szeme világa és újra lát. A másik egész életében „vak” volt, soha nem látott, soha nem látta a találkozásig életét olyannak amilyen. Neki is megnyílik a szeme: látja, hogy elrontotta életét s azt is, hogy most van a jóvátétel ideje. Az egyik „közel ment Jézushoz”, a másikra Jézus „felnézett”. Bíztasson példájuk, hogy mindkettőjüket meglátta Jézus, mindkettőjük élete megváltozott a találkozás következtében. Kiáltsunk bátran:
Jézus, nyájas és szelíd, láss meg engemet,
Hallgassad meg, hű Megváltóm Gyermekedet!
Bűnöm láncát oldja fel kegyelmed s a hit;
Törjed össze balga szívem Bálványait!
Szabadságot adj nekem és tiszta szívet,
Vonj magadhoz, Jézusom, hogy Járjak Veled!
Vezess engem utadon: magad légy az út,
Melyen lelkem a halálból Életre jut!
Jézus, nyájas és szelíd, láss meg engemet:
El ne engedd, hű Megváltóm, már kezemet!
(Református énekeskönyv, 447. ének)


hétfő, március 23, 2020

 Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened....  5Móz. 8,2








vasárnap, március 22, 2020


Jézus harmadszor szól haláláról és feltámadásáról
(Mt 20,17-19; Mk 10,32-34)

31Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. 32Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad. 34Ők azonban semmit sem értettek ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat.’

„Ök azonban semmit sem értettek ezekből.” A Krisztus szenvedésének és feltámadása megértésének a tekintetében nem sokat változott a helyzet. Valahogy úgy vagyunk vele, mint a történetben, amely szerint két rabbi beszélget és az egyik panaszolja, hogy nem ért egy bizonyos szentírási helyet. Erre a másik készségesen ajánlkozik, hogy majd ő megmagyarázza. Az ajánlatát azonban elutasítja hittestvére, mondván: „Megmagyarázni én is megtudom, csak nem értem.”
A tanítványok értetlenségére magyarázatképpen felhozhatjuk, hogy „rejtve maradt előttük”, vagy „el volt rejtve előlük”, ahogy más fordításban olvassuk. A feltámadott Jézussal való találkozásuk után „megnyílnak szemeik”(Lk.24,31) Helyükre kerülnek a dolgok, a szívek immár gerjedeznek és örömmel mondják: „Feltámadott az Úr bizonnyal (…)”. Lk.24,34
Helyükre kerülnek a dolgok, az értetlenség mégis megmarad. Másképpen van jelen a mai tanítványok életében. Sem megmagyarázni sem érteni nem tudjuk annak a szeretetnek a nagyságát amelyről énekelni szoktunk: „Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor –csuda szerelem- Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd a Szabadító elközelgetett!” 419. ének 3. versszak.
Ezért a „csuda szerelemért” adok hálát a mai vasárnapon, veletek együtt!.


szombat, március 21, 2020

A gazdag ifjú (Lk. 18,18-27)

18Akkor egy előkelő ember megkérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? 19Jézus ezt válaszolta neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. 20A parancsolatokat tudod: „Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat!” 21Ő pedig így szólt: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. 22Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: Még egy fogyatkozásod van: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, azután jöjj, és kövess engem! 23Az pedig, mikor ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt. 24Jézus ezt látva, így szólt: Milyen nehezen mennek be a gazdagok az Isten országába! 25Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. 26Akik pedig ezt hallották, megkérdezték: Akkor ki üdvözülhet? 27Ő így felelt: Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.

„ Martin Luther doktor fölvette csöppnyi gyermekét, aki összerondította magát, és azt mondta: - Ezek az emberek csak annyira szolgálják meg étküket-italukat kakálással, sírással és bömböléssel, mint mi jó cselekedeteinkkel a mennyek országát.” (Luther: Asztali beszélgetések, Helikon, 62.o.)
„Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva” mondja a gazdag ifjú. Jézus nem is vonja kétségbe megállapítását, csak fölhívja figyelmét, hogy van még egy fogyatkozása. Legalább egy fogyatkozás. Egy titkos kamra, ahol csak én akarok jelen lenni, és Istennek nincs oda bejárása. „Az embernek a pénztárcája tér meg utoljára”, szokták mondani. Egyik legérzékenyebb pontunk szokott lenni az anyagiak fölötti rendelkezés átadása. Nem én osztom el, hanem átadom Annak, Aki hálákat adva a kevésből adott a sokaságnak, úgy, hogy a maradék megtöltött tizenkét kosarat. Lehet, hogy már át is adtam minden anyagi javamat. Egy fogyatkozásom mégis maradt. Legalább egy. Szóval lehetetlen… Minden erőfeszítésem ellenére lehetetlen. De „lehetséges az Istennél”. Ő, kinek kegyelme nagy, vesznem engem se hagy!