Vasárnap reggel

 ⁶⁷Apja, Zakariás, megtelt Szentlélekkel, és így prófétált: ⁶⁸"Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki. ⁶⁹Erős üdvözítőt támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából,  ⁷⁰ahogyan kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva: ⁷¹hogy megszabadít ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket; ⁷²hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, ⁷³arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk, ⁷⁴hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, ⁷⁵szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján. ⁷⁶Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait, ⁷⁷hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által, ⁷⁸Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból;  ⁷⁹hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára." ⁸⁰A kisgyermek pedig növekedett, és erősödött lélekben, és a pusztában élt egészen addig a napig, amelyen szolgálatba lépett Izráelben. Lk.1,67-80

    „Meglátogatott minket a naptámadat a magasságból”, így foglalja össze Zakariás Keresztelő János és Jézus születésének eseményeit. „a sötétség szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik” , olvashatjuk János apostol levelében. (az olthévízi egyházközség egyik úrasztali edényére is ezt íratta föl Árva Bethlen Kata). Mindenképpen világosság Jézus megjelenése.

Platon híres barlanghasonlata szerint az emberek barlangban üldögélve a valós dolgok árnyékát nézegetik. Azt gondolják, hogy az a valóság. A világosságra kivitt ember meggyőződik, hogy csak a dolgok árnyékát látta.

     A Krisztus világosságában járók meggyőződnek arról, hogy amíg Őt nem ismerték csak a halál árnyékát látták életükre vetülni. Az Ő feltámadását követően Szentlélekkel telve hirdetik: Krisztus azért is jött a világra, hogy „megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak”. (Zsid.2,15)

János evangéliuma 2. rész

1. És harmadnapon menyegző lőn a galileai Kánában; és ott volt a Jézus anyja;
2. És Jézus is meghivaték az ő tanítványaival együtt a menyegzőbe.
3. És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk.
4. Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám.
5. Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek.
6. Vala pedig ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala.
7. Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig.
8. És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.
9. A mint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, a kik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a vőlegényt,
10. És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad.
11. Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ő dicsőségét; és hivének benne az ő tanítványai.


Reményik Sándor:

Idegen vendég a kánai menyegzőn


Itt is, ott is menyegző, Kána.
Öröm villan e bús világra.

Ritka, drága kicsike ünnep:
Az arcok egymásra derülnek.

És hivatalos vagyok én is
Az öröm asztalánál mégis.

Ülök. A szívem halott-fáradt.
Korcs szóra nyitom csukott számat.

Nevetek, és a nevetésem:
Mint göröngyhullás temetésen.

Mint száraz haraszt-zörgés ősszel...
Így örülök az örvendőkkel.

Asztalfőn, dicsfényben derengve
Ül a fájdalom fejedelme.

Mély, szemrehányó szeme rajtam:
Mért csak ilyen az én vigalmam?

Mikor Ő itt percre megállott,
Megáldotta a vigasságot.

Mikor vedernyi borral, vérrel
Lángol az első csodatétel.

Ő most nem gondol szegre, fára...
Ki mer hát búsabb lenni nála?

Uram, fájdalom fejedelme,
Ki ülsz az asztalfőn derengve,

És akarod: tavasszal, ősszel
Örüljek az örvendezőkkel:

Tedd, hogy igazán örülhessek,
Magamtól megmenekülhessek.

Örömben, bánatban egyképen
Hadd legyen nekem békességem.

Korcs szót ajkam ne virágozzon,
Torz nevetésem ne buggyanjon.

Kedvem másnak kedvét ne szegje,
Derülten nézzek mindenekre.

Az élet ritka, drága ünnepén
Ne legyek ünneprontó jövevény.

Uram, ha szemed némán vádol,
Jusson eszedbe: én nem ittam
Első csodád bíbor borából.

Egy ige és egy vers

JÓB KÖNYVÉBŐL

Mert ő megsebez,
de be is kötöz,
összezúz, de kezei
meg is gyógyítanak.
(Jób 5,18)

Uram, sebezz és gyógyíts
kedved szerint,
csak el ne múljék rólam
kezed nyoma-

mert halálba taszít,
ha többé
nem foglalkozol velem.

Ki zúzódást kerülve
és óvakodva él,
mind ostoba;

csak látszólag veszély,
ami az alig-léttől
megment, amit Te adhatsz
csak nekem:

sebek és gyógyulás
bölcs ritmusa.

Petrőczi Éva

Egy ige és egy vers

Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet.
Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke;
Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa;
Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé;
Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.
Máté evangéliuma 5,33-36

Dsida Jenő (1907-1938): Legyetek őszinték

Lássátok, fáradt vagyok már
s nem bírok szavaitok labirintján
tévelyegni. Szeretem a nyugodt,
nyílegyenes, biztos utakat.

Legyetek őszinték, ne zúdítsatok
rám cifraszép szavakat,
mert el tudom viselni a meztelen
igét és ti is el kell, hogy viseljétek.

Amikor beszélek, ne nézzetek
a hátam mögé: az nyugtalanít.
Állítástok legyen: igen, igen -
és tagadástok: nem, nem.

Mindnyájan biztosan meghalunk.
Esik a hó, itt pattog a tűz
és mindnyájan testvérek volnánk
és nyájas, jó apánk az Isten.

(1929)

Egy ige és egy vers

"Aki lágyan viseli magát az ő dolgában,
testvére annak, aki tönkretesz."
Példabeszédek 18,9

Sík Sándor:
Ments meg Uram!

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,
A meddőségtől, lanyhaságtól,
A naptalan és esőtlen égtől:
Ments meg Uram a szürkeségtől!

Édes az ifjak méntás koszorúja,
Fehér öregek aranyos borúja,
Virága van a tavasznak, télnek:
Ne engedj Uram koravénnek!

Csak attól ments meg keresők Barátja,
Hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad,
Ne tűrd , Uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram megülepednem,
Sem eszmében, sem kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál.

Ha jönni talál olyan óra,
Hogy megzökkenne vágyam mutatója,
Kezem kezedben ha kezdene hülni,
Más örömén ha nem tudnék örülni,

Ha elapadna könnyem a más bűnén,
A minden mozgást érezni ha szűnném,
Az a nap Uram hadd legyen végső:
Szabadíts meg a szürkeségtől!

Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok- mondja Jézus. Ez a szelídség nem azonos a lágysággal, a langyossággal, melyet Isten mindenkor megítél. A szelídség erejéről és az erő szelídségéről egyaránt bizonyságot tesz a szentírás. Lehetünk szelídek mi is, mert hatalmas, erős Úrnak a gyermekei vagyunk. Ebben a szelídségben legyünk mindig határozottak és kitartóak, mert a "lágymeleget" az Úr kiveti az ő szájából. (Jelenések 3,16)

Egy Ige és egy vers



"Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet,
így szól Istenetek! Szóljatok Jeruzsálem
szívéhez és hirdessétek néki,
hogy vége van nyomorúságának,
hogy bűne megbocsáttatott,
hiszen kétszeresen sujtotta őt az Úr
keze minden bűneiért" Ézsa.40,1-2

Dsida Jenő
Menni kellene házról házra

Nem így kellene hűvös, árnyas
szobából, kényelmes íróasztal
mellől szólani hozzátok, jól
tudom. Menni kellene házról
házra, városról városra, mint
egy izzadt, fáradt, fanatikus
csavargó. Csak két égő szememet,
szakadozott ruhámat, porlepett
bocskoromat hívni bizonyságul
a szeretet nagy igazsága mellé.
És rekedt hangon, félig sírva,
kiabálni minden ablak alatt:
Szakadt lelkeket foltozni, foltozni!
tört szíveket drótozni, drótozni!