Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök.
Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is előhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt.
Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak.
Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban;
Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.
Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.
1Thessz.4,13-18
Örvendezni és bánkódni is lehet reménytelenül. A reménytelen öröm kifejezése: "Együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk". A reménytelen szomorúság jele a "minden mindegy" állapota, a megkeseredés. A keresztyén ember egyik ismertetőjegye, hogy örömében és bánatában is más, mint a környezete. Öröme az Úrban van (Filippi levél 4,4), és szomorúságában, gyászában reménysége van, mert tudja, hogy "Isten előhozza azokat, akik elaludtak a Jézus által, ő vele együtt".
