vasárnap, augusztus 07, 2011

Egy ige és egy gondolat

Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim. Jn.10,14

Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az ő testvérének, Márthának falujából.
Az a Mária volt pedig az, a kinek a testvére Lázár beteg vala, a ki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg annak lábait.
Küldének azért a testvérek ő hozzá, mondván: Uram, ímé, a kit szeretsz, beteg.
Jézus pedig, a mikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia.
Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nőtestvérét, és Lázárt.
Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada azon a helyen, a hol vala.
Ez után aztán monda tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába. Jn.11,1-7

Jézus a jó pásztor. Ennek látszólag ellentmond az, hogy az övéi betegek lesznek, sőt meg is halnak. Mária és Márta, a beteg Lázár testvérei ismerik Jézust. Ebből az ismeretből fakad a bizalom és az imádság. "Uram, akit te szeretsz, beteg." A betegség nem jelenti azt, hogy Jézus nem szeret többé. Az ővéi ismerik Őt, azt, hogy Ő a szeretet. Aki megmarad ebben a szeretetben Istenben marad. Sem élet, sem halál nem választja el a szenvedőt Tőle.