Mert másnap Haller Gábor uram megbetegszik, s egy hétre meg is hal. Minthogy pedig a dekrétum csak az úr nevére volt írva, akkor az a per is félbeszakadott. Gróf Haller Gábor uram látván ezen dolgot, mind természet és haza törvényével ellenkezni, igen sajnálotta, hogy neve alatt kellene a dolognak folyni; melytől mind engemet, mind az én uramat szépen megkövetett: de a gubernátor úrtól nyugodalma nem volt. Meg is mondotta azt az én uramnak, hogy mint haza törvényét jól tudó ember, kövesse el az utakat és módokat, mert nincsen semmi jussok a leányhoz. Az én uram is pedig mint az afféle dolgokhoz jó tudó, jólelkű, igaz református, bátor szívű ember mindeneket jó lélekkel véghezvitt, mindaddig, amíg lehetett, nem gondolt sem költségével, sem előmenetelének megakadályoztatásával.
68
Újabban 1724-ik esztendőben dékrétumat hoztak gróf Haller János uram nevére, minthogy rajta is voltak, hogy mentől hamarébb elvehessék a gyermekeket, és így a magok akaratjokat véghezvihessék: de az én uram semmiképpen az ország törvénye mellől el nem állott: az udvarnál is szintén, akkor Bécsben lévén Teleki Pál uram, mindent véghez kívánt vinni. Megmutatta azt, hogy haza törvénye szerént is elvenni nem lehet, mert amely okok abban fel vagynak téve, úgymint ha esztelen, erkölcstelen, tékozló és vesztegető, énbennem azokat fel nem találják, magok sem vádoltak affélékkel; azért jussok az elvételre nincsen. A leány kontraktus szerént is (17) engemet illet. A fiat felneveli a pápista vallásban, minthogy az a haza törvénye, kontraktusunk szerént is úgy illik. A jószágokkal is megkénáltatta annak előtte is, hogy vegyék kezekhez.
69
Látván a katolikus urak, mely szívesen folytatja az én uram az én dolgomat, másképpen kezdék próbálgatni. Az akkori püspök, Antalfi, az én uramat kísérgetni kezdi értetlen szavaival ilyenformán: Méltóságos gróf uramat felette sajnálom, hogy micsoda haza szolgálatjára termett ember, kinek nagy hűsége még a felséges udvarnál is tudva vagyon, mégis promóciója illendőképpen nem lehet az asszony dolga miatt. Én azért azt jovallonám, hogy ezt a nagy kötelességet tenné félre az úr, és ezen dologban állana el az asszony mellől, hadd vehetnők el a gyermekeket: én úgy reménlem, hogy mindjárt promóciója lenne az úrnak, de ekképpen promóciója az asszony miatt nem lészen. Az én uram is mint a szót bátran kimondó ember, elsőben megköszönte a püspök szánakozását, hogy promócióra érdemesnek isméri, s elmellőztetését sajnálja, s azután így szólott: Nagyon csudálkozom, hogy az úr engemet még jól nem ismér: én igaz református ember vagyok, s tudom, hogy valami a Jóistennek tetszik, a’ mégyen környülöttem véghez. Nem az én feleségem az én promóciómnak rontója és akadályoztatója, hanem az én igaz hitem és vallásom: de úgy gondolkodjék az úr énrólam, hogy ezen dologban valameddig lehet, minden kötelességemet véghezviszem.
70
Látván nagy állhatatosságát a püspök és az én uramnak, más utat gondolt fel, minthogy az egri püspök és Károlyi Sándor úr is szüntelen írogattak, hogy ne szenvedjék ezen dolgot sokáig, nehogy a gyermekek valamit bészíjjanak a kálvinista vallásból. Az én uramat azért béhívattatván a guberniumba, a gubernátor, gróf Kornis Zsigmond nagy keményen, mintha mindjárt elijedett volna, így szólott: Azt kérdem bátyámuramtól, a gyermekekkel mit akar, ki akarja-é adni, vagy nem? hadd írjuk fel a felséges udvarhoz. Arra azt felelte: a gyermekek nem enyimek, hanem az anyjoké, ha az kiadja, én nem tartok ellent benne. Melyre a gubernátor azt mondotta: mert az asszony szépszerént ki nem akarja adni, hanem kegyelmed adja ki. Az én uram is azt kérdezte: ezt excellenciád parancsolja-é vagy jovalja? Azt felelte, hogy parancsolja. Megháborodván azon, az én uram is így szólott: excellenciádat követem, hogy ki kell a dolgot magyarán mondanom: de excellenciád énnékem egy cseppet sem parancsol, ha vétek, vagyon a hazának törvénye, s keressen reá excellenciád; de ez efféle parancsolatra én semmit nem hajtok. Így hallván ezeket a gubernátor, s észrevévén, hogy parancsolatja semmit sem ér, megcsendesedett.
71
Mondotta ezek után a püspök, ez külömben, amint látom, véghezvinni nem lehet, hanem exékúcióval. Bálintit György uram is azt mondotta: úgy is kell ezt véghezvinni. Wesselényi István uram pedig, az prezidens is volt, azt kérdi nevetve, ki mégyen exékúcióra? Arra Bálintit uram azt felelte, én elmegyek. Eddig az én uram csak hallgatván, felelt Bálintit uramnak: Kegyelmed nemrégen jött le Bécsből s talám nem is olvasta el még, eziránt az országnak micsoda törvénye vagyon. Mindazáltal bizony szeretném, ha exékúcióra jönne kegyelmed az házamhoz: mert gondolom, hogy a bécsi majoranna-bűz, amely most a kegyelmed orra alatt vagyon, elkopnék onnét. Ezen a katolikus urak mind megharagudtak, az egy Haller György uramon kívül; a reformátusok nevettek: a püspök pedig mondott, hát ha én mégyek exekúcióra, mit csinál az úr velem? Azt felelte az én uram: meglátja az úr, püspök uram, akkor mit csinálok. Protestált is ott a gubernium előtt az én uram, hogy senki a házára exékúcióval ne menjen, mert minden személyválogatás nélkül haza törvénye szerént bánik véle.
72
Ezeket így hallván a gubernátor, szépen kezdette kérni, ne rontsa el egy asszony miatt a promócióját. Melyre így felelt az én uram: Hát azt gondolja excellenciád, hogy én olyan boldogtalan ember volnék, hogy elhinném azt, hogy a feleségem dolgáért nincsen nékem promócióm: nem az az oka, hanem vallásom; mert ha vallásom nem tett volna akadályt, eddig érdemem szerént elébb ültem volna a zöld asztalhoz*, mint excellenciád; mert mind felséges uramnak, mind hazámnak többet szolgáltam excellenciádnál. Ezzel az én uram is kijött a guberniumból.
73
Beszélgetvén egymás között, senki sem mérte biztatni magát, hogy exékúcióra kijöjjön; hanem azt végezik, hogy az akkori kommendérozó generálistól, ki is volt báró de Tige, kérjenek katonákat. Mely végezést megértvén az én uram, Kolozsvárról sietve bément Szebenbe a génerálishoz; és reá emlékeztette, micsoda parancsolat adatott ki a generálisoknak ezelőtt, az exékúcióra katona kiadás iránt.
74
Mert nemigen régen történt volt ilyen dolog, hogy Jósika István uram németeket kért ki a generálistól Matskási Boldizsárné asszonyomra, és felette törvénytelenül s igen becstelenül bántak az asszonnyal, melyért is a felséges udvart megtalálván, olyan parancsolat jött az udvartól, hogy senkinek exekúcióra a generálisok katonákat adni ne merészeljenek, valameddig a felséges udvartól meg nem engedtetik. Erre a parancsolatra emlékeztetvén az én uram a generálist, németeket a gubernium kívánságára adni nem mért. Sőt, megértvén ez idegen nemzet azt az igazságtalan dolgot, könyörületességre indult, s azt is felfogta, hogy ha szintén onnan feljül az udvartól jő is parancsolat, hogy katonákat adjon, de addig nem cselekszi, amíg hírt az én uramnak nem tészen.
75
Ekképpen semmire nem mehetvén, más gubernium gyűlésére maradt; melyen mi is bémentünk Kolozsvárra. Ott a püspök vendégelvén némely urakat, egy református embernek szolgáját hívták, hogy segéljen étket fogni: midőn már az étket fogni akarták volna, a tálak igen melegek lévén, a püspök szolgája papirosat adott, hogy azzal fogják a tálakat; azon legénynek is adnak egy levelet, melyet írt volt Károlyi Sándor ezen dologban a püspöknek; ezt látván a legény, a zsebibe tészi, és otthon az ura kezébe adja, az az úriember pedig az én uram kezében küldi. A levélnek summája ez volt: Nagy csudálkozással csudálkozik mind a gubernátoron, mind püspökön, hogy mindeddig is a gyermekeket annak az eretnek anyának kezéből ki nem tudták venni, tudván azt, mely erős eretnek famíliából való mind maga Teleki József uram, mind az anyjok. Az a reformáta vallás pedig olyan veszedelmes, hogy akaratja ellen is reá szokott az emberre valami belőle ragadni, aki ővélek társalkodik; annál is inkább azon szegény ártatlan gyermekek bészíjják azt a mérges tudományt. Melyre nézve ha az Haller família sajnálja ebben fáradni, maga az udvarnál folytatja, és keze alá fogja a gyermekeket.
76
Ez a levél annál inkább felindította mind a gubernátort, mind a püspököt, hogy valamit csak tudnak, mindent elkövessenek. Gróf Haller János uram is ebben erősen munkás kezdett lenni, ösztönöztetvén erre feleségétől, Apor Zsuzsánna asszonytól, kinek is soha gyermeke nem volt, s mind az istentől, mind pedig éntőlem, erővel kívánt magának gyermeket szerezni. A felettébb gyermekhez való kívánságnak miatta néha olyakat cselekedett, amelyekkel mintegy erőszakkal akart venni: melyekkel tele volt ez az ország. Nem engedett azért nyugodalmat férjének, hogy inkább a természet fogyatkozását ekképpen pótolhatná ki, s maga kívánságának eleget tehetne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése