kedd, február 01, 2022

“Kihoztak pozitívnak!

A koronavírus járvány kezdete óta, gyakran hallottam a címben idézett mondatot, melynek értelme talán ez lenne: vizsgáltak valakit a fertőzés gyanújával és úgy intézték a dolgokat, hogy az eredmény számukra kedvező, a betegnek pedig (aki tulajdonképpen egészséges) hátrányára legyen. Valakinek, valakiknek a háttérben érdekük, hogy a tulajdonképpen egészséges ember, pozitívnek vagy „pozitívnak” bizonyuljon. Mellékesen jegyzem meg, hogy a járvány kitörése után estem át egy vakbélműtéten. Mivel még nem tudták, hogy pozitívnak, vagy negatívnak fognak „kihozni”, ezért  a teljes orvosi személyzet éjjel kettőtől fél ötig védőruhában volt kénytelen a munkáját végezni. Az orvos elmondása szerint a harmadik műtét volt már számára fél nap leforgása alatt, ugyanolyan körülmények között. (teljes fegyverzetben, azaz védőfelszerelésben). Az biztos, hogy semmilyen érdekük nem fűződött ahhoz, hogy pozitívnak hozzanak ki… s bizonyára a többi orvosnak sem, akik legjobb tudásuk szerint igyekeznek ellátni a betegeket. Persze, emberek ők is, egy rendszerben kénytelenek hivatásukat teljesíteni, amely rendszer tele van hiányosságokkal. Előfordulhatnak hamisan pozitív, vagy hamisan negatív tesztek, sőt komoly műhibák is. Mindezekkel együtt úgy érzem, hogy a címben idézett mondat igazságtalan. Mi lenne ha elfogadnánk, hogy vannak az életben bizonyos dolgok (pl. betegségek), amik nem tartoznak a magát „mindenhatónak” gondoló ember ellenőrzési területe alá. Ezeket a fránya betegségeket azok is elkaphatják, akik amúgy minden jóval ellátják magukat, s akik biztosan tudják, hogy az ő váruk (testük) bevehetetlen. Ha mégis hatalmába kerítené valami, az csak látszat, ellenük szőtt összeesküvés, ami csak papíron létezik, létezhet.

Kicsit tovább gondolva ezt az elég jellemző hozzáállást, azt gondolom, hogy a bűnhöz, ehhez  az „öröklött”, tovább tenyésztett és mutációkat szenvedett „vírusfertőzéshez” is hasonlóan viszonyulunk. A Szentírás tükrébe tekintve „pozitívnak” bizonyulunk: „Mindnyájan vétkeztek…” Mindannyiunkat pozitívnak „hoz ki”. Mert hát nem is vagyunk lényegében azok, gondoljuk erről is. Valamiért összeegyeztek a papok és állandóan ezt mondogatják, az unalomig hajtogatják, soha nem hagyják abba, még karácsonykor sem. Pedig ha „pozitív” vagyok is, vannak akik nálam sokkal de sokkal pozitívabbak (bűnösebbek), s ha annak hoztak is ki engem, ennek mások az okozói.

Az emberi tudományban (orvostudományban is) vannak tévedések, mégis alapvetően bíznunk kellene azokban, akik gyógyítani hivatottak testi nyavalyáinkat.


 A bűn tekintetében hitem szerint tévedhetetlen a diagnózis, nincsenek hamisan pozitív vagy negatív tesztek, és a gyógyulás első lépése, hogy elfogadjuk azt, amit az „áldott orvos” csalhatatlan tekintete megállapít rólunk, mert „nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk”. Zsid. 4,13

 

 

 

Nincsenek megjegyzések: