szombat, március 19, 2011

Meghívó sportnapokra

Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala és az Erdélyi IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület) idén is megszervezi az Országos IKE Sportnapokat a céhes városban.
A benevező ifjak 10 féle sportágban mérhetik össze erejüket, tudásukat és ügyességüket április 15-18. között.
A sportolás mellett lehetőség adódik kikapcsolódásra, elcsendesedésre is, koncertek, áhítatok, előadások várnak a résztvevőkre.

Benevezeési díj: 85 lej jelentkezési határidőig, 100 lej a helyszínen

Érdeklődni, jelentkezni 2011. március 21-ig lehet a sportnapok@ike.ro levelezési címen, a 0264 598050-es, 0744 670769-es telefonszámokon, vagy az ike.ro honlapon.

A szervezők nevében:

Kocsis Zoltán
sportiroda vezető

Megbeszélés az olthévízi résztvevőkkel március 19 este hattól.
Bethlen Kata*
Önéletírása

ELÖLJÁRÓ BESZÉD A KERESZTYÉN ISTENFÉLŐ OLVASÓHOZ

1

Az Istennek bölcsessége mélységes, meglábalhatatlan, utai megtudhatatlanok; ítéleti végére mehetetlenek, az emberi elme azokat fel nem éri; az Isten cselekedeteit csak csudálja; de azt nem kérdheti: miért cselekeszed ezt vagy amazt? Mindazonáltal meg kell azt vallani nagy alázatossággal, hogy minden cselekedetei szentek, igazak; méltatlan senkit ítéletei nem találnak: sőt, igaz ítéletének idején is kegyelmességét abban mutatja meg, hogy az idő szerént való büntetésekkel és nehéz keresztekkel bölcsen magához vezérli a tőle elhajlott, az utairól eltévelyedett bűnös embert.

Az Istennek beszédében bővségesen találtatnak erre világos példák, hogy még a legkedvesebb és szerelmesebb embereiben is az Isten a bűnt büntetlen nem hagyta; sőt gyakorta azokat szokta szorosabban meglátogatni és ostorozni, akik őfelségéhez közelebb járulnak, amint ennek példáját hagyá az Áron famíliájában, 3 Mózes X. 3., azholott ez, amit szólott az Úr, mondván; akik én hozzám közel vagynak, azokban szenteltetem meg, és mind a sokaság előtt megdicsőíttetem. A Szent Pál pedig az Isten bölcs utait így adja elő, Zsid. XII. 6. Akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, valakit fiává fogad.

2

Az Isten ostora, mellyel a maga fiait, leányit kezéhez tanítja, a nyavalyák és az életbéli sok keresztek: mind az Ó- s mind az Újtestámentomi írásokban sok példájok vagyon erre a keresztviseléseknek terhek alatt csüggedező lelkeknek, hogy az Istennek legkedvesebb szentei is ezen az úton mentenek által az Isten szent színének látására, sőt ez az egy út, amelyen az idvességre juthatunk, amint a Szent Pál előnkbe adta, Cselek. XVI. 22., ezt mondván: Hogy sok háborúságok által kellene nékünk az Istennek országába mennünk. A nyavalyának pedig nagyságát, a keresztnek súlyosságát, maga a kegyelmes és szent Úristen mérsékli mind azt, mennyi légyen, mind azt, meddig tartson, hogy a nyomorult, bűnös embernek gyengélkedő hite egészen el ne fogyjon, s teljességgel el ne vesszen.

3

Ezen bölcs, nagy hatalmú, igen szent és igaz ítéletű Istennek tetszett az én sok és megszámlálhatatlan nagy bűneimért az én életemet is egész gyermekségemtől fogva mind ez ideig, sok nyavalyák és igen nehéz keresztek alá rekeszteni, annyira, hogy elfolyt életemben ritkán engedett csak pihenést is vennem. Sőt, midőn egyik keresztemet könnyebbítette is, és azt gondoltam, immár megszűnt, hogy erőt végyek, akkor más, és újabb s terhesebb keresztet bocsátott erőtelen vállaimra. Jól vagyon, édesatyám, édes Istenem, hogy engemet ez világgal elereszkednem nem engedtél; ezután is légyen meg mint mennyen, földön, úgy szintén énkörnyülöttem is szent akaratod. Vidd végbe, valamelyek szent felségednek tetszenek, csakhogy drága kegyelmedet éntőlem el ne végyed, hanem adj elégséges erőt, hadd viselhessem szent akaratod szerént mindenekben magamat, és békességes tűréssel hordozhassam keresztemnek súlyos terhét.

4

Kívántam ez világi sok próbák és kísértetek között folyó életemet igen röviden, és amennyire lehetett, mindeneknek megsértések nélkül leírni: melyben a szíveket és veséket vizsgáló Isten tudja, hogy nem az én feltett célom és szándékom, hogy holtom után másokat kívánnék megmocskolni: távul vagyok az ilyen igyekezettől: hanem inkább ez az én feltett jó végem, hogy lássák meg mások a kegyelmes Istennek nagy erejét az én igen nagy erőtelenségemben. És ha kiknek az Isten nehéz kereszteket ád, vegyék észre azt innen is, hogy a Jóisten soha az övéire olyan próbákat nem ereszt, amelyeknek elviselésekre elégendő kegyelmet is ne adna. Mert én mind testemnek gyenge voltára nézve ezeket a szörnyű nehéz és szüntelen rajtam fekvő nyavalyákat el nem viselhettem volna, mind pedig gyenge hitemnek próbáltatását meg nem győztem volna; hanem mindezeket az én jó Istenemnek kegyelme győzte meg énáltalam: melyekben hasonlatos voltam a Mózes csipkebokrához, amely noha erős tűzben égett, de meg nem emésztetett.

5

Hogy pedig világi életemnek leírásában némely személyeket nevezet szerént ki kellett írnom, magamon kívül, ezt a szükség így kivánta, mert különben magam állapotját is világosan leírnom nem lehetett volna, hanem azokról is emlékezném, akik között volt életem. De ezt én úgy igyekeztem cselekedni, hogy semmiben lelkem ismeretét meg ne sérteném; se azokat, még akik vétettenek is sokképpen ellenem, valami indulatból meg ne bántanám. Nem is írtam fel az én némely világon kapó emberektől való megbántásomnak még csak dézsmáját is; mert az igen sokra terjedett volna. Nehézségből származott indulatom pedig (adok hálát érette az én Istenemnek) bizony senki ellen nincsen: mert azt az Isten kegyelme által én már mind meggyőztem. Semmi megbántatásomat mindaddig fel nem írtam, valamíg az én édes atyámnak kegyelme által indulatimat megcsendesítvén, békességesen azt meg nem vizsgáltam, hogy józanon tehetnék arról ítéletet. Te is, én Istenem, én szívemnek teljessége, úgy igazgassad ezután is indulatimat, hogy a te dicsőségedet meg ne sértsem, felebarátomat ez írásommal meg ne bántsam, hanem amint kívánom, a te dicsőséged ezáltal is öregbüljön. Ámen.

péntek, március 18, 2011

Kisgyerekek kérik szüleiktől...

Kisgyerekek kérik szüleiktől...

Ne kényeztess el. Tudom jól, hogy nincs mindenre szükségem, amit kérek, csupán kipróbálom, hogy mit csikarhatok ki Tőled.
Légy velem határozott. Ez azért fontos nekem, mert ezáltal érzem magam biztonságban.
Ne engedd, hogy rossz szokásokat vegyek fel. Te vagy az egyetlen, aki ezekre még idejekorán figyelmeztethet.
Ne viselkedj úgy velem, mintha fiatalabb lennék, mint amilyen valójában vagyok. Ezzel csak azt éred el, hogy ostoba módon ,,nagy''-ként próbálok viselkedni.
Ne javíts ki mások előtt. Sokkal többet érsz el, ha kettesben, csendesen megmagyarázod, hogy miben hibáztam.
Ne tégy úgy, mintha a hibáim bűnök lennének. A kettő összekeverése megzavarja bennem az értékek megtanulását.
Ne védj meg cselekedeteim következményeitől. Néha szükségem van arra, hogy - a fájdalmak árán - magam tapasztaljam meg a következményeket.
Ne vedd rossz néven, ha azt mondom: "nem szeretlek". Legtöbbször nem Te vagy az, akit nem szeretek, hanem azt a hatalmat, ami megakadályoz, hogy kedvem szerint cselekedjek.
Ne törődj sokat apró egészségi panaszaimmal. Néha csak azt szeretném elérni, hogy figyeljenek rám.
Ne korholj állandóan. Ha folyton zsörtölődsz, csak úgy tudok védekezni, hogy süketnek tettetem magam.
Ne felejtsd el, hogy nem tudom mindig pontosan kifejezni magam. Ezért tűnik úgy néha, mintha nem lennék "becsületes".
Ne rázz le, ha kérdésekkel fordulok Hozzád. Ha nem válaszolsz, egy idő után azt veszed majd észre, hogy abbahagyom a kérdezést, és máshol keresek választ a kérdéseimre.
Légy következetes. Ha nem vagy az, zavartnak érzem magam és nem tudok többé bízni Benned.
Ne mondd nekem, hogy a félelmeim butaságok. Nagyon is valósak ezek a félelmek, és csak úgy tudsz segíteni nekem, ha megpróbálsz megérteni.
Sose tégy úgy, mintha tökéletes és tévedhetetlen lennél. Túlságosan nagy lesz a csalódásom, amikor rájövök, hogy egyik sem vagy.
Ne gondold, hogy elveszíted a tekintélyed, ha bocsánatot kérsz tőlem. Becsületes bocsánatkérés meleg érzéseket ébreszt bennem irántad.
Ne felejtsd el, hogy szeretek kísérletezni. Kérlek, nyugodj bele a próbálkozásaimba, nem tudok meglenni ezek nélkül.
Ne felejtsd el, hogy milyen gyorsan felnövök. Biztos nehéz Neked velem lépést tartani, de kérlek, legalább próbáld meg.
Ne felejtsd el, hogy nem tudok létezni szeretet és megértés nélkül, talán nem is kell ezt Neked hangoztatnom. Vagy mégis?
Kérlek, tartsd magad jó kondícióban és légy egészséges. Szükségem van rád.

csütörtök, március 17, 2011

PROMISIUNI. După ani de demersuri şi solicitări la Guvern, Drumul Şercaia-Hoghiz ar putea primi finanţare

Publicat in: myTex.ro - portalul tau de stiri online nr. 5355 din Jo, 17 Mar 2011
Drumul judeţean 104 Şercaia-Hoghiz, construit în urmă cu 60 de ani, ar putea fi reabilitat până la sfârşitul acestui an, prin Programul naţional de dezvoltare a infrastructurii, gestionat de Ministerul Dezvoltării Regionale şi Turismului şi de cel al Mediului. Într-o primă fază ar putea fi alocate 8 milioane de lei.

Şoseaua de legătură dintre cele două localităţi este plină de gropi şi este circulată zilnic de sute de maşini de mare tonaj, motiv pentru care localnicii au numit-o „drumul ruşinii” şi au protestat în repetate rânduri pentru a atrage atenţia asupra acestui fenomen.
Primarul din Şercaia, Cristinel Paltin, spune că drumul s-a deteriorat în ultimii ani din cauza traficului maşinilor de mare tonaj şi că starea arterei de circulaţie datează de pe vremea când balastierele lucrau la reabilitarea tronsonului Braşov-Târgu Mureş.
„La acea vreme s-a exploatat tot balastul de la Şinca Veche şi tranzitul s-a făcut pe drumul Şercaia-Hoghiz. De atunci, drumul a început să se deterioreze, iar noi ne certăm unii cu alţii. Reabilitarea acestui drum reprezintă o prioritate, iar noi am eliberat certificatul de urbanism în urmă cu câţiva ani. Promisiuni am tot primit! Ar fi bine ca drumul să fie inclus în programul reabilitare, pentru că noi nu avem bani nici măcar pentru a asigura cofinanţările la proiectele pe care le avem noi în derulare”, a spus primarul din Şercaia.

„Peste 25 km de gropi!”
Drumul dintre Şercaia şi Hoghiz se întinde pe 25 km şi se află în responsabilitatea Consiliului Judeţean (CJ) Braşov. Conducerea administraţiei judeţene a precizat, însă, că nu poate susţine financiar reabilitarea drumului, fiindcă este vorba despre peste 35 de milioane de euro.
Din acest considerent, CJ Braşov a demarat procedurile de clasare a drumului în drum naţională, însă decizia în acest caz aparţine Ministerului Transporturilor şi Companiei Naţionale de Autostrăzi şi Drumuri Naţionale din România. „Consiliul Judeţean a realizat deja studiul de fezabilitate şi proiectul tehnic pentru acest drum, iar Ministerul Dezvoltării a promis că el va fi finanţat în acest an, dar se pare că proiectul a fost amânat. Drumul intră în programul Ministerului Transporturilor de reabilitare a celor 10.000 km la nivel naţional. Contează ca proiectul să înceapă, însă depinde şi cine va fi constructorul. Dacă va fi unul profesionist, eu cred că în 3 luni de zile, drumul va fi reabilitat. Din experienţa mea de constructor, cred că acest proiect se va putea finaliza în 3 luni de zile, chiar dacă este vorba despre peste 25 km de gropi. Este vorba totuşi de reparaţii. Consiliul Judeţean a făcut ceea ce trebuie şi s-a propus la un moment dat clasarea drumului în drum naţional”, a declarat vicepreşedintele CJ Braşov, Ion Ochi.
Deputatul PNL Mihai Donţu a propus recent un amendament privind alocarea a 8 milioane de lei pentru reabilitarea arterei de circulaţie.
La rândul său, senatorul PD-L, Marian Rasaliu, susţine că drumul are toate şansele să fie cuprins în Programul Naţional de Dezvoltare a Infrastructurii, demarat de Ministerul Dezvoltării Regionale.

Cosmin HORJAN & Andreea TÃNÃSOIU