"És meghízott Jesurun, és rugódozott.
Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál.
És elhagyá Istent, teremtőjét,
és megveté az ő üdvösségének kőszikláját."
5Móz. 32,15
Ilyen törvényszerűen követi egyik a másikat?
A jólét és a Teremtő elhagyása szinte egymást feltételezi?
Két dolog is eszembe jutott ezzel kapcsolatban:
Egy szép bibliai imádság:
"Kettőt kérek tőled; ne tartsd meg én tőlem, mielőtt meghalnék. A hiábavalóságot és a hazugságot messze távoztasd el tőlem; szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem; táplálj engem hozzám illendő eledellel. Hogy megelégedvén, meg ne tagadjalak, és azt ne mondjam: kicsoda az Úr? Se pedig megszegényedvén, ne lopjak, és gonoszul ne éljek Istenem nevével!" Péld. 30,7-9
És egy diákkoromban hallott mondás, ami nem bibliai ugyan, de elgondolkoztató: "Ismerőseim úgy meghíztak és megkopaszodtak, hogy már meg sem ismernek."
A magunkba feledkező jólét után nem haszontalan időszak ez, amelybe a járvány kényszerített bennünket. Az Istenhez való visszatérés és alázat ideje lehet mindannyiunk számára. Ha erre is tudjuk használni ezt az időt, akkor egyetlen percéért sem kár.