¹²Ezért Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által. ¹³Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva. ¹⁴Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Zsidók 13,12-14

Ma, 2020 március 29-én második hete ülünk bent. Második hete nem mehettünk templomba. Szinte bárhová kimennénk. Különösen azokra a testvérekre gondolok most, akik a tömbházak pár négyzetméteres területén belül napok óta róják a kilométereket. Megkockáztatom, hogy sokan, még a templomba is elindulnának, ha csak oda lehetne menni, még akkor is, ha hosszú ideje nem tették meg ezt, amikor lehetett volna. A friss levegő kedvéért, a találkozás kedvvért, akár. Reggel korán indulnának kirándulni azok is, akik az otthonmaradás, a délig alvás, vagy a vasárnapi távirányítós heverészés elkötelezett hívei. Örömmel indulnánk, de azt tanácsolják maradjunk otthon.

 Ebben a helyzetben különös értelmet kapnak az ige szavai: „Menjünk ki Őhozzá”. Zsid. 13,13 Menjünk Krisztushoz. Belső, lelki utazásra hívlak benneteket ma szeretteim, utazásra, mely mindennapos kellene legyen életünkben.

Bentről kifele indít az ige. A bent a tábor, a bűn elkövetésének a színhelye. A szent sátor mindig a táboron kívül állt. Aki engesztelést akart szerezni bűneiért az ki kellett lépjen a táborból. A nagy engesztelő napra kell gondoljunk itt, amelynek szertartási rendjét a 3Móz. 16-ban olvashatjuk. Jézus, a törvényi előírásnak engedve az áldozat minden mozzanatát saját testében betöltötte, bocsánatot szerzett bűneinkre. Kifele indulni tehát, azt jelenti, hogy elindulni, kilépni a kényelmesnek, otthonosnak érzett, bűnben meggyökerezett életből. Az elmúlt napokban talán több alkalmunk nyílt meglátni azt, hogy miben voltunk, milyen úton járt a világ s benne mi is, és arra is, hogy belássuk az anyagiasságra, egyéni érdekre alapozott társadalmi rendetlenség tarthatatlan. Belső úton, de a valóságban kifele indít meg, ebből és más meggyökerezett bűnös életformánkból az ige szava: „menjünk ki Őhozzá”.

A „kint” a szenvedés helye is volt. Ott szabadott halálra kövezni a bűnöst (3Móz.24), ott kellett megsemmisíteni az áldozati állat maradványait. Ott szenvedett Krisztus, Jeruzsálemen kívül, a Koponya hegyén. Kimenni azt is jelenti tehát, szenvedést vállalni: hordozni Krisztus gyalázatát, a társadalmi megvetettséget, lenézettséget, a hátratételt is.

A kifele indulás nem szemforgató elkülönülést, hanem olyan részvételt jelent a világban, amely a „jövendő” ígéretének jó levegőjét, bíztató reménységét árasztja mindazokra, aki nem akarnak mozdulni.