Mikor
a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel jelentette: „Uram, még az ördögök is
engedelmeskednek nekünk a te nevedre!” Ő pedig ezt mondta nekik: „Láttam a
Sátánt villámként leesni az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon,
skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden
erején, és hogy semmi se árthasson nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek
engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a
mennyben.
Lukács 10,17-20
Jézushoz
kell visszamenni a tanítványnak örömeivel és kudarcaival egyaránt. A
sikertelenségben, elkeseredettségben még el-elsírjuk magunkat és hajlandóak
vagyunk a segítség kérésére és elfogadására. Az öröm, a siker azonban szárnyakat
ad: nem csak nagy lendületet a munkához, hanem néha egészen messze
"szárnyalhatunk" attól, aki a megbízást adta. A siker mámorában
magunknak tulajdonítjuk azt, amit megvalósítottunk. Ha magunkra maradunk a
sikerben, az elkerülhetetlen megpróbáltatás vagy kudarc esetén is teljesen
magunkénak érezzük majd a bukást is. Jézus tudja ezt. Ettől akarja megóvni
tanítványait. Sikereiken, "karierrjükön" kívül helyezi örömük
forrását. Életük Istennél számontartott élet, az Ő számára fontos és kedves:
függetlenül az elért eredményektől. Így már a teljesítmény kényszere nélkül
fordulhatnak oda azok fele akikhez Jézus küldte őket, örömmel hordozva a
szolgálat terhét és gyönyörűségét, a kitörölhetetlen igéret birtokában: "Aki győz, azt fehér ruhába öltöztetik,
és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből(...)" Jel 3,5
