"És
lőn másnap, mikor ők a hegyről leszállottak, sok nép méne elébe.
És ímé egy a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem: És ímé a lélek megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja őt, annyira, hogy tajtékot túr, és nehezen megy el tőle, szaggatván őt. És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták. Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek titeket? Hozd ide a te fiadat! A míg pedig az odaméne, azon közben az ördög földhöz üté azt, és megrángatá. De Jézus megdorgálá a tisztátalan lelket, és meggyógyítá a gyermeket, és adá azt az ő atyjának.
Elálmélkodának pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején. Mikor pedig mindnyájan csodálkozának mind azokon, a miket Jézus cselekedék, monda az ő tanítványainak: Vegyétek füleitekbe ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni.
De ők nem érték e mondást, és el vala rejtve előlük, hogy ne értsék azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől." Lk.9,37-45
És ímé egy a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem: És ímé a lélek megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja őt, annyira, hogy tajtékot túr, és nehezen megy el tőle, szaggatván őt. És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták. Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek titeket? Hozd ide a te fiadat! A míg pedig az odaméne, azon közben az ördög földhöz üté azt, és megrángatá. De Jézus megdorgálá a tisztátalan lelket, és meggyógyítá a gyermeket, és adá azt az ő atyjának.
Elálmélkodának pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején. Mikor pedig mindnyájan csodálkozának mind azokon, a miket Jézus cselekedék, monda az ő tanítványainak: Vegyétek füleitekbe ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni.
De ők nem érték e mondást, és el vala rejtve előlük, hogy ne értsék azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől." Lk.9,37-45
Rövid időre maradtak magukra a
tanítványok, de ez is elég arra, hogy megtapasztalják tehetetlenségüket Jézus
nélkül. Tehetetlenségünk, erőteleneségünk sokszor megtapasztalt ténye komoly
önvizsgálatra indít: "A lelkész is vessen számot magával, miért tud oly
kevésre menni hivatalában."- olvastam egy régi bibliamagyarázatban.
A kemény szavak ellenére örömhír ez az
ige, hiszen előremutat Jézus szenvedésére, és mindarra ami az Ő halála és
feltámadásának a következménye és ajándéka lesz. Az akkori tanítványok nem
mertek kérdezni, pedig szabadott volna. Nekünk pedig nem csak kérdezni szabad,
hanem hálát is adhatunk, hogy a mennybe ment Krisztus nem hagyott magunkra, sőt
"Szentlelke által mibelénk, az ő tagjaiba mennyei ajándékot áraszt" (Heidelbergi Káté).
Hadd legyen a ma kapott ajándék alkalmas arra, hogy a hozzánk forduló emberek
ne távozzanak csalódottan tőlünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése