Crescătorii de animale din Ungra şi Hoghiz se plâng că au rămas fără păşuni
Publicat in: myTex.ro - portalul tau de stiri online nr. 5365 din Ma, 29 Mar 2011
Locuitorii din comunele Ungra şi Ticuş, care deţin animale, s-au declarat nemulţumiţi de maniera în care gestionează primarii celor două localităţii situaţia islazului comunal. Crescătorii de animale din cele două comune nu reuşesc să-i determine pe primari să semneze contractele de concesiune a unor suprafeţe din islazul comunal şi în acest fel nu pot obţine subvenţia de la Agenţia de Plăţi şi Intervenţii în Agricultură (APIA). Liderul PDL Ungra, Mircea Şchiopu a reclamat faptul că deşi au existat aproximativ 40 de fermieri care au solicitat Primăriei concesionarea unor suprafeţe din cele 1.100 de hectare ale islazului comunal, primarul Traian Stanciu (PSD) refuză acest lucru, deşi există o hotărâre a Consiliului Local. Precizăm că subvenţia pentru aceste păşuni este cuprinsă între 130 şi 300 de euro pe hectar.
„Crescătorii de animale de la noi au solicitat terenurile, primarul nu a vrut să semneze contractele de concesiune, dar oamenii au depus solicitări la APIA pentru a obţine subvenţia la hectar. A fost solicitată subvenţie pentru 1.100 de hectare de către Primărie şi pentru alte 250 de hectare de către crescătorii agricoli. Aşa s-a ajuns la o supra-declarare şi ambele solicitări au fost respinse de către APIA Braşov”, a spus Şchiopu. Faţă de această chestiune, ministrul secretar de stat, Szakal Andras, a precizat că a solicitat un control al conducerii APIA şi de la Ministerul Agriculturii, argumentând că în ţară există primari care au dosare penale pentru astfel de abuzuri. „Trebuie să se respecte legea şi în această speţă, de aceea este nevoie de un control al autorităţilor de la Bucureşti”, a spus Szakal Andras.
La Hoghiz, situaţia a fost reclamată de consilierul local Nicolae Catea (PDL) care a menţionat că pentru suprafaţa de aproximativ 1.000 de hectare de teren a fost iniţial încheiată o asociere între Primărie şi Asociaţia Crescătorilor de Animale din cele 6 sate aparţinătoare. Catea a declarat că banii proveniţi din subvenţie nu au ajuns la crescătorii de animale şi nici nu s-a aflat ce s-a întâmplat cu ei. „Noi cerem un extras de cont pentru a vedea cum au fost cheltuiţi acei bani, dar de la Primăria Hoghiz nu obţinem nimic. Păşunea nici nu a fost curăţată, aşa că nu ştim pe ce s-au dus banii”, a afirmat acesta. Faţă de aceste chestiuni, directorul APIA Braşov, Ion Ciocan a susţinut că primăriile trebuiau în primul rând să rezolve cererile crescătorilor de animale.
„Unităţile teritorial administrative trebuie mai întâi să soluţioneze cererile venite din partea crescătorilor de animale. În cazul în care rămân suprafeţe neatribuite atunci UAT-urile pot depune şi ele solicitări pentru subvenţii. În cazul, însă, în care nu se rezolvă solicitările legale atunci nu se aprobă acordarea de subvenţii nici UAT-urilor”, a afirmat Ciocan.
kedd, március 29, 2011
hétfő, március 28, 2011
Bethlen Kata, Önéletírása (folytatás)
Igazán írhatom azt, hogy eddig elfolyt életemnek ezen özvegységben való életem legkönnyebb és majd minden kereszt nélkül való része volt. Áldom is az én jó Istenemet, ki azt az irgalmasságot cselekedte énvelem, hogy az idegen vallású atyafiak között is oly csendes, és minden megszomoríttatás nélkül való életet parancsolt, és nem engedte, hogy a gonosz nyelveknek mérgek engemet megsérthessenek.
60
Özvegységben töltöttem el három esztendőket és hat napokat, azután kedves testvér atyámfiai és gróf Haller Gábor uram tetszéséből, hozzájárulván a magam akaratja, de kivált az én, reám kegyelmesen gondviselő Szent Istenemnek rendelése, mentem férjhez a római szent birodalombéli gróf úrhoz, Széki Teleki József uramhoz. Volt meg a lakadalmunk Hévízen 1722-ik esztendőben, pünkösd után való kedden.
61
Szemléltem már itt is az Istennek hozzám való nagy szeretetét és jóvoltát, főképpen ebben, hogy már egy igaz hitben, vallásban, egy szívvel és szájjal tisztelhetem az én teremtő Istenemet az én édes férjemmel. Világ szerént is tisztességes állapotban és rendben voltam helyeztetve, amelynél kívánva is jobbat kívánni nem kellett, az Istennek áldása is bővségesen volt a házunkon. Az én uram pedig igen jó, okos keresztyénül magát hozzám alkalmaztató ember volt, mintha ugyan édesatyám és nem férjem lett volna, úgy kívánt engemet ifjúságomban tanítani, és elkészíteni előtte a reám következett sok és nehéz kísérteteknek elviselésekre; mivel jó rendin általláta volt azt, hogy nékem tőle el kell maradnom.
62
Gyönyörködtetem vala én is szívemet e sok jóknak szemlélésével; de nem tetszék az Istennek, hogy az édes közé keserűt is ne töltene, mégpedig hamar, hogy ez világgal ne lenne semmi öszveelegyedésem. Mert három hónapok eltelések után, az én édes férjemhez való menetelemnek, egészségem bomlani kezde, a nyavalyák környülvének; soha azután is egészségem helyre sem állott; de akkor rész szerént ifjúi jó erőm; rész szerént pedig az én kedves férjemmel való csendes és jó életem azt nékem igen megkönnyebítette, úgyhogy könnyen lehetett szenvednem.
63
Megálda az Isten 1723-ik esztendőben böjtmás havának 7-ik napján egy szép fiú magzattal, kiért mind édesatyjának, mint nékem volt nagy örömünk. Ennek a szent keresztség által Zsigmond név adatott.
64
Ezen való nagy örömemet keserűség találá nemsokára. Mert akkori gubernátor, gróf Kornis Zsigmond uramtól, és kancellárius Kászoni János uramtól, kinek felesége testvérje volt az én első férjemnek, szüntelen ösztönöztetvén gróf Haller Gábor uram, kinek nevére mint nagyobb atyafiúnak dekrétumot is küldvén a kancellárius, hogy első férjemtől való gyermekeimet végye el. Certifikáltak azért az én gyermekágyamban való fekvésemnek negyedik hetében gubernium eleibe a gyermekeimért, melyen akkor kezdették gyermekeimért való sok háboríttatásomat és gyötrettetésemet.
65
Kolozsvárra menvén országgyűlésére az én férjem Szent Mihály havában azon esztendőben, elmentem én is, Kolozsvárra való érkezésünknek utána, gróf Teleki Pál uram Lónára kihívatott, mivel egy nevét viselő fiacskája meghimlőzvén, igen nehezen kezdett volt lenni, aminthogy mikor odaérkeztünk, azon éjszaka meg is holt.
66
Azon éjszaka én le nem feküdtem a nyugodalomra, szívemet pedig igen bágyasztották a gyermekeimről való nehéz gondolatok. Elbágyadván azért, egy székre leültömben elszunyódtam, és sok nehéz gondolatim s képzelődő elmélkedésim után ilyen álmat láttam: Hogy egy esméretlen ember előmbe jővén nékem, így szólott. Én tudom, micsoda gondolattal ültél ide, mert azt gondolod vala: Én Istenem! ez a gyermek, ha élt volna is, úgy reménlem, hogy a szüléi vallásokkal ellenkező vallásban nem neveltetett volna, ez mégis meghala: az enyémeket pedig, akiket tőlem el akarnak venni, s én szent felségednek jó szívvel adnék, életben tartod. De amely dékrétumat most hoztak, attól nem félj: mert az Isten mennyből küld más dékrétumot, mely ezt elrontja. Ezen serkentem fel álmamból. Éppen azon gondolatokkal is ültem volt le a székre. Ezt én azért jegyzettem fel, hogy innen is kitessék az, hogy az Isten sokszor az övéinek csudálatoson megjelenti dolgait azoknak vigasztalásokra; mert ezt a dolognak kimenetele is megbizonyította.
60
Özvegységben töltöttem el három esztendőket és hat napokat, azután kedves testvér atyámfiai és gróf Haller Gábor uram tetszéséből, hozzájárulván a magam akaratja, de kivált az én, reám kegyelmesen gondviselő Szent Istenemnek rendelése, mentem férjhez a római szent birodalombéli gróf úrhoz, Széki Teleki József uramhoz. Volt meg a lakadalmunk Hévízen 1722-ik esztendőben, pünkösd után való kedden.
61
Szemléltem már itt is az Istennek hozzám való nagy szeretetét és jóvoltát, főképpen ebben, hogy már egy igaz hitben, vallásban, egy szívvel és szájjal tisztelhetem az én teremtő Istenemet az én édes férjemmel. Világ szerént is tisztességes állapotban és rendben voltam helyeztetve, amelynél kívánva is jobbat kívánni nem kellett, az Istennek áldása is bővségesen volt a házunkon. Az én uram pedig igen jó, okos keresztyénül magát hozzám alkalmaztató ember volt, mintha ugyan édesatyám és nem férjem lett volna, úgy kívánt engemet ifjúságomban tanítani, és elkészíteni előtte a reám következett sok és nehéz kísérteteknek elviselésekre; mivel jó rendin általláta volt azt, hogy nékem tőle el kell maradnom.
62
Gyönyörködtetem vala én is szívemet e sok jóknak szemlélésével; de nem tetszék az Istennek, hogy az édes közé keserűt is ne töltene, mégpedig hamar, hogy ez világgal ne lenne semmi öszveelegyedésem. Mert három hónapok eltelések után, az én édes férjemhez való menetelemnek, egészségem bomlani kezde, a nyavalyák környülvének; soha azután is egészségem helyre sem állott; de akkor rész szerént ifjúi jó erőm; rész szerént pedig az én kedves férjemmel való csendes és jó életem azt nékem igen megkönnyebítette, úgyhogy könnyen lehetett szenvednem.
63
Megálda az Isten 1723-ik esztendőben böjtmás havának 7-ik napján egy szép fiú magzattal, kiért mind édesatyjának, mint nékem volt nagy örömünk. Ennek a szent keresztség által Zsigmond név adatott.
64
Ezen való nagy örömemet keserűség találá nemsokára. Mert akkori gubernátor, gróf Kornis Zsigmond uramtól, és kancellárius Kászoni János uramtól, kinek felesége testvérje volt az én első férjemnek, szüntelen ösztönöztetvén gróf Haller Gábor uram, kinek nevére mint nagyobb atyafiúnak dekrétumot is küldvén a kancellárius, hogy első férjemtől való gyermekeimet végye el. Certifikáltak azért az én gyermekágyamban való fekvésemnek negyedik hetében gubernium eleibe a gyermekeimért, melyen akkor kezdették gyermekeimért való sok háboríttatásomat és gyötrettetésemet.
65
Kolozsvárra menvén országgyűlésére az én férjem Szent Mihály havában azon esztendőben, elmentem én is, Kolozsvárra való érkezésünknek utána, gróf Teleki Pál uram Lónára kihívatott, mivel egy nevét viselő fiacskája meghimlőzvén, igen nehezen kezdett volt lenni, aminthogy mikor odaérkeztünk, azon éjszaka meg is holt.
66
Azon éjszaka én le nem feküdtem a nyugodalomra, szívemet pedig igen bágyasztották a gyermekeimről való nehéz gondolatok. Elbágyadván azért, egy székre leültömben elszunyódtam, és sok nehéz gondolatim s képzelődő elmélkedésim után ilyen álmat láttam: Hogy egy esméretlen ember előmbe jővén nékem, így szólott. Én tudom, micsoda gondolattal ültél ide, mert azt gondolod vala: Én Istenem! ez a gyermek, ha élt volna is, úgy reménlem, hogy a szüléi vallásokkal ellenkező vallásban nem neveltetett volna, ez mégis meghala: az enyémeket pedig, akiket tőlem el akarnak venni, s én szent felségednek jó szívvel adnék, életben tartod. De amely dékrétumat most hoztak, attól nem félj: mert az Isten mennyből küld más dékrétumot, mely ezt elrontja. Ezen serkentem fel álmamból. Éppen azon gondolatokkal is ültem volt le a székre. Ezt én azért jegyzettem fel, hogy innen is kitessék az, hogy az Isten sokszor az övéinek csudálatoson megjelenti dolgait azoknak vigasztalásokra; mert ezt a dolognak kimenetele is megbizonyította.
Egy ige és egy vers
Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet.
Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke;
Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa;
Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé;
Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.
Máté evangéliuma 5,33-36
Dsida Jenő (1907-1938): Legyetek őszinték
Lássátok, fáradt vagyok már
s nem bírok szavaitok labirintján
tévelyegni. Szeretem a nyugodt,
nyílegyenes, biztos utakat.
Legyetek őszinték, ne zúdítsatok
rám cifraszép szavakat,
mert el tudom viselni a meztelen
igét és ti is el kell, hogy viseljétek.
Amikor beszélek, ne nézzetek
a hátam mögé: az nyugtalanít.
Állítástok legyen: igen, igen -
és tagadástok: nem, nem.
Mindnyájan biztosan meghalunk.
Esik a hó, itt pattog a tűz
és mindnyájan testvérek volnánk
és nyájas, jó apánk az Isten.
(1929)
Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke;
Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa;
Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé;
Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.
Máté evangéliuma 5,33-36
Dsida Jenő (1907-1938): Legyetek őszinték
Lássátok, fáradt vagyok már
s nem bírok szavaitok labirintján
tévelyegni. Szeretem a nyugodt,
nyílegyenes, biztos utakat.
Legyetek őszinték, ne zúdítsatok
rám cifraszép szavakat,
mert el tudom viselni a meztelen
igét és ti is el kell, hogy viseljétek.
Amikor beszélek, ne nézzetek
a hátam mögé: az nyugtalanít.
Állítástok legyen: igen, igen -
és tagadástok: nem, nem.
Mindnyájan biztosan meghalunk.
Esik a hó, itt pattog a tűz
és mindnyájan testvérek volnánk
és nyájas, jó apánk az Isten.
(1929)
péntek, március 25, 2011
Bethlen Kata, Önéletírása (folytatás)
Testvér atyámfiai mindjárt hozzám eljővén, szombaton koporsóba tették, minden irtózás nélkül bántanak. Véle, senkinek eszében nem jutott, hogy a pestistől irtóztanak volna; azután elmentenek mindnyájon Keresdre, én Fejéregyházán maradtam.
45
Mindjárt a közelebb következendő szeredán a Pál nevű fiam dajkája megbetegszik pestisbe; de ő azt titkolta, és lévén ágyékában nagy csomója, mondotta sérvésnek lenni, s el is hitte, azonban csütörtökön a faluban hat háznál a pestis elkezdődött; minémű állapotban légyek, kedves atyámfiainak értésekre adom, egyszersmind azt is, micsoda szándékkal vagyok; hogy csak a mezőre vagy a kertbe, hol régen barátok klastrómok volt, költözzem lakni; minthogy jószágimban mindenütt pestis volna. Vévén észre állapotomat és szándékomat kedves édes atyámfiai, egyenlő akaratból hozzám küldik Bethlen Sámuel bátyámuramat ily véggel, hogy ott való megmaradásomat meg ne engedje, hanem magával, ha szép szerént nem akarnék, erővel is vigyen el, hogy légyünk együtt, míg Isten éltet; ha pedig Isten ítéletit bocsátja reánk, akkor is mutassuk meg egymáshoz igaz atyafiságunkat, egymáshoz látván, s egyik a másikra gondot viselvén.
46
A dajkát bátyámuram előtt is lelkére kénszerítettem, hogy vallja meg, ha mirigye vagyon; mert úgy bátyámuramékhoz nem mégyek; de ő meg nem vallotta, hanem tagadta. Azon pénteken egy leány a házamban megbetegszik, kinek szombaton megindulván Bonyha felé a beteg dajkával, magam fejét megtapogatom, ha forró-é, akkor estvére meghal pestisben; de minthogy reggel elindultam volt, én abban semmit nem tudtam.
47
Mikor Bonyhához közelítenénk, azhová is immár egybegyűltenek volt az atyafiak, a dajka a hintóban elájul, akit spirituszokkal értetvén, eszére hoztam, s a lelkére ismét kénszerítettem, vallja meg, ha vagyon-é pestise, hogy térjek meg, ne vigyem az atyámfiai közé a veszedelmet. De ő akkor is tagadta, csak a nap sütötte meg fejét, s azért ájult el. Bonyhára béérkezvén a dajkát kétfelől fogva vitték a szállásomra, s mindjárt lefeküdt, annyira elérte a nyavalya. Éjtszaka a gyermek sokat sirván, a dajka fel nem kelhetett, hanem magam mellé fektettem, s virradtig ott volt. Reggelre kelvén, azon kezdett könyörgeni, küldjem haza Haranglábra, amint hogy haza is küldöttem akkor vasárnap, néki lévén hat gyermekei, mind a hat harmadnap alatt megmirigyesedik, de mi abban semmit nem tudtunk: mert Bonyhán is pestis kezdetvén, kedden onnan Isten vezérlése által mentünk Árokaljára. Az én gyermekemnek semmi gondja nem lett a pestises téjtől, a pestises dajka melegében való fekvéstől; az új dajka is mindjárt az elment mirigyes dajkának háló egyetmásában hált, annak sem volt semmi betegsége. Nékem is a pestises tejet kezembe fejte, mikor magát mentegetné, hogy a teje igen meleg, oda fejettem, noha ő azt semmiképpen nem akarta. Ezeket ily hosszason azért írtam meg, hogy innen is láttassék meg az Istennek csudálatos gondviselése az ember körül. Csak te tartottál meg engemet is, én Istenem, a délszínben pusztító dögnek ereje ellen.
48
Akkor Bonyháról, minekelőtte Árokaljára mentünk volna, indult el Bethlen Imre, kedves bátyámuram, idegen országokra, nevezetesen pedig igyekezvén Ánglia országba.
49
A pestis megszűnése utján eljött hozzám a megpestisedett dajka, aki annyira titkolta tőlem a maga állapotját. Kérdeztem, mi okon kellett néki tőlem annyira azt a veszedelmes dolgot eltitkolni? Azért cselekedte azt, felelte, mert én előtte azt mondottam volt, hogy ha néki pestise vagyon, én az atyámfiai közé nem mégyek, hanem Fejéregyházán maradok. Márpedig néki elméjén mind a’ forgott, hogy ha én Fejéregyházáról a pestisesek közül kimégyek, életben maradok; de ha ott lészek, minden bizonnyal meghalok, és így ő lészen az én halálomnak oka; ha kimondaná a maga állapotját, gyilkosomnak tartaná magát. Azt is mondotta, hogy egynehányszor hozzá készült, hogy kimondja; már száját is feltátotta, de lelkeismérete semmiképpen meg nem engedte, hogy szóljon.
50
Volt ez az asszonyember szelíd, jámbor, jó erkölcsű, istenfélő, s ezután is, amíg élt, nagy hűséggel volt énhozzám mindenkor. Ezt is azért tartom az én Istenem nagy irgalmasságának, hogy ő a maga nyavalyáját így eltitkolta; mert ha szintén az ő vélekedése szerént meg nem holtam volna is; de az halálhoz hasonló félelmes életem lett volna a mezőn egyedül, minden atyámfiaitól és jóakaratóimtól elrekesztetve oly hosszas ideig. Mert szinte esztendeig volt az a hely a pestis miatt bétiltva, amely idő alatt az én megholt férjem teste is a föld színén volt, eltemetni nem lehetett.
51
Azon esztendőben terhes állapotokon kellett általmennem; midőn mindenemtől elrekedvén feles cseléddel kellett lennem, két szoptatós dajkát tartottam: ennek felette viselősen maradván el férjemtől, ugyanott, Árokalján, meg is betegedtem Szent Mihály havának tizenegyedik napján, Haller Borbára leányommal, akinek sok bajaim között is igen örültem, minthogy megholt férjemtől volt erős kontraktusom (18), hogy a leányom reformáta légyen. Ó, csalárd öröm, haszontalan reménség.
52
Háládatossággal emlékezem itt kedves bátyám, Bethlen Ádám uram, és kedves ángyomasszony hozzám mutatott atyafiságokról, akik a nehéz időben magok házoknál szükséges jókkal bőven tápláltak, s magamra gyámoltalan ifjúi, de nehéz és terhes állapotomban nem hagytak: melyért Isten mind a két életre tartozó jovaival őkegyelmeket áldja meg.
53
Felszabadulván a helységek az Isten kemény ítélete alól a pestis megszűnése által, én is 1720. esztendendő pünkösd havában Fejéregyházára mentem, hogy megholt férjemet eltemettessem, amint hogy el is temettem Szent Iván havában.
54
Mikor már a temetésre készülnék, az elsőszülött fiam, Sámuel, betegségbe esék. Szerettem ezt a gyermekemet felette nagy indulattal, úgy, hogy anyának gyermekéhez való nagyobb szeretetét kigondolni nem lehet; de szeretetem mindenkor Istenhez való felfohászkodással volt, hogy az én Istenem végye el énelőlem, minekelőtte a jó és gonosz között választást tudna tenni, s ne engedje, hogy e világgal megmocskolja lelkét.
55
Volt ez a gyermek ábrázatjában igen szép, kellemetes, vidám tekéntetű, mindenek előtt, akik látták, kedves, ideje felett való szelíd, engedelmes, noha még két esztendős nem volt, mikor az Isten magához vette; de sok oly jelek voltak benne, amelyek által reménséget vettem, hogy őiránta az Isten engemet meghallgatott. A pápista papokat el nem szenvedhette, hanem erősen félt és irtózott tőlök. Megpróbálták az atyjafiai, képet, olvasót adtak kezébe, azt mindjárt, ha tűz volt a házban, oda igyekezte vetni, ha pedig tűz nem volt, a szék alá hányta.
56
Egy versen Besztercén lévén, Haller György uram kívánta látni a gyermekeket, kiket oda is küldöttem; adtak akkor is hasonlóképpen képeket és olvasót a gyermekeknek: Sámuel akképpen cselekedett azúttal is; melyet látván Haller György uram, így szólott sokaknak hallásokra: vigyázzanak reá, az a gyermek vagy meghal kicsiny korában, vagy ha él, soha igaz pápista nem lészen, mert ebben egészen az anyja vére vagyon. Pál olyan kicsiny korában is mindenben ellenkezőképpen viselte magát, a képeket minden mondás nélkül megcsókolta, szerette, kiről is azt mondották, hogy mindenben édesatyja fia.
57
Megbetegülvén ezen kis Sámuel fiam egy vasárnap, másfél hétre az én jó Istenem iránta való keserves anyai szívből származott kívánságomat megteljesítette; mert őtet ő magához vette. Melyért is szent neve dicsőíttessék mindörökké. Szintén következőleg lévén az atyja temetése, azzal együtt Fejéregyházán eltemettettem.
58
Nagy örömem volt azon, hogy Isten engemet ebben meghallgatott, hogy az én kedves gyermekemet magához vévén, nem engedte, hogy vallásommal ellenkező vallásban nevelkedjék fel. A leányom felől kétségben sem hoztam azt, hogy igaz hitemben és apostoli vallásomban ne nevelhetném fel. Mindenképpen jól volt állapotom; mert az én uramtól tisztességes jószágban maradtam volt, ifjúi erőben lévén, egészségem igen jó járt; megholt férjem atyjafiai között szép csendes életem volt. Testvér atyjafiai lévén gróf Haller Gábor úr, aki igen barátságos, igazságot szerető, jó ember volt, és gróf Haller János uram, aki ismét szelíd természetű volt, úgyhogy engemet egész özvegységemben legkisebbel is meg nem szomorítottak. Melyért Isten maradékjokkal is tégyen jól.
45
Mindjárt a közelebb következendő szeredán a Pál nevű fiam dajkája megbetegszik pestisbe; de ő azt titkolta, és lévén ágyékában nagy csomója, mondotta sérvésnek lenni, s el is hitte, azonban csütörtökön a faluban hat háznál a pestis elkezdődött; minémű állapotban légyek, kedves atyámfiainak értésekre adom, egyszersmind azt is, micsoda szándékkal vagyok; hogy csak a mezőre vagy a kertbe, hol régen barátok klastrómok volt, költözzem lakni; minthogy jószágimban mindenütt pestis volna. Vévén észre állapotomat és szándékomat kedves édes atyámfiai, egyenlő akaratból hozzám küldik Bethlen Sámuel bátyámuramat ily véggel, hogy ott való megmaradásomat meg ne engedje, hanem magával, ha szép szerént nem akarnék, erővel is vigyen el, hogy légyünk együtt, míg Isten éltet; ha pedig Isten ítéletit bocsátja reánk, akkor is mutassuk meg egymáshoz igaz atyafiságunkat, egymáshoz látván, s egyik a másikra gondot viselvén.
46
A dajkát bátyámuram előtt is lelkére kénszerítettem, hogy vallja meg, ha mirigye vagyon; mert úgy bátyámuramékhoz nem mégyek; de ő meg nem vallotta, hanem tagadta. Azon pénteken egy leány a házamban megbetegszik, kinek szombaton megindulván Bonyha felé a beteg dajkával, magam fejét megtapogatom, ha forró-é, akkor estvére meghal pestisben; de minthogy reggel elindultam volt, én abban semmit nem tudtam.
47
Mikor Bonyhához közelítenénk, azhová is immár egybegyűltenek volt az atyafiak, a dajka a hintóban elájul, akit spirituszokkal értetvén, eszére hoztam, s a lelkére ismét kénszerítettem, vallja meg, ha vagyon-é pestise, hogy térjek meg, ne vigyem az atyámfiai közé a veszedelmet. De ő akkor is tagadta, csak a nap sütötte meg fejét, s azért ájult el. Bonyhára béérkezvén a dajkát kétfelől fogva vitték a szállásomra, s mindjárt lefeküdt, annyira elérte a nyavalya. Éjtszaka a gyermek sokat sirván, a dajka fel nem kelhetett, hanem magam mellé fektettem, s virradtig ott volt. Reggelre kelvén, azon kezdett könyörgeni, küldjem haza Haranglábra, amint hogy haza is küldöttem akkor vasárnap, néki lévén hat gyermekei, mind a hat harmadnap alatt megmirigyesedik, de mi abban semmit nem tudtunk: mert Bonyhán is pestis kezdetvén, kedden onnan Isten vezérlése által mentünk Árokaljára. Az én gyermekemnek semmi gondja nem lett a pestises téjtől, a pestises dajka melegében való fekvéstől; az új dajka is mindjárt az elment mirigyes dajkának háló egyetmásában hált, annak sem volt semmi betegsége. Nékem is a pestises tejet kezembe fejte, mikor magát mentegetné, hogy a teje igen meleg, oda fejettem, noha ő azt semmiképpen nem akarta. Ezeket ily hosszason azért írtam meg, hogy innen is láttassék meg az Istennek csudálatos gondviselése az ember körül. Csak te tartottál meg engemet is, én Istenem, a délszínben pusztító dögnek ereje ellen.
48
Akkor Bonyháról, minekelőtte Árokaljára mentünk volna, indult el Bethlen Imre, kedves bátyámuram, idegen országokra, nevezetesen pedig igyekezvén Ánglia országba.
49
A pestis megszűnése utján eljött hozzám a megpestisedett dajka, aki annyira titkolta tőlem a maga állapotját. Kérdeztem, mi okon kellett néki tőlem annyira azt a veszedelmes dolgot eltitkolni? Azért cselekedte azt, felelte, mert én előtte azt mondottam volt, hogy ha néki pestise vagyon, én az atyámfiai közé nem mégyek, hanem Fejéregyházán maradok. Márpedig néki elméjén mind a’ forgott, hogy ha én Fejéregyházáról a pestisesek közül kimégyek, életben maradok; de ha ott lészek, minden bizonnyal meghalok, és így ő lészen az én halálomnak oka; ha kimondaná a maga állapotját, gyilkosomnak tartaná magát. Azt is mondotta, hogy egynehányszor hozzá készült, hogy kimondja; már száját is feltátotta, de lelkeismérete semmiképpen meg nem engedte, hogy szóljon.
50
Volt ez az asszonyember szelíd, jámbor, jó erkölcsű, istenfélő, s ezután is, amíg élt, nagy hűséggel volt énhozzám mindenkor. Ezt is azért tartom az én Istenem nagy irgalmasságának, hogy ő a maga nyavalyáját így eltitkolta; mert ha szintén az ő vélekedése szerént meg nem holtam volna is; de az halálhoz hasonló félelmes életem lett volna a mezőn egyedül, minden atyámfiaitól és jóakaratóimtól elrekesztetve oly hosszas ideig. Mert szinte esztendeig volt az a hely a pestis miatt bétiltva, amely idő alatt az én megholt férjem teste is a föld színén volt, eltemetni nem lehetett.
51
Azon esztendőben terhes állapotokon kellett általmennem; midőn mindenemtől elrekedvén feles cseléddel kellett lennem, két szoptatós dajkát tartottam: ennek felette viselősen maradván el férjemtől, ugyanott, Árokalján, meg is betegedtem Szent Mihály havának tizenegyedik napján, Haller Borbára leányommal, akinek sok bajaim között is igen örültem, minthogy megholt férjemtől volt erős kontraktusom (18), hogy a leányom reformáta légyen. Ó, csalárd öröm, haszontalan reménség.
52
Háládatossággal emlékezem itt kedves bátyám, Bethlen Ádám uram, és kedves ángyomasszony hozzám mutatott atyafiságokról, akik a nehéz időben magok házoknál szükséges jókkal bőven tápláltak, s magamra gyámoltalan ifjúi, de nehéz és terhes állapotomban nem hagytak: melyért Isten mind a két életre tartozó jovaival őkegyelmeket áldja meg.
53
Felszabadulván a helységek az Isten kemény ítélete alól a pestis megszűnése által, én is 1720. esztendendő pünkösd havában Fejéregyházára mentem, hogy megholt férjemet eltemettessem, amint hogy el is temettem Szent Iván havában.
54
Mikor már a temetésre készülnék, az elsőszülött fiam, Sámuel, betegségbe esék. Szerettem ezt a gyermekemet felette nagy indulattal, úgy, hogy anyának gyermekéhez való nagyobb szeretetét kigondolni nem lehet; de szeretetem mindenkor Istenhez való felfohászkodással volt, hogy az én Istenem végye el énelőlem, minekelőtte a jó és gonosz között választást tudna tenni, s ne engedje, hogy e világgal megmocskolja lelkét.
55
Volt ez a gyermek ábrázatjában igen szép, kellemetes, vidám tekéntetű, mindenek előtt, akik látták, kedves, ideje felett való szelíd, engedelmes, noha még két esztendős nem volt, mikor az Isten magához vette; de sok oly jelek voltak benne, amelyek által reménséget vettem, hogy őiránta az Isten engemet meghallgatott. A pápista papokat el nem szenvedhette, hanem erősen félt és irtózott tőlök. Megpróbálták az atyjafiai, képet, olvasót adtak kezébe, azt mindjárt, ha tűz volt a házban, oda igyekezte vetni, ha pedig tűz nem volt, a szék alá hányta.
56
Egy versen Besztercén lévén, Haller György uram kívánta látni a gyermekeket, kiket oda is küldöttem; adtak akkor is hasonlóképpen képeket és olvasót a gyermekeknek: Sámuel akképpen cselekedett azúttal is; melyet látván Haller György uram, így szólott sokaknak hallásokra: vigyázzanak reá, az a gyermek vagy meghal kicsiny korában, vagy ha él, soha igaz pápista nem lészen, mert ebben egészen az anyja vére vagyon. Pál olyan kicsiny korában is mindenben ellenkezőképpen viselte magát, a képeket minden mondás nélkül megcsókolta, szerette, kiről is azt mondották, hogy mindenben édesatyja fia.
57
Megbetegülvén ezen kis Sámuel fiam egy vasárnap, másfél hétre az én jó Istenem iránta való keserves anyai szívből származott kívánságomat megteljesítette; mert őtet ő magához vette. Melyért is szent neve dicsőíttessék mindörökké. Szintén következőleg lévén az atyja temetése, azzal együtt Fejéregyházán eltemettettem.
58
Nagy örömem volt azon, hogy Isten engemet ebben meghallgatott, hogy az én kedves gyermekemet magához vévén, nem engedte, hogy vallásommal ellenkező vallásban nevelkedjék fel. A leányom felől kétségben sem hoztam azt, hogy igaz hitemben és apostoli vallásomban ne nevelhetném fel. Mindenképpen jól volt állapotom; mert az én uramtól tisztességes jószágban maradtam volt, ifjúi erőben lévén, egészségem igen jó járt; megholt férjem atyjafiai között szép csendes életem volt. Testvér atyjafiai lévén gróf Haller Gábor úr, aki igen barátságos, igazságot szerető, jó ember volt, és gróf Haller János uram, aki ismét szelíd természetű volt, úgyhogy engemet egész özvegységemben legkisebbel is meg nem szomorítottak. Melyért Isten maradékjokkal is tégyen jól.
csütörtök, március 24, 2011
Bethlen Kata, Önéletírása (6.rész)
Nemsokára azután Szebenbe mentünk, a szebeni jezsuiták superiorjok akarván élni az alkalmatossággal, és megvizsgálni, ha vagyon-é valami hajlandóságom vallásokhoz, küldött hozzám, uramnak otthon nem létében, egy tanult jezsuitától, egy kis spanyol rézkeresztecskét; melyet a pápa hétszer szentelt volt meg; melyet igen hosszas ahhoz alkalmaztatott orációval hasznait előszámlálván, nékem ajánlott. Látván én, hogy nincs miért kapjak rajta, mondék néki: Köszönöm a superior páter jó akaratját: ha valami szép drágaköves keresztet küldött volna őkegyelme, jószívvel elvenném; de ennek a kis réznek nem láthatom által, mi hasznát vehetném, azért el sem vészem. A jezsuita kezdi ismét hasznait számlálni, mely a többek között ez igen nagy, hogy mikor égiháború vagyon, jégeső jő, ha eleibe kitészik, el kell fordulni a jégesőnek másfelé, kár nélkül. Erre felelék, hogy ha ilyen nagy haszna vagyon, igenis elvészem, s köszönöm az őkegyelme jóakaratját. Mikor szintén elvenném, az én uram éppen akkor lépék bé az ajtón, s kérdi, mire való az a kereszt? És megmondám mind a hasznát, mind pedig, ki küldötte; ki is fordulván a jezsuitához, így szóla néki: Az Istenért, atyámuram, miért adta kezében, mert ezzel ő csúfságot fog űzni. Mondék arra, hogy csúfságot nem űzök; de ha a szükség kívánja, megpróbálom, micsoda hasznai légyenek.
39
Fejéregyházára kimenvén, csakhamar a hétszer szentelt kereszt hasznára igen reászorulánk, mert igen nagy égiháború támadván, nagy zúgással való jégeső jött. Én is kitévém a hétszer szentelt keresztet, éppen szembe az esővel, amint jött; nagy jégeső lőn, mely az egész határt elverte, a majorságot is, valamelyet künn kapott, mind megölte; mikor az eső és zápor lecsendesedett volna, minthogy azt is mondotta vala a jezsuita, hogy olyankor egybenhorgad, s azután újabban úgy egyenesedik fel, mondám az én uramnak, a hétszer szenteltetett keresztet én kitettem, mihelyt a zúgását hallottam a jégesőnek, látom, sokat használt, már megnézem, ha öszvehorgadott-é a szentség miatt, de szintén olyan egyenesen és laposan találtam az ablakon, mint azelőtt volt. Az én uram odafordulván, tőlem elkapta, de én sem bántam; mert immár minden hasznait kitanultam volt. Így jártak azért mind a szentelt báránycsonttal, mind a pápától hétszer megszenteltetett spanyol kereszttel. Valamint az igazságot sokáig eltakarni nem lehet, úgy a hazugságot sem.
40
Minthogy akkor másforma idő volt, az én uram is nem volt akármit vaktába hívő pápista, valamikor odahaza volt, mindennap, egy váradi Bibliája lévén, azt olvasta szorgalmatosan; ugyanaz is volt az oka, hogy akármi beteg barát álmodta csudának nem hitt. Énnékem is tőle több vallásomban való megháborításom nem volt, melyért Isten nyugossza meg őtet. De én is azért áldom, míg élek, az én Istenemet, ki nem engedte, hogy az én gyenge hitem nagyobb próbákra menjen, tudván az én gyengeségemet; sőt előre oly kegyelmes gondot viselt, hogy hosszas együtt való lakást nem engedett. Mert ha élt volna, amint változott attól fogva e nyomorult hazában az állapot, aminémű gyűlölségesekké lettenek a pápisták előtt a reformátusok, lehetetlen hogy felette való kísértetre ne jutottam volna, igaz apostoli katholika vallásom mellett: mivel hogy néki is a mostani világhoz kellett volna magát szabni, s még akaratja ellen is megháborítani. De az Isten könyörült énrajtam csudálatos bölcsessége és kegyelmessége szerént.
41
Ez hazában 1719. esztendőben, a pestis nagymértékben uralkodván, mindenfelé elkezdődött a mi jószágainkban is, mind Rétenben, mind Hévízen, s minket szorított Fejéregyházára, azhol még nem volt. Ott lévén mi, az én uramat pünkösd előtt egy héttel, estve a hideg erősen kileli, s naponként rosszabbul is kezd lenni, úgyhogy eszén kívül is sokat beszélene. De én afféle dolgokhoz akkor nem tudván, meg sem gondoltam, hogy pestis légyen. Volt Meggyesen egy híres borbély, ki belső kúrával is szokott volt orvosolni, én ezt elhoztam, ki is pestisnek lenni mindjárt megismerte; de senkinek akkor semmit nem szólván felőle, nagy szaporán elébb állott onnét.
42
Nehezedvén naponként, kívánta látni gróf Haller János urat, testvérbátyját; de az úr nemigen kívánta az öccsét meglátogatni, félvén attól, ha pestis talál lenni. Pünkösd másodnapján, Bethlen Imre bátyámuramat kezdé emlegetni az én uram, olyformán, hogy imádkoztatná; de bátyámuram ott nem volt. Vetődött volt oda egy barát, de midőn látná, hogy halálozó félben vagyon, megijedett tőle, és azt mondotta: ő bizony ott nem lészen; mert ő még soha halálos beteg mellett nem volt, s ha mindeneket rendesen véghez nem viszen, néki sok penitencia tartása lészen érette: én is jó szívvel dolgára bocsátám, nehogy bűnbe essék nyavalyás, a tudatlanság miatt. Másokat a házból kirekesztvén, marad velem csak egy nemesasszony és az öregasszony, magam kezdém imádkoztatni. Kedden ebéd után, szeredán virradtig semmit nem aludt, hanem utánam szüntelen imádkozott: szépen vallást tétettem véle, hogy csak egyedül a Jézus Krisztusnak tökéletes elégtétele és közbenjárása által kíván idvezülni, minden maga érdeméhez és szentek esedezéséhez való ragaszkodást eltagadván. Ez így tartott virradtig. Virradt után kezdett lenni oly nagy fantáziája, hogy senkit meg nem ismért. Szeredán estve odaérkezett Haller János uram; de már akkor senkire nem ügyelt, a szívét a nyavalyatörés erősen háborgatván.
43
Csütörtökön reggel, mikor éppen a nap feljött, megszólalt nagy énekszóval, és elmondotta azt: Hiszek egy Istenben, mindenható atyában, mennynek és földnek teremtőjében. Ezen a szón mindjárt megholt, minden pápista ceremónia nélkül. És így a könyörülő Isten az én szívemnek mélységes keserűségéből lett kívánságomat (33) megteljesítette, tőle világi életemet elválasztotta. Elhitetem magammal, hogy őtet is az Isten a maga szent színének látásával megörvendeztette. Holt meg életének huszonkettedik esztendejében. Én pedig maradtam özvegységre két egyszersmind született fiaimmal, s újabban nehezes állapottal.
39
Fejéregyházára kimenvén, csakhamar a hétszer szentelt kereszt hasznára igen reászorulánk, mert igen nagy égiháború támadván, nagy zúgással való jégeső jött. Én is kitévém a hétszer szentelt keresztet, éppen szembe az esővel, amint jött; nagy jégeső lőn, mely az egész határt elverte, a majorságot is, valamelyet künn kapott, mind megölte; mikor az eső és zápor lecsendesedett volna, minthogy azt is mondotta vala a jezsuita, hogy olyankor egybenhorgad, s azután újabban úgy egyenesedik fel, mondám az én uramnak, a hétszer szenteltetett keresztet én kitettem, mihelyt a zúgását hallottam a jégesőnek, látom, sokat használt, már megnézem, ha öszvehorgadott-é a szentség miatt, de szintén olyan egyenesen és laposan találtam az ablakon, mint azelőtt volt. Az én uram odafordulván, tőlem elkapta, de én sem bántam; mert immár minden hasznait kitanultam volt. Így jártak azért mind a szentelt báránycsonttal, mind a pápától hétszer megszenteltetett spanyol kereszttel. Valamint az igazságot sokáig eltakarni nem lehet, úgy a hazugságot sem.
40
Minthogy akkor másforma idő volt, az én uram is nem volt akármit vaktába hívő pápista, valamikor odahaza volt, mindennap, egy váradi Bibliája lévén, azt olvasta szorgalmatosan; ugyanaz is volt az oka, hogy akármi beteg barát álmodta csudának nem hitt. Énnékem is tőle több vallásomban való megháborításom nem volt, melyért Isten nyugossza meg őtet. De én is azért áldom, míg élek, az én Istenemet, ki nem engedte, hogy az én gyenge hitem nagyobb próbákra menjen, tudván az én gyengeségemet; sőt előre oly kegyelmes gondot viselt, hogy hosszas együtt való lakást nem engedett. Mert ha élt volna, amint változott attól fogva e nyomorult hazában az állapot, aminémű gyűlölségesekké lettenek a pápisták előtt a reformátusok, lehetetlen hogy felette való kísértetre ne jutottam volna, igaz apostoli katholika vallásom mellett: mivel hogy néki is a mostani világhoz kellett volna magát szabni, s még akaratja ellen is megháborítani. De az Isten könyörült énrajtam csudálatos bölcsessége és kegyelmessége szerént.
41
Ez hazában 1719. esztendőben, a pestis nagymértékben uralkodván, mindenfelé elkezdődött a mi jószágainkban is, mind Rétenben, mind Hévízen, s minket szorított Fejéregyházára, azhol még nem volt. Ott lévén mi, az én uramat pünkösd előtt egy héttel, estve a hideg erősen kileli, s naponként rosszabbul is kezd lenni, úgyhogy eszén kívül is sokat beszélene. De én afféle dolgokhoz akkor nem tudván, meg sem gondoltam, hogy pestis légyen. Volt Meggyesen egy híres borbély, ki belső kúrával is szokott volt orvosolni, én ezt elhoztam, ki is pestisnek lenni mindjárt megismerte; de senkinek akkor semmit nem szólván felőle, nagy szaporán elébb állott onnét.
42
Nehezedvén naponként, kívánta látni gróf Haller János urat, testvérbátyját; de az úr nemigen kívánta az öccsét meglátogatni, félvén attól, ha pestis talál lenni. Pünkösd másodnapján, Bethlen Imre bátyámuramat kezdé emlegetni az én uram, olyformán, hogy imádkoztatná; de bátyámuram ott nem volt. Vetődött volt oda egy barát, de midőn látná, hogy halálozó félben vagyon, megijedett tőle, és azt mondotta: ő bizony ott nem lészen; mert ő még soha halálos beteg mellett nem volt, s ha mindeneket rendesen véghez nem viszen, néki sok penitencia tartása lészen érette: én is jó szívvel dolgára bocsátám, nehogy bűnbe essék nyavalyás, a tudatlanság miatt. Másokat a házból kirekesztvén, marad velem csak egy nemesasszony és az öregasszony, magam kezdém imádkoztatni. Kedden ebéd után, szeredán virradtig semmit nem aludt, hanem utánam szüntelen imádkozott: szépen vallást tétettem véle, hogy csak egyedül a Jézus Krisztusnak tökéletes elégtétele és közbenjárása által kíván idvezülni, minden maga érdeméhez és szentek esedezéséhez való ragaszkodást eltagadván. Ez így tartott virradtig. Virradt után kezdett lenni oly nagy fantáziája, hogy senkit meg nem ismért. Szeredán estve odaérkezett Haller János uram; de már akkor senkire nem ügyelt, a szívét a nyavalyatörés erősen háborgatván.
43
Csütörtökön reggel, mikor éppen a nap feljött, megszólalt nagy énekszóval, és elmondotta azt: Hiszek egy Istenben, mindenható atyában, mennynek és földnek teremtőjében. Ezen a szón mindjárt megholt, minden pápista ceremónia nélkül. És így a könyörülő Isten az én szívemnek mélységes keserűségéből lett kívánságomat (33) megteljesítette, tőle világi életemet elválasztotta. Elhitetem magammal, hogy őtet is az Isten a maga szent színének látásával megörvendeztette. Holt meg életének huszonkettedik esztendejében. Én pedig maradtam özvegységre két egyszersmind született fiaimmal, s újabban nehezes állapottal.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)