Öreg templom pünkösdi üzenete

Homlokunkat ráncolva beszélünk manapság arról, hogy korunkat lelkileg a kiábrándultság és a megkeseredettség, anyagilag a nincstelenség és a nyomor jellemzi.A hagyományos értékek szétmállásának és a nyugati világ gátlástalan majmolásának korszakát éli egyre fogyó nemzetünk. A nyugtalanító jelenségek mögött olykor mintha nem akarnánk meglátni az élni akarás biztató jeleit: templomok, árvaházak, öregotthonok, gyülekezeti és diákotthonok épülnek. Új, élni akaró gyülekezetek alakulnak. Egykori felekezeti iskoláink közül több is újraindult, sőt újak is létesülhettek. A bénítóan ható örökös aggodalom helyett amúltba nézve is erőt, bátorságot, hitet és céltudatot meríthetünk azoktól, akik hasonló, de talán még-is nehezebb körülmények között tudtak nagyot alkotni. Persze, ez csak akkor sikerül, ha a nagy, példaképnek számító elődeink életműve mögött meglátjuk Azt, Akiben maguk is hittek, és Akitől ők is az erőt merítették. Árva Bethlen Kata egyike azoknak, akikre tisztelettel emlékezünk. Sokrétű munkásságáról – a papírmalmot működtető, könyvgyűjtő, könyvkiadást támogató, a mintegy 54 református gyülekezetet pártfogoló, gyógyító, író Bethlen Katáról– most hosszadalmas lenne szólni. Mint Önéletírásából, és kedvenc udvari lelkészének, a tudós Bod Péter feljegyzéseiből is kiderül, szívének legnagyobb vágya az volt, hogy otthont teremtsen, és istentiszteleti hajlékot építsen lelki családjának, az othévízi gyülekezetnek. Az általa, 1749-ben épített olthévízi templom az idén május 24-én 260 éves. Olthévíz első református lelkészétől, Vásárhelyi Jánostól tudjuk, hogy az olthévízi református gyülekezet alakulásának kezdetén, 1725-től kezdve,az istentiszteleteket vasárnap Bethlen Kata kastélyában, hétköznapokon pedig a lelkészi lakáson tartották. 1735-re annyira megnőtt a reformátusok száma, hogy szükség volt egy templomra. Ebben az évben Árva Bethlen Kata a maga költségén egy kis fatemplomot építtetett. Amint az idő múlásával és a gyülekezet növekedésével ez a templom is kicsinek bizonyult, a grófnő egy nagyobb, kőből épült templom, építését határozta el. A fatemplomot lebontották – és 1748-ban, július 26-án hozzáfogtak az új templom építéséhez.
A grófnő Önéletírása szerint egy hónap elteltével már álltak a falak. Bod Péter is tudósít erről anagyarányú építkezésről. Mind a saját, mind pedig a hévízi lelkészek munkanaplójába is feljegyezte ezt a fontos gyülekezeti és helytörténeti eseményt. Ebben az évben elkezdődött a torony, a lelkészi és az iskolamesteri lakás építése is. Az építkezések teljes költségét, és a munkások ellátását is, a grófnő állta.
Egy 1735-ben készült, de ebben az évben leszakadt harangot is újraöntenek, míg a falak épültek.
Az újraöntött harang tömege 132 font, felirata: M.G. B. BETHLEN KATA ASZSZONY Ő NSÁGA ÖNTETTE A HÉVÍZI R. EKKLESIA SZÁMÁRA 1748. Ez a harang hívja ma is az olthévízieket a templomba.
Azt gondolhatnánk, hogy a grófnő ezzel a sok építkezéssel a maga hírnevét akarta öregbíteni. Ő azonban elhárítja ezt a vádat: „Én Istenem, tekints reám és lásd meg az én szívemnek legbelső rejtekében, hogy az én életemet egyébért nem kívánom, hanem ez helységben a te dicsőségednek előmozdításáért.”
Bár nagy lendülettel fogtak hozzá a munkához, a grófnő többrendű betegeskedése és testvérének, Bethlen Ádámnak halála hátráltatta a templom építését. A munkálatokat csak 1749. április végén folytathatták. Nagy erővel, sok munkással dolgozhattak, mert ez év májusára már készen is állt a templom.
Az első istentiszteleti napról Bethlen Kata így vall:
„Jóistenemnek segedelme által az én Istenemnek házát elkészítettem; úgyhogy májusnak 24. napján abban az isteni tiszteletet elkezdhettük; másnapon pedig, mely volt pünkösd ünnepének első napja, mind a keresztség, s mind az úrvacsorája, mint Istentől szerzett szakrementumok, ott a Krisztus rendelése szerint kiszolgáltattak.”
Bod Péter is megerősíti, hogy a templom felavatásának másnapján, május 25-én keresztelő volt Hévízen. A rá jellemző pontossággal fel-jegyzi annak az újszülöttnek, és annak a felnőtt átkeresztelkedőnek a nevét, akiket aznap keresztelt meg: „Kereszteltem Péter Ferencnek egy Jánost 25 May 1749, mikor legelső prédikáció volt a Templomban.” Valamint „Kereszteltem meg Hévizen Maurer Julia Aszszonyt, Maurer Ferentzné aszszonyom leányát, mint egy 17 esztendős Leányt 25. May 1749 a méltóságos aszszonyom jelenlétiben.”
Nagy patrónánk nem véletlenül időzíthette pünkösd ünnepének előestéjére a templom felavatásának napját. A keresztyén egyház a lélek kitöltetésének ünnepén született meg. A fiatal olthévízi gyülekezet is a Szentlélek erejének köszönheti létét. Magával a nagy patrónaasszonnyal is a vigasztaló és erőt adó Szentlélek cselekedte azt, hogy a próba-tételek nem törték meg, sőt inkább erősítették hitét, és képessé tették arra, hogy árvaságának, azaz özvegységének keserű napjaiban új, lelki családra találjon az általa alapított hévízi gyülekezetben. Hogy mennyire szerette ezt a gyülekezetet, melynek Hévízen templomot építtetett, kiderül 1749. augusztus 7-én írt hálaadó könyörgéséből, amelyben Istennek ad hálát az elvégzett munkáért, és az Ő áldását és segítségét kéri a gyülekezetre a továbbiakban is: „Ó, én Uram és mennyei Atyám! Te méltóztattál engemet, szegény szolgálódat, az én szüleim és atyáim felett arra, hogy ez helyben is élő kútfejeknek forrásait láthassam. Megengedted, sőt nemcsak megengedted, hanem ugyan te magad segítettél, hogy én a tégedet félőknek számára, kik itt tégedet igazán megesmértenek, hajlékot készítsek, melybe szent neved magasztalására és dicsőítésére egybegyűljenek. Megengedted azt is, hogy a te oltárod körül forgolódó szolgáidnak számokra, akik itt szent beszédednek igazán való hirdetésében fáradoznak, hajlékot építsek, melybe az ő fejeket a nyugodalomra lehajthassák. Én Istenem, jól látod ezen órában való indulatját is az én szívemnek, látod hogy mostan is, mely nagy tehozzád valóragaszkodással és tebenned vetett egész bizodalomból szólok teelőtted. Kedveljed hát a Jézusnak véréért az én szívemnek indulatját, kedveljed annak drága voltáért ez házat is, melyet én tenéked készítettem. Uram, ez a ház a te házad, ez a nép a te néped, lakozzál hát mindörökké ez házban! Hadd lehessen min-denkoron ezen helyben és házban a te szent beszédednek tisztán való hirdetése, szent szakramentomidnak a magok tisztaságokban való kiszolgáltatások... Légy Uram, ez helyben oltalmok a tégedet igazán esmérőknek, segedelmek a tehozzád ragaszkodók-nak, ne engedjed, hogy az ő nyomorúságoknak és szükségeknek idején kívüled máshoz folyamodhassanak, erősítsd őket hitekben, tégyed, tégyed állandókká és állhatatossakká a megesmért igazságban. Lakozzék a te dicsőséged mindörökké ez helyben... Ámen.”
A templomot a grófnő halála után is rendesen gondozták, ha kellett – sokszor kellett! – javították a hévíziek. Bethlen Kata mai örököseiként mi is benne vagyunk az ő imádságában. Ez pedig komoly feladatot jelent mindannyiunk számára. Nagy patrónánk imádsága ma is szívünkben eseng. Kötelez a ránk bízottak megőrzésére, és újabb feladatokra serkent. Ha ellankadnánk, az ő szavai intenek, vigasztalnak és bátorítanak. Mennyei Atyánk oltalmának jeleként pedig áll a 260 éves templom, és hirdeti a ma élő, sokszor elbizonytalanodott nemzedéknek: ez a ház ma is az Ő háza, ez a nép ma is az Ő népe.
Ő hűséges volt hozzánk mindvégig, így nekünk nincs okunk kételkedni Benne. De Árva Bethlen Kata szavai tágabb értelemben érvényesek Erdély egész népére. Újonnan épült, és öreg, több száz éves templomaink – megújulást kínálva – Őhozzá hívnak ma is!

szerző: Veress László jelenleg Marosszentkirályi lelkipásztor, 2005-ig az Olthévízi gyülekezet lelkésze