kedd, május 31, 2011

Ötvenévesek találkozója

Május 28-án került sor az ötven évesek találkozójára. A református templomban tartott istentisztelet után kopjafát avattunk a református illetve az unitárius templokertben is. Ezután megemlékezés következett a temetőkben, majd az iskolások köszöntője és az osztályfőnöki óra. Isten tanítson bennünket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.

Egy ige és egy gondolat

"Miután pedig e szavakat
mondta az Úr Jóbnak,
szólott a Témánból való
Elifáznak: Haragom fel-
gerjedt ellened és két
barátod ellen, , mert
nem szóltatok felőlem
igazán, mint az én
szolgám, Jób."
Jób könyve 42,7

Milyen szőrnyű, hogy
valaki Isten védelmében
éppen Isten ellen
vétkezzék és a Sátán
szövetségesévé válljék.
Milyen óvatosan kell az
Isten dolgairól szólani
mennyire csak a
Szentlélek szavára
hallgatva alázatosan.
Árulója lehet Isten
ügyének az, aki
magabiztosan,
hitében és tudásában
bízva beszél róla.
(...)
A nyugtalan, Istent
kereső lelket a nyárs-
polgári "vallásos"
emberek s azok, akik
már beérkezettnek
látják magukat, lenézik,
pedig Isten másképpen
ítél."
László Dezső