"Példabeszédet is monda nékik: Vajjon a vak vezetheti-é a világtalant? avagy nem mindketten a verembe esnek-é?
Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere. " Lukács evangéliuma 6,39-40
János evangélumában olvasunk arról (9.rész), hogy a farizeusok, akik Jézus szavai által érintve érzik magukat ezt kérdezik Tőle: "(...) mi is vakok vagyunk-e?". "Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad." felel nekik Jézus. Válaszának értelme az, hogy a "vakon" még lehet segíteni. Őt még lehet vezetni, lehet tanítani. Nem csak lehet, hanem igényli is a vezetést. A "látók" bátran és sokszor öntelten rohannak a maguk választotta úton, követve álmaikat, látomásaikat, érdekeiket. A magunk választotta út elvakíthat, "szárnyalás" közben nagyobbnak hisszük magunkat mindennnél és mindenkinél, a Mesternél is. A Mester útmutatása nélküli vezető magát és a rábízottakat is veszedelembe sodorja, még akkor is ha tetszetősnek tűnik a magunk választotta út.
A Jelenések könyvében (3,14-21) maga Jézus tanácsolja annak, aki vakságában ezt mondja: "Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire sincs szükségem", hogy "szemgyógyító irral kend meg a te szemeidet, hogy láss". Nagy szükségünk lenne nekünk is meglátni először azt, hogy "te vagy a nyomorult és nyavalyás és szegény és vak és mezítelen", majd gyógyult szemmel látni és örömmel énekelni, hogy "A bűn sötétben tévelyeg és bajba dönt vakon; De Krisztus kézen fog s vezet világos utakon".(413. ének)
