szerda, október 13, 2021

Igemorzsák Ezékiel könyvéből (6.)

 

Nem mindegy…

 

„ Jaj Izráel pásztorainak, akik önmagukat legeltették.”

Ezékiel 34,2b

 

Igen tevékeny emberek azok, akiket a 34. fejezetben Isten Igéje elìtél. Mindent megtettek azért, hogy övéiknek jó életük legyen: ételről, italról és ruházatról is gondoskodtak övéik számára: „ A tejet megettétek, és a gyapjúval ruházkodtatok, a hízottat megöltétek…” (3.vers) Koránkelő, szorgalmas családapák és családanyák is lehettek közöttük, éjt- nappallá tevő szorgalmas lelkipásztorok is.

Amit Isten életükben elítél az az önzés. Sok-sok típusa van az önzésnek: családi, egyházi, népi-nemzeti is létezik. Mindenik típusnak van megfelelő jelszava és ugyanakkor önmagát (fel)mentegető indulója is. Ilyenek például: a családomért, a „gyülekezetemért” , a magyarságért.

Isten igéje szerint munkánknak ki kell lépnie a zászló és jelszavak, rokoni vagy éppen érdekcsoportok vonzásából és át kell mennie másokért végzett szolgálatba. Ha ez nem történik meg, akkor hűtlen pásztor vagyok.

Önvizsgálatomban rendszeresen fel szoktam tenni a következő kérdéseket:

1.   „Az Ő személyére néztek-e, ha Isten mellett tusakodtok?” Jób,13,8  

2.   Ez nem bibliai ugyan, de sokat segít az éleslátásban: „Népem célját tűztem ki boldogulásomul?” (Rejtő Jenő) vagy „ Népem boldogulását tűztem ki célomul?”

Nem mindegy…

A Jó pásztor könyörüljön mindannyiunk szolgálatán!

 

 

 

kedd, október 12, 2021

 

Igemorzsák Ezékiel könyvéből (5.)

vagy

Két példa a megtérésről, Kecskeméthy István tollából

„Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!? Ezékiel 33,11.b

 

„Semmi sincs, amit olyan nehezen értenének meg az emberek, mint a megtérést. Pedig ennél semmi sem egyszerűbb a világon. Nem egyéb az, mint a helytelen irányból a helyes irányba való fordulás. Itt tehát két dologra kell vigyáznunk: hogy tényleg megforduljunk, és hogy valóban a helyes irányba forduljunk. Nehogy úgy járjunk, mint az egyszeri ember, aki egyszer télben, szélben, sötétben ment valahová, és útközben pipára akart gyújtani. De mivel a szél mindig eloltotta a gyújtót, hát önkéntelenül megfordult, és úgy folytatta a szipákolást. Mikor aztán a pipa égett, az ember úgy ment tovább, mintha közben semmi sem történt volna; és egyszerre azt vette észre, hogy ismét ott van, ahonnét kiindult. Nem egy embert ismerek, aki már sokszor megfordult; de mindig oda tért vissza, ahonnan kiindult: tehát soha sem tért meg. Mert nem jó irányba fordult.

         Viszont olyan is van, aki meg sem fordul. Vagy azért, mert észre sem veszi, hogy nem jó irányba halad, vagy azért, mert ha észreveszi is, könnyen belenyugszik. Egyszer, még a régi világban, Budapestre utaztam, és az egyik útitársam, akivel együtt szálltunk fel a vonatra Kolozsvárt, Bánffyhunyadnál kezdett el kételkedni, hogy vajon jó felé megy-e ő, mert Brassóba akart utazni. Akkor, mondtuk neki bölcs egyetértéssel, nem tehet mást, mint hogy a legközelebbi megállásnál kiszáll, és felül az ellenkező vonatra, mely aztán majd elviszi Brassóba. A tanács egyszerű volt és jó. De az én emberem annyit hányta-vetette magában a dolgot, annyi akadályt látott ellene felmerülni, hogy mire eljött a legközelebbi megállás, hát nem szállt le. Miért forduljon ő vissza, úgymond, hiszen az út is kellemesen telik, és neki Budapesten is vannak rokonai és barátai. Hány ilyen ember van az életben! Csaknem minden ember ilyen: eltévesztett vonaton utazik; de nem csinál nagy dolgot belőle. A fő az, hogy most az út kellemesen telik; és hogy hol lesz a végállomás, az olyan mindegy. Valahol csak lesz. Azért nem érdemes megfordulni! El kell azonban ismernünk, hogy azt, aki a földi végállomásairól ilyen könnyedén gondolkozik, mindenki könnyelműnek tartja; de akkor miért nem tartják könnyelműnek azokat, akik az élet végállomásairól ugyanilyen könnyedén gondolkoznak? Pedig be sokan vannak ilyenek! Pedig itt csak két végállomás közt van választás, és az emberek még ezt is unják! Ritka az olyan ember, aki életében komolyan felveti önmaga előtt a kérdést, hogy az ő vonata vajon melyik végállomáson áll meg? (…)”

Kecskeméthy István: Beszéljünk nyíltan , Koinónia, Kolozsvár, 2003, 18-19 oldalak

 

 

 

 

 

 

 

hétfő, október 11, 2021

Igemorzsák Ezékiel könyvéből (4.)

 

Háttal az Úr templomának

„… vala mintegy huszonöt férfiú, kik hátukkal az Úr templomára és orcájukkal keletre fordultak…” Ezékiel 8,16b

 

Ezékiel Istentől kapott látomásban végignézi népének romlott állapotát. Az egymás követő képek sorában az utolsó olyan férfiakat mutat, akik a templom területén tartózkodva (a tornác és az oltár között) hátat fordítanak a templomnak, arcukkal pedig keletre fordulnak. Egyértelmű bűnük, hogy nem az élő Istentől, hanem máshonnan várnak segítséget.

Aki hátat fordít a templomnak, elutasítja Istent, és ezzel egyidőben máshol keres segítséget. Általában ott, ahonnan segítség nem várható.

Mindezt az Úr közelében teszik, a templom területén. Eszerint lehetséges, hogy valaki testileg, fizikailag jelen van ugyan a templomban, de „lelkileg”, gondolkodásában egészen másra figyel.

Ennek a magatartásnak a következménye: „ ha kiáltanak nem hallgatom meg őket…” 18. vers.

Amikor imáink nem találnak meghallgatásra érdemes megvizsgálnunk, hogy merre irányul a mi tekintetünk. „Az Ő személyére néztek-e, ha Isten mellett tusakodtok?” Jób 13,8