A Dél-Erdélyi Nőszövetségi Régió évi konferenciájának a házigazdája volt az idén a Nagyszebeni Református Egyházközség 2011 július 2-án. A rendezvény témája A templom mint az egyházi és népművészeti értékeink megőrzésének és szellemi értékesítésének bölcsője. A rendezvény deklarált célja: nőszövetségeink felelősítése és kötelezettség-vállalásra buzdítása arra, hogy úgy lelki értékeinket mint templomaink tárgyi értékeit megőrizzük, hasznosítsuk és értékesítsük.
A találkozó igei alapját Gede Ildikó lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület nőszövetségi elnöknője nyújtotta a Józsué 4,5-7 illetve 6,2-5 alapján. A választott nép vezérlésében, az ígéret földjének elfoglalásában Isten többször is csodát művelt megmutatva népe iránti, csodákra képes szeretetét. Isten ma is művel csodákat, csakhogy a hitnek a látása szükséges ahhoz, hogy ezeket a csodákat érzékeljük, megláthassuk. Az Isten csodái pedig arra ösztönöznek, hogy meglássuk az egyéni életünk csodáit, a közösségi életünk csodáit. Amikor borúlátó a jövőképünk és meglankadó a szolgálatunk lendülete elfeledkezünk arról, hogy minékünk egy bennünket szerető, csodatevő Urunk van. Ő képes a lehetetlent is lehetségessé tenni. Aki hálás, hogy ilyen Istene van reménységgel tud a jövőbe nézni, még hogyha áthidalhatatlannak tűnő akadályok is tornyosulnak előtte.
A választott nép úgy érzi lehetetlen átkelni a gyors sodrású Jordánon. A lehetetlen előtt pedig tehetetlenül állnak. És ekkor történik meg az, amit a Szentírás így fejez ki : ami embereknél lehetetlen Istennél lehetséges. Isten csodát tett. Ennek következtében átkelhettek a Jordánon. De mindjárt szembe találták magukat a másik lehetetlenséggel: Jerikó vastag, bevehetetlen falaival. Ekkor két lehetőség tárul eléjük:
1. Visszafordulni a pusztába. Többen így vélekedtek: jobb lett volna ha a pusztában maradunk. Vannak visszafele tekintő emberek. Olyanok, akik megijednek az újtól. Az idő távlatában mindig megszépül a múlt. Azonban nem szabad visszatérni a múltba. Aki visszatér az megfullad a Jordánban, éhen és szomjan hal a pusztában. Aki visszatér a múltba, az lelkileg feneklik meg, kerül a mélyre, a kilátástalanba.
2. Teljességgel ráhagyatkozni Istenre, a hitnek ama bizonyásságával, hogy Isten itt is csodát tesz. S a nép végül emellett döntött. Jó döntést hozott. Nekünk is minden nap el kell végezni a ránk bízott feladatot. Isten ad csodákat, de hétköznapokat is népének. A hétköznapokban nincsenek csodák, de azokban is haladni kell, szolgálni kell, menni kell. Meg kell keresni és meg kell találni az Úr nyújtotta szolgálati lehetőségeket. A nőszövetségi tagok is a sokszor monoton, néha érthetetlennek tűnő hétköznapokban el kell végezzék a feladatokat. Munkahelyen, családban, gyülekezetben egyaránt. Még akkor is, ha az asszonyi munka, amint ismeretes olyan, hogy csak akkor látszik, ha nem végzik el.
A csoda az amikor a lehetetlenség fala (Jerikó) magától leomlik. Vállalni és tenni kell azt, amit Isten elvár tőlünk és utána jönnek a csodák és az eredmények. Ám ne feledjük: minden eredmény kegyelem.
Varró Sándor helybéli lelkész szeretettel üdvözölte a konfereciának 140 vendég és mintegy 30 házigazda résztvevőjét abban a Református templomban, mely idén ünnepli felszentelésének 225. évfordulóját. Kifejtette: Méltó, hogy ebben az évben egy ilyen rangos konferenciával ünnepeljük és hiszem, hogy műemlék templomunk is méltó arra, hogy egy ilyen Régiós Nőszövetségi Találkozó színhelye legyen.
Az 1783-1786 között épült templom az együttlét és az együttes áldozatkészség szép kifejeződése. Az alig 39 családból álló kis gyülekezet tagjainak javarésze vállalta a telekvásárlás ás az építkezés anyagi áldozata mellett a templom és a parókia bebútorozását is. Így külön családi adományok révén valósult meg a szószék megépítése, a padok készítése, az orgona illetve harangok vásárlása. Való igaz, hogy a gyülekezethez tartozott az a 11 főnemes, akik a Guberniumban (Erdély Kormányszéke) tevékenykedtek, hiszen közel 100 esztendeig (1692-1791 között) Nagyszeben Erdély fővárosa volt. Azonban ha a gazdagság nem társul adakozókészséggel akkor semmi sem lesz. A Nagyszebenbe költözött kálvinista vallású főnemesek vállalták azt, hogy református templomunkat közös erőfeszítéssel megépítik illetve méltó istentiszteleti hellyé teszik. Az egykori Mészáros utcában levő templom 2007-ben a III. Európai Ökumenikus Nagygyűlés alkalmából került feljavításra, amikor az európai reformátusság bemutatkozó színhelyévé vált.
A lelkipásztor köszönetet mondott annak a sajátos kiállításnak a megvalósulásáért mely a Református Templom Galériában került bemutatásra és melyen éppen a jelenlevő Nőszövetségek állítottak ki értékes templomi falvédőket illetve úrasztali terítőket. „Ezek az otthoni gyülekezetetek lelkületéből mutatnak be valamit, az otthoni templom hangulatából és szépségéből”.
Borbándi Erika, a Dél-Erdélyi Régió Nőszövetségi elnöke egy interaktív előadást tartott Együttlét címmel, mely megmozgatta a hallgatóság szívét és fantáziáját.
Az Istenben való élet megélése arra ösztönöz, hogy Isten szent helyén összegyűlve egymás hite, példamutatása, tapasztalatai által épüljünk. Ne hagyjuk kihullni az életünkből az együttlét alkalmait, amelyek erőforrást és lelki feltöltekezést jelentenek. A közösséghez intézett szavak után az előadó egyénileg próbált üzenetet közvetíteni : Hol vannak az én gondolataim? Az én szívem hol van? Merem-e odavinni a szívemet az Isten házába, egymás közösségébe? Van-e bátorságom kilépni a tehetetlenségemből, túltenni magamat az egyhangúságon, a lehangoltságon, mely akkor vesz erőt rajtam, amikor a nőszövetségi munkámnak nincsenek mindég látható, lemérhető eredményei? A gondolat- és párbeszédindító kérdések arra a logikus következtetésre akartak rávezetni, hogy minden asszony helye az Isten szent helyén van.
Itt minden Istenre emlékeztet. Az áldást kérő közösség, a családunkért, gyülekezetünkért elmondott imádságok, a nőszövetségi munka felmutatott eredményei. De Őrá emlékeztet a megújított templom, a gyönyörűen hímzett nőszövetségi zászlók szimbólumai, a templomi falvédők motívumvilága és a rájuk gondosan hímzett bibliai igék.
Isten gyönyörködni akar a nőszövetség munkájában, a családi életünkben, hitünk cselekedeteiben. A gondolat azonban kétirányú: mi kiben, miben gyönyörködünk? Gyönyörködünk-e Istenben, lelki áldásaiban, megszentelő jelenlétében? Megőrizzük-e azokat a dolgokat, amiben gyönyörködünk? Megőrizzük-e és becsben tartjuk-e imakönyveinket, Bibliánkat, énekeskönyvünket? Kellőképpen őrizzük-e évszázados templomi falvédőinket, szószék- és úrasztali terítőinket?
Az előadás végkövetkeztetése az volt, hogy a találkozás tovább kell vigyen a tettek felé. Munkánkat Vele együtt, közösségeinkben, közösségeinkért kell elvégeznünk. Az Ő cselekedetei ösztönözni fognak minket is jócselekedetekre, fokozott áldozatvállalásra a nőszövetségi munkában. A magasba lendülő kezek, egyéni véleményezések, az arcokon megjelenő érdeklődés mind azt jelezték, hogy a nőszövetségi tagok nemcsak figyeltek, de át is élték az előadás mondanivalóját.
Bálint Ágnes művészettörténész a brassói Fekete-templom műtárgy-védelmi referense egy érdekfeszítő, dokumentált előadást tartott az Egyházi textíliák megőrzése és szellemi értékesítése a brassói Fekete-templom hagyományainak fényében címmel. A jobb illusztráció végett kivetített képek közelebb hozták és érthetőbbé tették a templomi textíliák
anyag és motívumvilágát. Érdekes volt a reformáció előtti és utáni idők párhuzamba állítása ebben a tekintetben is.
A templomi textíliák középkori, reformáció előtti használatában központi helyet kapott az összetett, több rétegből álló, drága brokátszövetekből készített ornátus, melyet szent tárgyként tiszteltek, csak felszentelt papok hordhatták és használhatatlanság esetén el kellett égetni őket.
Emellett a liturgia szerves részét képezték a templomot gazdagon díszítő kelmék, oltárterítők, böjti leplek, bibliai jeleneteket ábrázoló fali kárpitok sokasága.
Reformáció után egyszerűsödik a gyakorlat és elkülönül a képviselt teológiai tartalmak értelmében: az evangélikus egyház esetében a Reformáció előtti ornátus számos elemét tovább használják vagy templomi terítőként alakítják át; a református egyház esetében, mivel a liturgia értelmében a templom berendezése is változik, a textíliák száma csökken és az Úr asztalára, karzatok, szószékek vagy stallumok mellvédjére korlátozódik.
A református templomok textíliáit nagyban befolyásolták az Erdélyben lévő oszmán török textíliák. Egyrészt török textíliákat adományoztak, funkciójukat megváltoztatva a templomok díszítésére - így kerül például egy-egy török bársony párnahuzat a szószékre vagy turbánkendő az Úr asztalára; másrészt az oszmán török textíliák motívumkincse (gránátalmás, tulipános, cakkozott leveles dísze) meghatározza az erdélyi népművészetet.
Érdekes, hogy mindazokat a terítőket, amelyekbe aranyszálat szőttek vagy amelyeket aranyszállal hímeztek a férfiak készítették, mert az aranyszál szövetbe való behúzása férfierőt igényelt.
Az együttlétnek élénk érdeklődést kiváltó mozzanata volt a tombolázás, melyen nagyon sok varrottast, hímzéses terítőt, Biblia- és énekeskönyvborítót sorsoltak ki. A jelenlevők a helybéli Hozsánna énekkar négy szólamban énekelt dalainak kíséretében hagyták el a templomot.
Kellemes végkicsengése volt a Régiós Nőszövetségi Találkozónak Nagyszeben városa történelmi-építészeti értékeinek bemutatása illetve megtekintése, amelyet Balázs Enikő tanárnő, hivatásos idegenvezető végzett.
Talán az egyik résztvevő, nőszövetségi tag vallomása sokatmondó volt a találkozás eredményességét illetően: Hálásak vagyon ezért az együttlétért. Nagyon jól éreztük magunkat, sokat tanultunk, lelkileg pedig feltöltekeztünk.
Varró Sándor lelkipásztor
Nagyszeben, 2011-07-11
