csütörtök, május 17, 2012

Mennybemenetel ünnepére

"Látom a megnyílt egeket!"       

       "A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti, 53akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg." 54Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. 55Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől áll. 56Ekkor így szólt: "Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll."  57Erre hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak; 58azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le.  59Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: "Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!"  60Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: "Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!" És amikor ezt mondta, meghalt. " Ap. Csel. 7,52-60


"István vértanúra nemcsak azért érdemes tisztelettel figyelnünk, mert ő volt az első keresztyén, aki halált szenvedett Krisztusba vetett hite miatt, hanem azért is, mert igazi "áldozócsütörtöki ember" volt. Mit jelent ez az idézőjelbe tett kifejezés? Azt jelenti, hogy nemcsak bizonyosságra jutott Jézus Krisztus mennybe emeltetéséről, hanem számára is megnyíltak az egek. Az ilyen "áldozócsütörtöki ember" számára az egek valósága nem világnézeti kérdés, hanem az isteni kijelentés valósága. (...)
Az áldozócsütörtöki látomásban részesült emberek nem vesztik el a földi valóságok iránti érzéküket. De erőt nyernek azok között a hűséges helytállásra." Dr. Bolyki János: "Látom a megnyílt egeket!" c. írásából származó részletek. Megjelent a Reformátusok Lapja 1997 május 11. számában.