péntek, március 25, 2011

Bethlen Kata, Önéletírása (folytatás)

Testvér atyámfiai mindjárt hozzám eljővén, szombaton koporsóba tették, minden irtózás nélkül bántanak. Véle, senkinek eszében nem jutott, hogy a pestistől irtóztanak volna; azután elmentenek mindnyájon Keresdre, én Fejéregyházán maradtam.

45

Mindjárt a közelebb következendő szeredán a Pál nevű fiam dajkája megbetegszik pestisbe; de ő azt titkolta, és lévén ágyékában nagy csomója, mondotta sérvésnek lenni, s el is hitte, azonban csütörtökön a faluban hat háznál a pestis elkezdődött; minémű állapotban légyek, kedves atyámfiainak értésekre adom, egyszersmind azt is, micsoda szándékkal vagyok; hogy csak a mezőre vagy a kertbe, hol régen barátok klastrómok volt, költözzem lakni; minthogy jószágimban mindenütt pestis volna. Vévén észre állapotomat és szándékomat kedves édes atyámfiai, egyenlő akaratból hozzám küldik Bethlen Sámuel bátyámuramat ily véggel, hogy ott való megmaradásomat meg ne engedje, hanem magával, ha szép szerént nem akarnék, erővel is vigyen el, hogy légyünk együtt, míg Isten éltet; ha pedig Isten ítéletit bocsátja reánk, akkor is mutassuk meg egymáshoz igaz atyafiságunkat, egymáshoz látván, s egyik a másikra gondot viselvén.

46

A dajkát bátyámuram előtt is lelkére kénszerítettem, hogy vallja meg, ha mirigye vagyon; mert úgy bátyámuramékhoz nem mégyek; de ő meg nem vallotta, hanem tagadta. Azon pénteken egy leány a házamban megbetegszik, kinek szombaton megindulván Bonyha felé a beteg dajkával, magam fejét megtapogatom, ha forró-é, akkor estvére meghal pestisben; de minthogy reggel elindultam volt, én abban semmit nem tudtam.

47

Mikor Bonyhához közelítenénk, azhová is immár egybegyűltenek volt az atyafiak, a dajka a hintóban elájul, akit spirituszokkal értetvén, eszére hoztam, s a lelkére ismét kénszerítettem, vallja meg, ha vagyon-é pestise, hogy térjek meg, ne vigyem az atyámfiai közé a veszedelmet. De ő akkor is tagadta, csak a nap sütötte meg fejét, s azért ájult el. Bonyhára béérkezvén a dajkát kétfelől fogva vitték a szállásomra, s mindjárt lefeküdt, annyira elérte a nyavalya. Éjtszaka a gyermek sokat sirván, a dajka fel nem kelhetett, hanem magam mellé fektettem, s virradtig ott volt. Reggelre kelvén, azon kezdett könyörgeni, küldjem haza Haranglábra, amint hogy haza is küldöttem akkor vasárnap, néki lévén hat gyermekei, mind a hat harmadnap alatt megmirigyesedik, de mi abban semmit nem tudtunk: mert Bonyhán is pestis kezdetvén, kedden onnan Isten vezérlése által mentünk Árokaljára. Az én gyermekemnek semmi gondja nem lett a pestises téjtől, a pestises dajka melegében való fekvéstől; az új dajka is mindjárt az elment mirigyes dajkának háló egyetmásában hált, annak sem volt semmi betegsége. Nékem is a pestises tejet kezembe fejte, mikor magát mentegetné, hogy a teje igen meleg, oda fejettem, noha ő azt semmiképpen nem akarta. Ezeket ily hosszason azért írtam meg, hogy innen is láttassék meg az Istennek csudálatos gondviselése az ember körül. Csak te tartottál meg engemet is, én Istenem, a délszínben pusztító dögnek ereje ellen.

48

Akkor Bonyháról, minekelőtte Árokaljára mentünk volna, indult el Bethlen Imre, kedves bátyámuram, idegen országokra, nevezetesen pedig igyekezvén Ánglia országba.

49

A pestis megszűnése utján eljött hozzám a megpestisedett dajka, aki annyira titkolta tőlem a maga állapotját. Kérdeztem, mi okon kellett néki tőlem annyira azt a veszedelmes dolgot eltitkolni? Azért cselekedte azt, felelte, mert én előtte azt mondottam volt, hogy ha néki pestise vagyon, én az atyámfiai közé nem mégyek, hanem Fejéregyházán maradok. Márpedig néki elméjén mind a’ forgott, hogy ha én Fejéregyházáról a pestisesek közül kimégyek, életben maradok; de ha ott lészek, minden bizonnyal meghalok, és így ő lészen az én halálomnak oka; ha kimondaná a maga állapotját, gyilkosomnak tartaná magát. Azt is mondotta, hogy egynehányszor hozzá készült, hogy kimondja; már száját is feltátotta, de lelkeismérete semmiképpen meg nem engedte, hogy szóljon.

50

Volt ez az asszonyember szelíd, jámbor, jó erkölcsű, istenfélő, s ezután is, amíg élt, nagy hűséggel volt énhozzám mindenkor. Ezt is azért tartom az én Istenem nagy irgalmasságának, hogy ő a maga nyavalyáját így eltitkolta; mert ha szintén az ő vélekedése szerént meg nem holtam volna is; de az halálhoz hasonló félelmes életem lett volna a mezőn egyedül, minden atyámfiaitól és jóakaratóimtól elrekesztetve oly hosszas ideig. Mert szinte esztendeig volt az a hely a pestis miatt bétiltva, amely idő alatt az én megholt férjem teste is a föld színén volt, eltemetni nem lehetett.

51

Azon esztendőben terhes állapotokon kellett általmennem; midőn mindenemtől elrekedvén feles cseléddel kellett lennem, két szoptatós dajkát tartottam: ennek felette viselősen maradván el férjemtől, ugyanott, Árokalján, meg is betegedtem Szent Mihály havának tizenegyedik napján, Haller Borbára leányommal, akinek sok bajaim között is igen örültem, minthogy megholt férjemtől volt erős kontraktusom (18), hogy a leányom reformáta légyen. Ó, csalárd öröm, haszontalan reménség.

52

Háládatossággal emlékezem itt kedves bátyám, Bethlen Ádám uram, és kedves ángyomasszony hozzám mutatott atyafiságokról, akik a nehéz időben magok házoknál szükséges jókkal bőven tápláltak, s magamra gyámoltalan ifjúi, de nehéz és terhes állapotomban nem hagytak: melyért Isten mind a két életre tartozó jovaival őkegyelmeket áldja meg.

53

Felszabadulván a helységek az Isten kemény ítélete alól a pestis megszűnése által, én is 1720. esztendendő pünkösd havában Fejéregyházára mentem, hogy megholt férjemet eltemettessem, amint hogy el is temettem Szent Iván havában.

54

Mikor már a temetésre készülnék, az elsőszülött fiam, Sámuel, betegségbe esék. Szerettem ezt a gyermekemet felette nagy indulattal, úgy, hogy anyának gyermekéhez való nagyobb szeretetét kigondolni nem lehet; de szeretetem mindenkor Istenhez való felfohászkodással volt, hogy az én Istenem végye el énelőlem, minekelőtte a jó és gonosz között választást tudna tenni, s ne engedje, hogy e világgal megmocskolja lelkét.

55

Volt ez a gyermek ábrázatjában igen szép, kellemetes, vidám tekéntetű, mindenek előtt, akik látták, kedves, ideje felett való szelíd, engedelmes, noha még két esztendős nem volt, mikor az Isten magához vette; de sok oly jelek voltak benne, amelyek által reménséget vettem, hogy őiránta az Isten engemet meghallgatott. A pápista papokat el nem szenvedhette, hanem erősen félt és irtózott tőlök. Megpróbálták az atyjafiai, képet, olvasót adtak kezébe, azt mindjárt, ha tűz volt a házban, oda igyekezte vetni, ha pedig tűz nem volt, a szék alá hányta.

56

Egy versen Besztercén lévén, Haller György uram kívánta látni a gyermekeket, kiket oda is küldöttem; adtak akkor is hasonlóképpen képeket és olvasót a gyermekeknek: Sámuel akképpen cselekedett azúttal is; melyet látván Haller György uram, így szólott sokaknak hallásokra: vigyázzanak reá, az a gyermek vagy meghal kicsiny korában, vagy ha él, soha igaz pápista nem lészen, mert ebben egészen az anyja vére vagyon. Pál olyan kicsiny korában is mindenben ellenkezőképpen viselte magát, a képeket minden mondás nélkül megcsókolta, szerette, kiről is azt mondották, hogy mindenben édesatyja fia.

57

Megbetegülvén ezen kis Sámuel fiam egy vasárnap, másfél hétre az én jó Istenem iránta való keserves anyai szívből származott kívánságomat megteljesítette; mert őtet ő magához vette. Melyért is szent neve dicsőíttessék mindörökké. Szintén következőleg lévén az atyja temetése, azzal együtt Fejéregyházán eltemettettem.

58

Nagy örömem volt azon, hogy Isten engemet ebben meghallgatott, hogy az én kedves gyermekemet magához vévén, nem engedte, hogy vallásommal ellenkező vallásban nevelkedjék fel. A leányom felől kétségben sem hoztam azt, hogy igaz hitemben és apostoli vallásomban ne nevelhetném fel. Mindenképpen jól volt állapotom; mert az én uramtól tisztességes jószágban maradtam volt, ifjúi erőben lévén, egészségem igen jó járt; megholt férjem atyjafiai között szép csendes életem volt. Testvér atyjafiai lévén gróf Haller Gábor úr, aki igen barátságos, igazságot szerető, jó ember volt, és gróf Haller János uram, aki ismét szelíd természetű volt, úgyhogy engemet egész özvegységemben legkisebbel is meg nem szomorítottak. Melyért Isten maradékjokkal is tégyen jól.

Nincsenek megjegyzések: