Vasárnap reggel

     "Azután vita támadt közöttük arról, hogy közülük ki a nagyobb. Jézus pedig ismerve szívük gondolatát, kézen fogott egy kisgyermeket, és maga mellé állította; majd ezt mondta nekik: „Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy.” Lk.9,46-48

          A tanítványok feladata lett volna Krisztustól jövő szeretettel és alázattal átitatni környezetüket. Ezzel szemben azt látjuk újra és újra, hogy a világ a maga értékrendjével (a közerkölcs vagy inkább közerkölcstelenség- Kozma Zsolt szójátéka) behatol a tanítványi közösségbe és bomlasztja azt. 
        "Ne így legyen közöttettek" parancsolja Jézus, és ami még szemléletesebb saját élete példájával mutatja, hogy mit jelent nagynak lenni: befogadni a legkisebbet, a segítségre szorulót, a gyengét. Vagy másképpen mondva: befogadni a legnagyobbat, Krisztus által Atyánkat, de Ő a legkisebben van előttünk.

          A lábmosás történetének végén (Jn.13) Jézus ezt mondja a tanítványainak: "Most, hogy tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek." A kézen fogott és elénk állított, befogadásra váró  "kisgyermek" nem csak hitünk próbája, hanem áhított boldogságunk kulcsa is.