csütörtök, június 07, 2012

a padon



Felhívás

            A hazaszeretet – esetünkben szűkebb hazánk, Erdély – és nemzetünk szeretete mindig kötelesség marad számunkra. Ehhez hozzátartozik a család, illetve a vallási, felekezeti közösség szeretete is. Ahogyan itt a földön, úgy a „fenti”, közös haza esetében is „polgárjogunk” részesedni annak élményében. Ezért azonban tennünk kell, mert nemcsak jogaink, kötelességeink is vannak. Mindenkinek – a földnek, az országnak, Erdélynek, a településeknek abból a kis zugából, ahol övéivel gyökeret vert, ahol megkeresi mindennapi kenyerét, ahol tanulmányait végzi, ahol szolgálja Istent és hittestvéreit – eleget kell tennie hazafias kötelességeinek, senki nem lehet közömbös közös sorsunk alakulása iránt.
            Mindezért úgy hisszük, lelkiismereti kötelességünk ott lenni, ahol rólunk döntenek. Bátorítjuk, kérjük a híveket, minden magyar testvérünket, hogy június 10-én mindenképpen menjen el szavazni. Lelkiismerete és meggyőződése szerint mindenki szavazzon a magyar nemzeti közösség érdekeit, törekvéseit felvállaló, eltökélt magyar személyekre és szervezetekre.


Kolozsvár, 2012. június 1.


Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke

Bálint-Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke

Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke

Kovács Sándor, a Kolozs–Dobokai Római Katolikus egyházmegye főesperese


Ma és mától reméljük még sokáig:
"Üt az óránk". 
Köszönet érte a hollandiai
 zwartsluisi testvérgyülekezetnek
 és a brassói megyei tanácsnak.

Régen...




vasárnap, június 03, 2012


"A zene mindenkié" (Kodály Zoltán) avagy hogyan tanulj meg gitározni 1 hét alatt?!?

Egy ige a képekhez

 "Ez az ÚR igéje, amely Jóelhez, Petúél fiához szólt. Hallgassatok ide, ti vének, figyeljen az ország minden lakója! Történt-e ilyen a ti időtökben vagy őseitek idejében? Beszéljétek el fiaitoknak, fiaitok meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek! Amit a hernyó meghagyott, megette a sáska, amit a sáska meghagyott, megette a szöcske, amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár.  Ébredjetek, részegesek, sírjatok! Jajgassatok mindannyian, ti borivók, mert kivették szátokból a mustot! Egy nép támadt országomra, hatalmas, és száma sincsen. Fogai oroszlánfogak, úgy harap, mint a nőstény oroszlán.  Elpusztította szőlőmet, letördelte fügefáimat. Lehántotta, és szétszórta: ágai fehérlenek. Keseregj, mint a szűz, ki vőlegényét gyászolja! Megszűnt az étel- és italáldozat az ÚR házában, gyászolnak a papok, az ÚRnak szolgái. Elpusztult a mező, gyászol a termőföld, mert elpusztult a gabona, nem termett must, oda lett az olaj. Szomorkodnak a parasztok, jajgatnak a vincellérek, mert nincs búza, se árpa, oda lett a mezőn az aratnivaló! A szőlőtő elszáradt, a fügefa elhervadt, a gránátalma, a pálma, az almafa és a mező minden fája kiszáradt. Eltűnt az öröm is az emberekből.
De még most is így szól az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva!  Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az ÚRhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is. "
                                                                                                                   Jóel 1,1-12. 2,12-13