Hogy jártak a galambok az ölyvekkel?

 

    Az ölyvek veszekedvén, harcolván egyik a másikkal, egybebékéltenek a galambok közbejárásokkal. Annak utána egyesek lévén egymással, a galambokat és más apró madarakat pusztították. Mikor a gonoszak egymással veszekednek, a jóknak akkor vagyon békességek. 

Bod Péter: Szent Hilárius, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987, 186. old.

 

 Hogy énekelt a farkas?

 

    Egy báránykára találkozván a berekben, megörvendett a prédának. A bárány azon könyörgött, minekelőtte őtet megenné, énekeljen egyet, ő is hadd táncolja ki magát, s azután bár egye meg. A farkas örömében énekelni akarván, ordítani kezd; melyet meghallván a pásztori komondorok, nagy ugatással arra futnak, s a farkast elkergetik, a bárányka a nyáj közé szalad. A farkas magában így búsult: ha a természet őtet nem tette éneklő hattyúvá, miért fogott ő énekléshez? Amire a természet nem készített, azt gyakorolni nem jó: Rusticus arva colat. A mezei ember szántson-vessen. Cantor amet modulos. A kántor énekeljen. Akinek ideje vagyon, élete vagyon.

(Bod Péter: Szent Hilárius, Szépirodalmi Kiadó, 1987, 185.o) 

 

 A bagolyfiról mit tudsz?

    A sasmadaraknak királyok a szebb madarak fiaik közül a maga udvarába szolgálatra valókat keresett. A bagoly előállott, és a maga fiait dicsérte erősen, hogy ő azoknál soha szebbeket és a király szolgálatjára alkalmatosabbakot nem esmért, amelyért őtet megnevették a több madarak. Minden embernek a maga cselekedetei jónak tetszenek. Nin didicit privatus amor distinguere formas. A magános indulat nem látja meg a hibát a magáéban, mert a szeretet vak. Nemo sibi turpis, corvo licet atrior esset. Senki ő magának nem tetszhetik rútnak, fekete holló is tetszik szép galambnak.

(Bod Péter: Szent Hilárius, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987, 178.o.)

(Bod Péter Olthévízen volt lelkész 1743-1749 között)

 "Én pedig ma erőtelen, noha felkent király vagyok (...)" 2Sámuel.3,39,b

        Hitvallásunk, a Heidelbergi Káté (H.K) szavai szerint, azért is neveznek engem keresztyénnek, mert : "hit által Krisztusnak tagja és így az Ő kenetének részese vagyok (...)" (H.K.32 felelet). Őt pedig "az Atya rendelte és Szentlélekkel felkente (...) örökkévaló királyunkká." (H.K. 31. felelet). Krisztus kenetében való részesedésem előremutató is: "ez élet után pedig az örökkévalóságban minden teremtményen uralkodjam." (H.K. 32. felelet)

        "ma erőtelen", de felkent király vagyok: ez az állapotom, erre jutok magammal minden nap. Krisztusban látom a legjobban: a kereszt felé vezető út az erőtelenség, az elhagyatottság útja, húsvét hajnala azonban a dicsőséges királyé.

     Hadd lássam, hadd lássuk Urunk így életünket, erőtelenségünket: "ma erőtelen, noha felkent király", vagy az ígéretet is benne: ma ugyan még erőtelen, de már király. Krisztus uralma hintse ránk mindent beragyogó fényét! 

 

“Kihoztak pozitívnak!”

A koronavírus járvány kezdete óta, gyakran hallottam a címben idézett mondatot, melynek értelme talán ez lenne: vizsgáltak valakit a fertőzés gyanújával és úgy intézték a dolgokat, hogy az eredmény számukra kedvező, a betegnek pedig (aki tulajdonképpen egészséges) hátrányára legyen. Valakinek, valakiknek a háttérben érdekük, hogy a tulajdonképpen egészséges ember, pozitívnek vagy „pozitívnak” bizonyuljon. Mellékesen jegyzem meg, hogy a járvány kitörése után estem át egy vakbélműtéten. Mivel még nem tudták, hogy pozitívnak, vagy negatívnak fognak „kihozni”, ezért  a teljes orvosi személyzet éjjel kettőtől fél ötig védőruhában volt kénytelen a munkáját végezni. Az orvos elmondása szerint a harmadik műtét volt már számára fél nap leforgása alatt, ugyanolyan körülmények között. (teljes fegyverzetben, azaz védőfelszerelésben). Az biztos, hogy semmilyen érdekük nem fűződött ahhoz, hogy pozitívnak hozzanak ki… s bizonyára a többi orvosnak sem, akik legjobb tudásuk szerint igyekeznek ellátni a betegeket. Persze, emberek ők is, egy rendszerben kénytelenek hivatásukat teljesíteni, amely rendszer tele van hiányosságokkal. Előfordulhatnak hamisan pozitív, vagy hamisan negatív tesztek, sőt komoly műhibák is. Mindezekkel együtt úgy érzem, hogy a címben idézett mondat igazságtalan. Mi lenne ha elfogadnánk, hogy vannak az életben bizonyos dolgok (pl. betegségek), amik nem tartoznak a magát „mindenhatónak” gondoló ember ellenőrzési területe alá. Ezeket a fránya betegségeket azok is elkaphatják, akik amúgy minden jóval ellátják magukat, s akik biztosan tudják, hogy az ő váruk (testük) bevehetetlen. Ha mégis hatalmába kerítené valami, az csak látszat, ellenük szőtt összeesküvés, ami csak papíron létezik, létezhet.

Kicsit tovább gondolva ezt az elég jellemző hozzáállást, azt gondolom, hogy a bűnhöz, ehhez  az „öröklött”, tovább tenyésztett és mutációkat szenvedett „vírusfertőzéshez” is hasonlóan viszonyulunk. A Szentírás tükrébe tekintve „pozitívnak” bizonyulunk: „Mindnyájan vétkeztek…” Mindannyiunkat pozitívnak „hoz ki”. Mert hát nem is vagyunk lényegében azok, gondoljuk erről is. Valamiért összeegyeztek a papok és állandóan ezt mondogatják, az unalomig hajtogatják, soha nem hagyják abba, még karácsonykor sem. Pedig ha „pozitív” vagyok is, vannak akik nálam sokkal de sokkal pozitívabbak (bűnösebbek), s ha annak hoztak is ki engem, ennek mások az okozói.

Az emberi tudományban (orvostudományban is) vannak tévedések, mégis alapvetően bíznunk kellene azokban, akik gyógyítani hivatottak testi nyavalyáinkat.

 A bűn tekintetében hitem szerint tévedhetetlen a diagnózis, nincsenek hamisan pozitív vagy negatív tesztek, és a gyógyulás első lépése, hogy elfogadjuk azt, amit az „áldott orvos” csalhatatlan tekintete megállapít rólunk, mert „nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk”. Zsid. 4,13