Vasárnap reggel

     ^"Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: „Követlek, akárhova mégy.” Jézus azonban így felelt: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” Egy másikhoz pedig így szólt: „Kövess engem!” De ő ezt kérte: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat.” Jézus így válaszolt neki: „Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!” Egy másik is ezt mondta: „Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől.” Jézus pedig így felelt: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”

                             Lukács evangéliuma 9,57-62

          Jézus követésétől sokan lépnek vissza, mert úgy gondolják vállalhatatlan a sok lemondás, amit Jézus követel. Valóban vannak dolgok, amiket el kell hagyni, van, ami nem mehet úgy tovább, ahogyan addig. Van amire ki kell mondani, hogy elég: "Elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük" (1Pt.4,3)

          Úgy érzem mégis rossz úton jár az, aki a lemondás követelését érzi ki Jézus szavaiból. Sokkal inkább hangsúlyos az, hogy mit teszünk meg "előbb".

          Előbb elmegyek és elvégzem a vélt vagy valós kötelességemet, aztán ráérek a követésre. Előbb elrendezem a dolgaimat, majd utána elindulok.- gondoljuk és mondjuk is magunkban a példák szereplőinek gondolatait. Jézus Isten országának hirdetéset tartja előbbvalónak. Szerintem jogosan. Az Isten országa eljöveteléről szóló örömhírt az öreg, vagy beteg édesapának is hallania kell. Evangélium nélkül ott maradunk "atyáinktól örökölt hiábavaló életünkben" (1Pt.1,18). Krisztus nélkül a testileg, lelkileg elgyötörtek kísérgetik az előttük járókat hagyomány tisztelő áhitatosággal a reménytelenség útján. Krisztus követői örömteli hirdetői az Ő feltámadásának, és országa kiteljesedesének a családjukban is.