“57Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút
szült. 58Meghallották
a szomszédai és rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és
együtt örültek vele. 59A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja
nevéről Zakariásnak akarták nevezni. 60Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: "Nem, hanem
János legyen a neve." 61Mire ezt mondták neki: "De hiszen senki sincs a te
rokonságodban, akit így hívnának." 62Ekkor intettek az apjának, hogy minek akarja
neveztetni. 63Ő
táblát kért, és ezt írta rá: "János a neve." Erre mindenki
elcsodálkozott. 64És
egyszerre csak megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett,
és áldotta az Istent. 65Félelem szállta meg a körülöttük lakókat, és Júdea egész
hegyvidékén beszéltek minderről. 66Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak:
"Vajon mi lesz ebből a gyermekből?" Az Úr keze pedig valóban vele
volt.” Lk.1,57-66
Zakariás és Erzsébet együtt állnak ki Isten szava
mellett. Ő parancsolta, hogy János legyen a születendő gyermek neve. „Kézzel,
lábbal”- táblával is elmagyarázza Zakariás. Mert Isten azt mondta. Nincs
apelláta! Saját érdeke ellen is cselekszik, amikor
büszke apaságát háttérbe szorítva nem Zakariásnak, hanem Jánosnak (Isten
kegyelmes) nevezi a fiát. Tusakodik Isten ügye mellett. Kiáll az ügy mellett.
Korunk foggal körömmel tusakodó
politikusai, egyházi vezetői, presbiterei számára is érvényes a kérdés, amit
Jób tett fel barátainak: „Az Ő személyére néztek-e, ha Isten mellett
tusakodtok?” Jób 13,8. Mert Isten kegyelmes.
