csütörtök, március 10, 2011
szombat, február 05, 2011
Varga László : Miért adjam a gyermekemet magyar iskolába?
Több színmagyar szülőt megkérdeztem: Miért adta gyermekét
román iskolába? A válasz mindig az volt: Hogy érvényesüljön.
Az egyiket megkérdeztem: Na és mi lett a fiából? Szobafestő
– volt a válasz. Azt már őszinte csodálkozással kérdeztem:
És magyar iskolából nem lehetett volna szobafestő?
Az emberek nem szeretnek gondolkozni. Mielőtt egy fontos
kérdésről döntenénk, nem árt végig gondolni a lehetőségeket
ahelyett, hogy a szomszédasszony bölcs tanácsai alapján
döntsünk a gyermekeink sorsa felől.
Ha idegen iskolába adjuk gyermekünket, az soha abból a
környezetből kikerülni nem fog. Olyanok lesznek a barátai, a
szerelmesei, a házastársa. Neki magának is könnyebb lesz az
idegen nyelven beszélni, még azt sem fogja megtanulni, hogy
kell szerelmet vallani magyarul. Gyermekeivel is a
házastársa nyelvén fog beszélni, s milyen jó érzés lesz a
Nagymamának, ha még beszélni se fog tudni az unokájával. És
milyen jó érzés lesz az anyjának, ha a fia olyan környezetbe
fog kerülni, ahol megtanulja és majd oda is vágja: Ha
tudnám, hogy melyik vércseppem származik a bangyina
anyámból, kiengedném magamból! Mert én lelkipásztorként nem
egy esetben hallgattam hasonló szülők keserves sírását.
De nézzük az érvényesülés kérdését, ma, amikor minden téren
a versenyképesség a legfontosabb. Mindenki tudja, hogy a
magyar iskolák sokkal alaposabb tudást adnak, mint a
többiek. Diákként anyanyelven a nagyobb tudást is könnyebben
tanulja meg az ember, mint idegen nyelven. Ez nem mindig
vehető észre, mert a román iskolákban sokkal könnyebben
adják meg a jó jegyet, s a szülő boldog, ha a fia tízest
kap, s nem nézi, azért kapta, mert keményen tanult, vagy
mert ott az a szokás. A magyar iskolában jól megtanítják
románul is beszélni, tehát két nyelvet fog tudni, ami
kétszeres érvényesülést jelent. Ha valahol azt nézik, ki
tudja a munkáját jól elvégezni, nem az iskoláját kérdezik,
hanem a hozzáértését. És ha itt nem talál kedve szerint való
munkát, más országban nincs keresnivalója, Magyarországon
nincs helye, Nyugaton meg a cigányok úgy elvették az ország
becsületét, jól meggondolják, hogy napszámosokon kívül kit
engednek be egy bizalmasabb állásba. Régebben lehet, hogy
jobban érvényesült a gyermek, ha románul tanult, de mára már
megfordult a helyzet. Ezen is jó elgondolkozni.
Ha pedig a szülő nem csak arra gondol, hogy hány lejt keres
majd a gyermeke, hanem arra is, milyen becsülete lesz a
társadalomban, akkor kell igazán meggondolni a dolgot. Mert
hiába tanult mindent románul, a román társaságban mindig
idegen marad. Elég, hogy együtt nézzenek egy futballmeccset,
hogy kiderüljön az idegensége. Ha magyar társaságba kerül,
nem fog tudni beleszólni egy beszélgetésbe, mert se egy
vershez, se egy történelmi vagy politikai kérdéshez nem tud
hozzászólni, egy szerelmes levelet nem tud megírni, a hibáit
kinevetik, ott is idegen marad. Ez még akkor is tönkreteszi
az életét, ha éppen pénz dolgában sikerülne jobban
érvényesülnie.
Kedves szülő, ezeken tessék elgondolkozni, nem csak a
szomszédasszony bölcsességén.
Több színmagyar szülőt megkérdeztem: Miért adta gyermekét
román iskolába? A válasz mindig az volt: Hogy érvényesüljön.
Az egyiket megkérdeztem: Na és mi lett a fiából? Szobafestő
– volt a válasz. Azt már őszinte csodálkozással kérdeztem:
És magyar iskolából nem lehetett volna szobafestő?
Az emberek nem szeretnek gondolkozni. Mielőtt egy fontos
kérdésről döntenénk, nem árt végig gondolni a lehetőségeket
ahelyett, hogy a szomszédasszony bölcs tanácsai alapján
döntsünk a gyermekeink sorsa felől.
Ha idegen iskolába adjuk gyermekünket, az soha abból a
környezetből kikerülni nem fog. Olyanok lesznek a barátai, a
szerelmesei, a házastársa. Neki magának is könnyebb lesz az
idegen nyelven beszélni, még azt sem fogja megtanulni, hogy
kell szerelmet vallani magyarul. Gyermekeivel is a
házastársa nyelvén fog beszélni, s milyen jó érzés lesz a
Nagymamának, ha még beszélni se fog tudni az unokájával. És
milyen jó érzés lesz az anyjának, ha a fia olyan környezetbe
fog kerülni, ahol megtanulja és majd oda is vágja: Ha
tudnám, hogy melyik vércseppem származik a bangyina
anyámból, kiengedném magamból! Mert én lelkipásztorként nem
egy esetben hallgattam hasonló szülők keserves sírását.
De nézzük az érvényesülés kérdését, ma, amikor minden téren
a versenyképesség a legfontosabb. Mindenki tudja, hogy a
magyar iskolák sokkal alaposabb tudást adnak, mint a
többiek. Diákként anyanyelven a nagyobb tudást is könnyebben
tanulja meg az ember, mint idegen nyelven. Ez nem mindig
vehető észre, mert a román iskolákban sokkal könnyebben
adják meg a jó jegyet, s a szülő boldog, ha a fia tízest
kap, s nem nézi, azért kapta, mert keményen tanult, vagy
mert ott az a szokás. A magyar iskolában jól megtanítják
románul is beszélni, tehát két nyelvet fog tudni, ami
kétszeres érvényesülést jelent. Ha valahol azt nézik, ki
tudja a munkáját jól elvégezni, nem az iskoláját kérdezik,
hanem a hozzáértését. És ha itt nem talál kedve szerint való
munkát, más országban nincs keresnivalója, Magyarországon
nincs helye, Nyugaton meg a cigányok úgy elvették az ország
becsületét, jól meggondolják, hogy napszámosokon kívül kit
engednek be egy bizalmasabb állásba. Régebben lehet, hogy
jobban érvényesült a gyermek, ha románul tanult, de mára már
megfordult a helyzet. Ezen is jó elgondolkozni.
Ha pedig a szülő nem csak arra gondol, hogy hány lejt keres
majd a gyermeke, hanem arra is, milyen becsülete lesz a
társadalomban, akkor kell igazán meggondolni a dolgot. Mert
hiába tanult mindent románul, a román társaságban mindig
idegen marad. Elég, hogy együtt nézzenek egy futballmeccset,
hogy kiderüljön az idegensége. Ha magyar társaságba kerül,
nem fog tudni beleszólni egy beszélgetésbe, mert se egy
vershez, se egy történelmi vagy politikai kérdéshez nem tud
hozzászólni, egy szerelmes levelet nem tud megírni, a hibáit
kinevetik, ott is idegen marad. Ez még akkor is tönkreteszi
az életét, ha éppen pénz dolgában sikerülne jobban
érvényesülnie.
Kedves szülő, ezeken tessék elgondolkozni, nem csak a
szomszédasszony bölcsességén.
kedd, január 18, 2011
Újévi örömhír
„Mindenki tehát, aki hallja tőlem e beszédeket és csekeszi azokat, hasonló ahhoz a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött az eső, megjöttek az áradások, fújtak a szelek és rázúdultak arra a házra, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. És mindenki, aki hallja ezeket az én beszédeimet és nem cselekszi azokat, hasonló lesz a bolond emberhez, aki a fövenyre építette a házát. És ömlött az eső, megjöttek az áradások, fújtak a szelek és rázúdultak arra a házra, úgyhogy összeolmott és nagy lett pusztulása. És történt, hogy mikor Jézus elvégezte a beszédeket, a sokaság álmélkodott a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók.” Máté evangéiuma 7.rész 24.-29. versig.
Nyugtalanító kép tárul elénk ebből az Igéből. Pusztító viharról, félelmetes áradásról, kártyavárként összeomló házakról beszél. Nem jóslás ez az új esztendőre, hanem képe az utolsó ítéletnek, melyben nyilvánvaló lesz ki hogyan és mire épített. Egyre többet és gyakrabban riogatnak azzal, hogy milyen nagy áradások lesznek egy egy esztendőben. Ezek a lehetséges időjárásról és természeti jelenségekről próbálnak bennünket tájékoztatni. De többnyire csak találgatások. Az amit itt és máshol is az evangélium mond, nem riportszerű beszámolók, de hitünk számára biztos igazságok. Istennek Igéje, életünk alapja. Ha figyelmeztetnek, hogy jön a veszély, akkor az ember menti életét. Lelki életünk tekintetében sokszor nincs veszélyérzetünk, pedig a rosszul megalapozott élet menthetetlenül összedől.
Túl az ítéletnek, a pusztulásnak képein, melyek elgondolkoztatnak, hogy vajon mi mire építettünk: örömhír ez az Ige is. Mindaddig míg lehet építkezni, amíg lehetőség van az újrakezdésre örömhír ez az Ige.
Még lehet jó alapra építeni. Míg tart a kegyelmi idő lehet változtatni. Jézus szavai szerint az építkezik helyesen, aki hallja és mergcselekszi az Igét.Érdekes, de ugyanakkor szomorú is, hogy a rosszul építő is hallja az Igét. Mi azt gondolnánk, hogy az alapvető különbség abban van, hogy az egyik hallja, a másik pedig nem. Az egyik ját a templomba, a másik pedig nem. Mindkettő ott ül a templom padjaiban. Mindkettő számára kinyilik a Biblia. Az egyik megcselekszi, a másik pedig nem. Ez az alapvető különbség és ezen múlik a megmaradás vagy pusztulás.
Általában nem szertjük a vagy- vagy helyzeteket. Próbálkozunk köztes megoldásokkal. Keresünk mindenfele. Kísérletezünk, hátha lehetne a homokra is szilárdat építeni. Sok embernek megy rá az élete erre. Isten szavától, a biztos alaptól és annak megcselekvésétől távolodva valahol máshol, más utakon keresni a boldogulást, az életet. A kígyó erre csábította az első emberpárt is, felébresztette szívükben a gyanakvást: “Csakugyan azt mondta Isten…?”. Próbáljátok ki, meglátjátok nem is olyan veszélyes, “Bizony nem haltok meg”. Ezen az úton járunk mindannyian, amikor Isten szavát, annak megcselekvését kivesszük életünk középpontjából és vágyaink, barátaink, szerelmünk és még ki tudja milyen sugdosásnak engedve új alapot keresünk. A magunk által talált homokalapra próbálunk szilárdat építeni. Meghalljuk az Igét, de nem cselekedjük. Ezen az úton jár az ember, amikor azt mondja: tudom, hogy Isten parancsa és ajándéka a házasság. De nem kell. Próbáljuk meg új alapra helyezni az életünk. Elég ha együtt lakunk. A közös megegyezés az alap. Amikor akarunk, akkor megyünk el a másiktól. Mindkettőnknek jobb így. Megáll-e a család így? Lesz-e belőle család egyáltalán. Milyen gyermekek kerülnek ki, milyen értékrenddel innen?
Bizony nem halsz bele. De sokan alig élik túl a rendezetlen életük miatti lelki problémákat.
Isten azt mondotta, hogy hat napon át dolgozzál a hetedik nap pedig az Úrnak napja, neki szentelt nap. Mi pedig új alapra helyeztük ebben a tekintetben is életünket. Nemrégen halottam népies bölcsesség formájában megfogalmzva: “Hat napon át munkálkodjál, a hetedik nap pedig végezd minden dolgodat”. Így élünk és csodálkozunk, hogy már itt e földi élet próbatételei alatt is összeomlik életünk. Pedig az Úr javunkat akarja. Örömhír legyen számunkra, hogy nem kell keresni az alapot, mert adva van: a Tízparancsolat, a Hegyi Beszéd, A szeretet himnusza, de a teljes Szentírás szilárd alap, melyen felépülhet életünk. Péter apostol írja: “Igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, melyre jól teszitek ha figyelmeztek”. Fogadjuk meg az evagéliumi és aposotoli tanácsot és figyeljünk arra, hogy szó és cselekedet eggyé legyenek életünkben.
szerda, október 20, 2010
Gyülekezeti események a közeljövőben:
Október 10-én Öregek és betegek vasárnapja. Az istentisztelet után szeretetvendégség a kultúrotthonban.
Október 15-17 között a hollandiai testvérgyülekezet 5 tagja lesz a vendégünk. Az Október 17-i istentiszteleten Johan Duijster lelkipásztor a zwartsluisi gyülekezet nemrégen megválasztott lelkésze hirdeti az igét.
Az Október 24-istentiszteleten is vendégünk lesz. A kőhalmi diákotthonban önkéntes munkát vállaló magyarországi teológus hirdeti az igét. Az istentiszteleten begyűlt perselypénzt az ő munkájának a támogatására fordítjuk.
Október 25-29 között minden este 6 órától tartunk bűnbánati istentiszteletet.
Október 31-én Reformáció ünnepén délelőtt 11 órától, és délután 6 órától lesz Istentisztelet.
November 1-én este 7 órától tartunk Istentiszteletet a templomban. Itt emlékezünk elköltözött szeretteinkre, és
imádkozunk együtt vigasztalásért.
November 25-én csütörtökön délután 6 órától ünnepi istentiszteletet tartunk. Együtt adunk hálát Katalin napja alkalmával Árva Bethlen Kata életéért és munkásságáért. Az istentiszteleten felolvasásra is sor kerül: “Árva Bethlen Kata fonalas munkái” címmel.
Október 10-én Öregek és betegek vasárnapja. Az istentisztelet után szeretetvendégség a kultúrotthonban.
Október 15-17 között a hollandiai testvérgyülekezet 5 tagja lesz a vendégünk. Az Október 17-i istentiszteleten Johan Duijster lelkipásztor a zwartsluisi gyülekezet nemrégen megválasztott lelkésze hirdeti az igét.
Az Október 24-istentiszteleten is vendégünk lesz. A kőhalmi diákotthonban önkéntes munkát vállaló magyarországi teológus hirdeti az igét. Az istentiszteleten begyűlt perselypénzt az ő munkájának a támogatására fordítjuk.
Október 25-29 között minden este 6 órától tartunk bűnbánati istentiszteletet.
Október 31-én Reformáció ünnepén délelőtt 11 órától, és délután 6 órától lesz Istentisztelet.
November 1-én este 7 órától tartunk Istentiszteletet a templomban. Itt emlékezünk elköltözött szeretteinkre, és
imádkozunk együtt vigasztalásért.
November 25-én csütörtökön délután 6 órától ünnepi istentiszteletet tartunk. Együtt adunk hálát Katalin napja alkalmával Árva Bethlen Kata életéért és munkásságáért. Az istentiszteleten felolvasásra is sor kerül: “Árva Bethlen Kata fonalas munkái” címmel.
A reformáció kezdetei
Nagy az adósság, honnan szerezzünk pénzt? Ez nem csak napjaink kérdése, hanem az 1500-as évek pápai udvarának is gondja volt. A római- katolikus egyház központjában , Rómában egy hatalmas templomot kezdtek építeni Péter apostol tiszteletére. Az építkezés lassan haladt, az adósság nőtt, mert nem volt elég pénz a templomépítésre.
X. Leó pápa ekkor elrendelte, hogy bűnbocsátó cédulákat árusítsanak. Az így befolyt pénzből szerette volna befejeztetni a Szent –Péter bazilika építését. A bűnbocsátó cédulák árusítása virágzó üzlet, jó pénzforrás lett. Nagyon sokan vásároltak ilyen cédulákat, mert vonzotta őket a reklám: „Amikor a pénz a ládádban csörren, a lélek a mennybe röppen.” Úgy gondolták, hogy ha vásárolnak bűnbocsátó cédulát, Isten meg fogja bocsátani bűneiket, haláluk után pedig a mennyországba jutnak.
A katolikus tanítás szerint s holtak először a tisztítótűzbe kerülnek, ott szenvednek bűneik miatt. Ha letelt a büntetés ideje a mennyországba jutnak. A bűnbocsátó cédulák vásárlásával le lehetett rövidíteni a tisztítótűzbeli szenvedés idejét elhunyt családtagok, barátok számára is. Így nagyon sokan vásároltak ilyen cédulákat saját maguk és elhunyt rokonaik részére. Az emberek örültek ennek a lehetőségnek, hitték, hogy pénzért megvásárolható Isten kegyelme.
Luther Márton német szerzetes volt az, aki először tiltakozott a bűnbocsátó cédulák árusítása ellen. 1517. október 31-én függesztette ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. 95 pontban foglalta össze meggyőződését arról, hogy a bűnbocsátó cédulák árusítása ellenkezik a Biblia tanításával. A Biblia azt tanítja, hogy Isten Jézus Krisztusért bocsátja meg az emberek bűneit, nem pedig azért, mert azok megérdemlik vagy megfizetik a bűnbocsánatot. Pál apostol írja a római levél 3. részében: „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által. Róm.3,23-24 „az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül” Róm.3,28
Innen erednek a reformáció jelmondatai: „Egyedül Krisztus!”, „Egyedül a hit!”, „Egyedül a kegyelem!”, „Egyedül a Szentírás!”. Luther tiltakozása nagy visszhangra talált. Sokan egyetértettek vele, elítélték a kereskedést Isten bűnbocsátó kegyelmével. X. Leó pápa kiátkozta Luthert a katolikus egyházból. Noha nem akart soha külön egyházat alapítani, csak a régit visszaalakítani (reformálni) , Luther megérte, hogy először Németországban, majd máshol is létrejöttek a reformáció egyházai (evangélikus, református).
Erdélyben 1564-ben különvált az evangélikus és a református egyház. A szászok megmaradtak evangélikusoknak, a magyarok egy része római-katolikus maradt, más része református lett, később pedig létrejött az unitárius egyház is. 1568-ban Tordán határozták el először a világon, hogy a szószékeken szabadon prédikálhatnak a katolikus, református, unitárius, evangélikus lelkészek. Ezért is nevezi a szász himnusz Erdélyt „türelem földnek”. Bárcsak továbbra is az maradna!
Sylvester Piroska
Nagy az adósság, honnan szerezzünk pénzt? Ez nem csak napjaink kérdése, hanem az 1500-as évek pápai udvarának is gondja volt. A római- katolikus egyház központjában , Rómában egy hatalmas templomot kezdtek építeni Péter apostol tiszteletére. Az építkezés lassan haladt, az adósság nőtt, mert nem volt elég pénz a templomépítésre.
X. Leó pápa ekkor elrendelte, hogy bűnbocsátó cédulákat árusítsanak. Az így befolyt pénzből szerette volna befejeztetni a Szent –Péter bazilika építését. A bűnbocsátó cédulák árusítása virágzó üzlet, jó pénzforrás lett. Nagyon sokan vásároltak ilyen cédulákat, mert vonzotta őket a reklám: „Amikor a pénz a ládádban csörren, a lélek a mennybe röppen.” Úgy gondolták, hogy ha vásárolnak bűnbocsátó cédulát, Isten meg fogja bocsátani bűneiket, haláluk után pedig a mennyországba jutnak.
A katolikus tanítás szerint s holtak először a tisztítótűzbe kerülnek, ott szenvednek bűneik miatt. Ha letelt a büntetés ideje a mennyországba jutnak. A bűnbocsátó cédulák vásárlásával le lehetett rövidíteni a tisztítótűzbeli szenvedés idejét elhunyt családtagok, barátok számára is. Így nagyon sokan vásároltak ilyen cédulákat saját maguk és elhunyt rokonaik részére. Az emberek örültek ennek a lehetőségnek, hitték, hogy pénzért megvásárolható Isten kegyelme.
Luther Márton német szerzetes volt az, aki először tiltakozott a bűnbocsátó cédulák árusítása ellen. 1517. október 31-én függesztette ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. 95 pontban foglalta össze meggyőződését arról, hogy a bűnbocsátó cédulák árusítása ellenkezik a Biblia tanításával. A Biblia azt tanítja, hogy Isten Jézus Krisztusért bocsátja meg az emberek bűneit, nem pedig azért, mert azok megérdemlik vagy megfizetik a bűnbocsánatot. Pál apostol írja a római levél 3. részében: „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által. Róm.3,23-24 „az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül” Róm.3,28
Innen erednek a reformáció jelmondatai: „Egyedül Krisztus!”, „Egyedül a hit!”, „Egyedül a kegyelem!”, „Egyedül a Szentírás!”. Luther tiltakozása nagy visszhangra talált. Sokan egyetértettek vele, elítélték a kereskedést Isten bűnbocsátó kegyelmével. X. Leó pápa kiátkozta Luthert a katolikus egyházból. Noha nem akart soha külön egyházat alapítani, csak a régit visszaalakítani (reformálni) , Luther megérte, hogy először Németországban, majd máshol is létrejöttek a reformáció egyházai (evangélikus, református).
Erdélyben 1564-ben különvált az evangélikus és a református egyház. A szászok megmaradtak evangélikusoknak, a magyarok egy része római-katolikus maradt, más része református lett, később pedig létrejött az unitárius egyház is. 1568-ban Tordán határozták el először a világon, hogy a szószékeken szabadon prédikálhatnak a katolikus, református, unitárius, evangélikus lelkészek. Ezért is nevezi a szász himnusz Erdélyt „türelem földnek”. Bárcsak továbbra is az maradna!
Sylvester Piroska
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)