"Amikor
mentek az úton, valaki ezt mondta neki: „Követlek, akárhova mégy.” Jézus azonban így felelt: „A
rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs
hova fejét lehajtania.” Egy
másikhoz pedig így szólt: „Kövess engem!” De ő ezt kérte: „Uram, engedd meg,
hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat.” Jézus
így válaszolt neki: „Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj
el, és hirdesd az Isten országát!” Egy
másik is ezt mondta: „Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek
házam népétől.” Jézus
pedig így felelt: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem
alkalmas az Isten országára.”
Lukács evangéliuma 9,57-62
Jézus követésétől sokan lépnek vissza, mert úgy gondolják
vállalhatatlan a sok lemondás, amit Jézus követel. Valóban vannak dolgok,
amiket el kell hagyni, van, ami nem mehet úgy tovább, ahogyan addig. Van amire
ki kell mondani, hogy elég: "Elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a
pogányok akaratát cselekedtük" (1Pt.4,3)
Úgy érzem mégis rossz úton jár az, aki a lemondás
követelését érzi ki Jézus szavaiból. Sokkal inkább hangsúlyos az, hogy mit
teszünk meg "előbb".
Előbb elmegyek és elvégzem a vélt vagy valós
kötelességemet, aztán ráérek a követésre. Előbb elrendezem a dolgaimat, majd
utána elindulok.- gondoljuk és mondjuk is magunkban a példák szereplőinek
gondolatait. Jézus Isten országának hirdetéset tartja előbbvalónak. Szerintem
jogosan. Az Isten országa eljöveteléről szóló örömhírt az öreg, vagy beteg
édesapának is hallania kell. Evangélium nélkül ott maradunk "atyáinktól
örökölt hiábavaló életünkben" (1Pt.1,18). Krisztus nélkül a testileg,
lelkileg elgyötörtek kísérgetik az előttük járókat hagyomány tisztelő
áhitatosággal a reménytelenség útján. Krisztus követői örömteli hirdetői az Ő
feltámadásának, és országa kiteljesedesének a családjukban is.
