vasárnap, február 02, 2014

Milyen lélek van bennetek?



"Amikor közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe, és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki.De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni.Látva ezt tanítványai, Jakab és János így szóltak: „Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!?”De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, (és ezt mondta: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.”) Aztán elmentek egy másik faluba." Lk.9, 51-56




" Jézus Krisztus lelkét csak a kereszt mutatja meg igazán. Megismerni ezt a lelket csak az az ember képes, aki tud arról, hogy Jézus minden szavát és cselekedetét akkor pecsételte meg, amikor az általa hirdetett szeretetnek minden következményét vállalta. Még azt a következményt is, hogy azok feszítsék keresztre gyülekezetükben, akiket Ő végtelenül szeretett.

          Ilyen lelket hordozott.

(...) Jézus és két tanítványa tökéletes ellentétet képvisel. (...)

Fájdalom- a történelemben is számtalanszor ismétlődött meg ez hatalmas méretekben. Mindannyiszor János és Jakab esete ismétlődött, ahányszor az egyház hatalma birtokában hatalmi szóval indult szembe az ellenállással, nem pedig Krisztus mentő szeretetével.

          Ilyenkor Jézust mindig ugyanazzal a szomorú tekintettel látom magam előtt, amellyel a Zebedeus-fiakra nézett, amikor azt mondta nekik: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek."

Ordass Lajos: Jó hír a szenvedőknek, 137-142.o. - szemelvények