22
Mentünk újesztendőre Rétenbe: onnan idvezült édesanyánk Kolozsvárra vitte a kollégyiomba Bethlen Farkas öcsémuramat; mi pedig mentünk Fejéregyházára. Hoztanak volt Martonfi püspöktől az én férjemnek, még Rétenbe létünkben, levelet, melyben a püspök a maga akaratját, mit fogna elkövetni, megírta volt; de ezt Rétenbe eltitkolta, mert jól tudta azt, hogy ha kimondaná, engemet az én idvezült édesanyám véle el nem eresztene.
23
Fejéregyházára érkezvén azért, látom az én uramnak igen nagy kedvetlenségét, de miért lényeg, az okát nem tudhattam: hanem egykor azt kezdi mondani: Én félek attól, hogy tégedet valami bú fog érni. Én ezt hallván, mindjárt így gondolkodtam, hogy talán az idvezült édesanyám betegsége iránt hallott valamit, kinek is immár egészsége igen meg kezdett volt gyengülni, melyre nézve erősen megszomorodom. De vévén észre, hogy min ijedtem meg, monda osztán: Nem az a bú ér, hanem az, hogy a püspök küldi reád az udvarhelyi gárdjánt nehéz követséggel. Melyre mondék: Bizony oly követséggel küldheti, hogy vészen választ. Hazaérkezésük után négy vagy öt nappal, egy estve elérkezik a gárdján a követséggel. Az én uram előre béjövén az én házamba, kért erősen, hogy érette ne feleljek keményen. Fogadám én is, hogy valamire az Isten segélt, tiszta indulatból véghezviszem.
24
A gárdján béjövén az én házamban, elkezdi hosszas orációját, melyet előre elkészített volt, hogy engemet megkövessen, minthogy az új esztendő kezdetében ilyen kedvetlen hírrel kellett hozzám jőni. Én elunván hosszas kedvetlen magamentegetését, mondék néki: Kegyelmed ily hosszasan engem ne kövessen, hanem mondja el, amit kegyelmedre bízott a kegyelmed elöljárója: mert én úgy gondolom, hogy amely dologról kegyelmed azt gondolja, hogy énnékem szomorú kedvetlennek fogna tetszeni, az énnékem igen kedves és örvendetes fog lenni. Melyre monda, hogy az felette kedvetlen: mert méltóságos püspök uram nagyságodat énáltalam tiltja, hogy együtt ne lakjanak, mert nem igaz házassági életben vagynak. Erre én felelém: Szeretném tudni, mi okon nem élünk mi igaz házassági életet. Mert, úgy monda: nem igazán tette le nagyságod a hitet; sok elmaradott benne, amit el kellett volna mondani. Felelém erre: Hiszen a kegyelmed keze alatt lévő barát esketett meg, miért volt ő olyan tudatlan szamár, hogy még azt sem tudta, hogy kell esketni? Erre osztán nagy szánakozással mondja: Jól mondja nagyságod, mert ő vétett benne, melynek el is vette jutalmát; de ugyancsak nagyságod azzal meg nem menekszik; s hogy engemet megijeszthetne, krokodilusi szemekkel szánakodott rajtam. Kérdi osztán, mi választ adok, hogy vigyen? Én mondván nékie: köszöntse kegyelmed méltóságos püspök uramat én szómmal, és mondja meg: Minthogy magam szabad jóakaratomból bizony soha idegen vallásúhoz nem mentem volna, s ide is jószívvel nem jöttem; azért tiszta szívemből való örömmel visszamégyek; mert tudom azt, hogy az én édesanyám engemet, amíg Isten élteti, jószívvel lát maga mellett, s ha az Isten kivészi is e világból, kevés jószágom ugyancsak lészen, abból élek Istennek. Mikor látta volna, hogy nem az ő gondolatja szerént vagyon az én elmém, és amivel ijeszteni kívántak volna, azt én nagy örömömnek tartanám, kezdi mondani, hogy példátlan dolog volna az, és ő engemet igen szánna, melyre nézve kíván tanácsával is éltetni, s a püspök előtt is e dolgot csendesíteni, csak én is végyem bé az ő jó tanácsát, mert eddig sajnálotta kimondani nékem, de még nagyobb dolog is vagyon: mert az én uramnak halál vagyon a fején, miért eskütt meg velem úgy, hogy én pápista hit szerént meg ne esküdném. Ezen bosszúsággal és haraggal eltelvén, mondék néki: Csudálkozom kegyelmeden, hogy ilyen haszontalansággal akar elhitetni engemet, mintha én az afféle bolondságot elhinném, de ha szintén lehetne is, hogy egymás után tizenhétszer elütnék a fejét, lelkem elvesztésével soha életét meg nem tartanám.
25
Néki minden jovallása és szemtelenkedése azon volt, hogy én lennék pápistává, mikor látná, hogy semmire sem mehet, azon kért, hogy avagy csak ígérjem reá magamat, hogy ha a pápista vallást igazabbnak fogom ismérni, arra állok. Melyre én azt feleltem, hogy eb kötelezze kegyelmednek semmire is magát; mert ha én igazabbnak ismerném a pápista vallást, úgy nem az én férjemért, sem nem a kegyelmed jovallásáért, hanem az igazságnak ismeretéért lennék én pápistává, de azt sem kegyelmed, sem más nem éri, hogy én vallásomat elhagyjam.
26
Ugyancsak ő, mint szemtelen és arra régen elkészült lélek, meg nem szégyellvén magát, mikor látta volna, hogy elő nem mehet szándékában, az Isten beszédéből, minthogy ahhoz semmit sem is tudott, nem is kívánt szólani; maga azt mondotta; én nagyságoddal a Szentírásból nem kívánok szólani, hanem csak a külső dolgokból, noha ahhoz is tudnék, oly dolgokat kezdett beszéleni az embernek magamegtartóztatásáról, életének tiszta vagy tisztátalanságban való eltölthetéséről, amelyeket a keresztényi szemérmetesség, nem engedi, hogy leírjak: vett ő is oly feleleteket szemtelenségéért, hogy azután megvallotta némely református emberek előtt, hogy készebb volna akármi nagy dolgot cselekedni, mintsem többször énnékem valami követséget hozni. Utoljára ismét kérdi: Már mi választ vigyen a püspöknek? Egyszer megmondottam (felelék reá), érje bé véle, velem kegyelmednek már semmi beszéde nincsen, püspök uramnak is velem nincsen semmi dolga. Ezen vége szakadott velem való beszédének, s szemtelenkedve elment előlem: többször ezt az utat nem is próbálták.
27
Míg Isten éltette édesanyámat, addig többire ott volt lakásunk, s az próbálgatásra is alkalmatosság nem volt; de ó, mely igen kevés ideig lőn ez: mert 1718. esztendőben, pünkösd havának tizenkettődik napján, Isten őfelsége Hévízen ez árnyékvilágból kiszólítá. Mely nékem éppen lelkemig béható nagy keserűségemre lőn; mivelhogy addig volt kire vetnem szememet, ha talán férjem vallásomért igyekezett volna háborgatni. Ezen való keserűségem és siralmas gyötrődésem, lévén egyszersmind nehezes állapottal is, annyira elerőtlenített, hogy ugyan a betegség által az ágyba szegeztetném.
28
Azon esztendőben édesanyánk temetésére mentünk Keresdre; azholott a temetés alkalmatosságával a fájdalmak kötelei környülfogván, hosszas kínaim után, kettős fiakkal megbetegedtem: mely betegségben, mind testemnek gyenge volta miatt, mind az egyszersmind reám tódult lelki és testi nyavalyák s keserűségek miatt, annyira elerőtlenedtem, hogy minden emberi reménség kívül volt életem tétetve. Öregbítette nyavalyámat az is, midőn láttam, hogy gyerekimet idegen vallású pap kereszteli meg. Kiket az én uram Rétenbe vitetvén, keresztelték az elsőszülöttet Sámuelnek, Pálnak a másikat.
29
Keresden feküdtem kedves bátyám, Bethlen Ádám uram házánál, ki is kedves ángyomasszonnyal és több testvér atyámfiaival, olyan súlyos nyavalyámban, hozzám igen szorgalmatos gondviseléssel láttatott. Mely gondviselésekért az Úrnak áldása légyen őkegyelmeken. Voltanak itt mellettem igen jó lelki orvosok is, kik a temetésre oda gyűltenek volt; azok között volt tiszteletes Nádudvari Péter uram is, ez előtt édes szüléimnek udvari prédikátorok; aki éjjel és nappal szorgalmatos volt körülöttem. Tetszett azért a mindeneken szabadoson uralkodó Istennek, minden emberi erő és reménség felett, még az én életemet nyújtani, s ez súlyos betegséget könnyebbíteni.
30
Három hetek múlva azért nyavalyáim könnyebbülvén, fekve elvittek Fejéregyházára, azhová eljöttek kedves atyámfiai is; de itt lelkemnek felette való nagy fájdalmával töltenek napjaim, mivel hogy három hónapokig ágyamból felkelnem nem lehetett, és mikor leginkább arra szükségem volt, s kívántam, isteni tisztelet nélkül kellett lennem, mindaddig, míg Isten meggyógyított, hogy templomba járhatnék.
kedd, március 22, 2011
hétfő, március 21, 2011
Árva Betlen Kata Önéletírása (3.rész)
Ez én lelkem keserűségét szerző házasságom pedig eszerént ment véghez: Az 1717-ik esztendőben lévén az törökkel való hadakozás Nándorfejérvár táján, ez hazában igen nagy félelem volt a pogányok béütésétől, aminthogy bé is ütöttenek Besztercénél a tatárok, és egynehány vármegyékben igen nagy rablást és sok károkat tettenek. Minden úri rendek azért városokba költöztenek lakni, az bátorságosabban való megmaradásért, amelyet cselekedett idvezült édesanyánk is: ki Szebenben lakván velünk együtt, ott gróf Haller László kezdett engemet magának kéretni a házassági életre idvezült édesanyámtól; kit is gyermekségétől fogva, mivelhogy mostohafia is volt, igen szeretett.
12
Nem lévén nékem semmi kedvem és hajlandóságom ez idegen vallású személlyel való házassági életre, ez jelenvaló világ szerént jó szerencsémnek elmellőzését idvezült édesanyám igen sajnálotta, melyre nézve alattomban egyetértett Bíró Sámuelné Dániel Klára asszonnyal, aki atyafiú is volt, hogy valami mesterséggel akaratomat hajtsa az jelenvaló alkalmatosságnak kedvelésére; nem is múlatott el semmit egy egész hónapnak eltelése alatt, amivel meg nem próbált volna, de engemet arra nem vehetett. Végre kedves testvérbátyám, Bethlen Ádám uram, megtudván ezen kísérgettetésemet, szembefogta, és igen keményen megdorgálta Bíró Sámuelné asszonyomat, mondván: micsoda lelkiismerettel munkálódja idegen vallású férjhez való menetelemet? Rendeletlen dolog, amelyre akar venni. Vévén azért eszébe, hogy kedves atyámfiainak ezen egyenetlen házasság nem tetszik, megszűnt a közbenjárástól, és soha többé azt nem folytatta.
13
Azután gróf Haller László vette fel közbenjáróul Köleséri Sámuelt, akkori feleségével, Bethlen Judit asszonnyal, akit is minthogy igen okos és nagy tanácsú embernek tartottak abban az időben, jovallását igen bé szokták volt venni és követni. Ennek tanácsa, melyet adott édesanyámnak, rontott meg engemet is; mert járván ezen dologban minden haszon nélkül, egy vasárnap estve a jegygyűrűt elhozta, és idvezült édesanyám kezénél hagyta, melyben én semmit nem tudtam: ki is, egy ideig magánál tartván, végre ily kemény és engemet megrettentő szókkal kezembe ád: Ha gyermekemnek akarod hogy tartsalak, ezt a gyűrűt vedd el; ha pedig nem, én soha tégedet gyermekemnek nem tartalak, és mindenemből ki is tagadlak. Ó, kemény szók, világ jovaival élni akaró ifjúi elméhez, édesanyjához mindenben engedelmességet mutatni kívánó, s efféle próbákhoz szokatlan leányhoz! Mit tudtam azért tenni, még visszaszólani is nem mervén, a gyűrűt elvevém. Ó, szerencsétlen óra! amely másoknak nagy örömet szokott szerzeni, nékem szerzett kimondhatatlan keserűséget és szomorúságot; mert elszemlélvén a kétféle vallásúak különböző isteni tiszteleteket*, könnyen felháborodó életeket, és efféle házasságnak egyéb mérges gyümölcseit, oly nagy kísértetben és gyötrelemben voltam azon az egész éjszakán, melyet leírnom nem lehet. Úgyhogy azt látván idvezült édesanyám is, magát a keserves sírástól ezen dologért nem tartóztathatta. Mégis mindazonáltal, hogy a gyűrűt visszaküldje, siralmas kérésemmel is arra nem vehettem, sőt végre oly keményen megfeddett, hogy többé meg sem mértem említeni. Ó, én ifjúságomnak Istene! aki megengedted, hogy ily kísértetbe essem; de nem engedted, hogy abban elvesszek, a te irgalmasságodról emlékezem, légyen áldott a te szent neved örökké!
14
Ennyire menvén a dolog, kedves testvér atyámfiait kértem arra, hogy lennének munkások ez kelletlen szövetkezésnek felbontásában, hogy valamiképpen ez tökéletességre ne menjen. El is követett mindent, kedves testvér atyámfia, Bethlen Ádám uram, mint nagyobb atyafi, mind idvezült édesanyánk előtt, mind másutt, de amit a bölcs Isten végezett, azt az halandó ember el nem bontja.
15
Egyetértett azért a gróf Haller László atyafiaival, akik hasonlóképpen ellenzették azt, hogy idegen vallásút ne vinne famíliájokba az atyjokfia, s eszerént el ne venne. Véghez is vitték azt egyezett akarattal az akkori pápista püspök előtt (ki is volt Martonfi Márton), hogy minden szerzetbéli papoknak parancsolatot adna ki, hogy minket külömben egybe ne eskessenek, hanem ha én pápistává lészek. Ez parancsolat mindenfelé kiment az országban.
16
Azonban Szebenben hirtelen pestis kezdetvén, onnan az úri rendek elszéledtenek. Idvezült édesanyám is velem együtt kiment Rétenbe; Haller László pedig Fejéregyházára. Én is voltam immár nagy szívbéli örömben, hogy az Isten a püspök parancsolatja által elbontotta, s éppen nem is gondoltam, hogy ez már soha is meglehessen. De szemléld el, mint nem tehet az ember semmit, mely kevés ideig tartott az én örömem, s vége szakadt reménségemnek.
17
Egy udvarhelyi tudatlan barát szintén koldulni kiment volt akkor, midőn a püspök parancsolatja érkezett Udvarhelyre, s ő abban semmit nem tudott. Ez egy szombaton estvére érkezett Haller Lászlóhoz Fejéregyházára, ki is valamint én vártam a tőle való megválást, úgy kereste minden úton-módon a velem való egybenkelést, figyelmezvén az alkalmatosságokra. Beszélget azért a baráttal, és alattomban kitanulja, hogy a barát semmit nem tud a püspök parancsolatjában. Megörvend azért, remélvén ezáltal szándékának végbenvitelét. Mindjárt akkor éjtszaka Rétenbe tudósítja titkon az idvezült édesanyámat, hogy immár pátert kapott az esketésre. Idvezült anyánk is Keresdről mindjárt hívatta testvér atyámfiait, Mohából Petki Nagy Zsigmondot, vasárnap estvére azért mindezek jöttek Rétenbe, odajött Haller László is, de én, mint légyen a dolog, akkor abban semmit nem tudtam. Már hétfőn reggel, midőn mindnyájan felköltünk volna, a püspök parancsolatjával egy hajdú elérkezett, melyet a barátnak írt volt. Ezt senki más nem tudta, hanem gróf Haller László és egy Szarka Zsigmond nevű inspektora; ismét Petki Nagy Zsigmond, ki is titkon idvezült édesanyámnak megjelentette, hogy azért bátyámuramék ezen dolgot ki ne tudhatnák, és meg ne gátolhatnák, engemet nagy hirtelenséggel előállítának, és megesküdtetének, három vagy négy szóból álló esketéssel, minthogy amely dolgok vallásom ellen voltak, azokat én el nem mondottam. Mindaddig én el nem tudtam azt hitetni magammal, hogy az Isten ezen rendeletlen házasságot megengedje; mert gyermekségemtől fogva irtóztam a pápista vallástól; de úgy tetszett Istennek, hogy az én gyenge hitemnek megpróbáltatására megengedje ezt így lenni.
18
Mindenekelőtte ez az esketés lett volna, még azelőtt kedves testvér atyámfiai félvén attól, hogy semmiképpen ez egybekelést el nem ronthatják, vettenek volt erős kontraktust* gróf Haller Lászlótól, melyben erős hittel lekötötte magát, hogy soha vallásomban nem háborgat, és ha gyermekeink lésznek, a fiú pápista, a lány reformáta vallásban neveltessék.
19
Elvégezvén a barát az esketést, megadták néki a püspök levelét, de már késő volt. Én ezen dolognak végbenmehetését, emberi mód szerént szólván, tulajdonítom Nagy Zsigmondnak, mert ha kedves bátyám uraméktól el nem titkolta volna a püspök parancsolatjának ottlétét, az véghez nem mehetett volna.
20
Nagy szaporasággal azon nap meglészen a lakodalom is, hogy inkább megváltozás a dologban ne lehessen. Ezek így meglévén, látván idvezült édesanyám, mely nagy szomorúsággal és kedvetlenséggel vagyok, maga házától el nem eresztett egy egész hónap alatt, azholott könnyebben tölt ugyan kedves atyámfiaival az idő; de azután Fejéregyházára mentünk, azhová is elkísértek volt kedves atyámfiai, kik nemsokára elhagytanak, s én maradtam csak idegen vallású férjemmel. Felette keserves napjaim voltak azok, melyekben az én Istenemet, amint kívántam volna, nem tisztelhettem: mivel az udvarban isteni szolgálatot tétetni meg nem engedték: templom ugyan volt a faluban, de minthogy ott négy pár református embernél több nem volt, a pap is csak éppen az eklézsiához hasonló volt, úgyhogy lelkem fájdalmával kellett a templomba mennem; mindazáltal, akármely nagy kedvetlenséggel is, de mindenkor csak elmentem, hogy annál inkább reménséget az idegen vallásúak irántam ne végyenek. Az én férjem pedig, lévén az édesanyámtól is nagy függése, vallásom iránt nem szólott, sőt papjainak is, hogy ne szóljanak, megparancsolta.
21
Kevés idő múlva mentünk Hévízre, azhol töltöttük karácsont is, de nékem ez is keserves karácson volt, mivelhogy az istenfélő jó házasok szokások szerént együtt az Istent nem tisztelhettük, mert az én uram Fagarasba ment első napján isteni tiszteletre. Ebbéli szomorúságomat látván idvezült édesanyám, akkor kezdette jobban eszébe venni, minémű kísértetbe ejtett engemet; melyért azután maga is egész világból való kimúlásáig felette gyötrődött és siratott, de immár ezt megfordítani nem lehetett.
12
Nem lévén nékem semmi kedvem és hajlandóságom ez idegen vallású személlyel való házassági életre, ez jelenvaló világ szerént jó szerencsémnek elmellőzését idvezült édesanyám igen sajnálotta, melyre nézve alattomban egyetértett Bíró Sámuelné Dániel Klára asszonnyal, aki atyafiú is volt, hogy valami mesterséggel akaratomat hajtsa az jelenvaló alkalmatosságnak kedvelésére; nem is múlatott el semmit egy egész hónapnak eltelése alatt, amivel meg nem próbált volna, de engemet arra nem vehetett. Végre kedves testvérbátyám, Bethlen Ádám uram, megtudván ezen kísérgettetésemet, szembefogta, és igen keményen megdorgálta Bíró Sámuelné asszonyomat, mondván: micsoda lelkiismerettel munkálódja idegen vallású férjhez való menetelemet? Rendeletlen dolog, amelyre akar venni. Vévén azért eszébe, hogy kedves atyámfiainak ezen egyenetlen házasság nem tetszik, megszűnt a közbenjárástól, és soha többé azt nem folytatta.
13
Azután gróf Haller László vette fel közbenjáróul Köleséri Sámuelt, akkori feleségével, Bethlen Judit asszonnyal, akit is minthogy igen okos és nagy tanácsú embernek tartottak abban az időben, jovallását igen bé szokták volt venni és követni. Ennek tanácsa, melyet adott édesanyámnak, rontott meg engemet is; mert járván ezen dologban minden haszon nélkül, egy vasárnap estve a jegygyűrűt elhozta, és idvezült édesanyám kezénél hagyta, melyben én semmit nem tudtam: ki is, egy ideig magánál tartván, végre ily kemény és engemet megrettentő szókkal kezembe ád: Ha gyermekemnek akarod hogy tartsalak, ezt a gyűrűt vedd el; ha pedig nem, én soha tégedet gyermekemnek nem tartalak, és mindenemből ki is tagadlak. Ó, kemény szók, világ jovaival élni akaró ifjúi elméhez, édesanyjához mindenben engedelmességet mutatni kívánó, s efféle próbákhoz szokatlan leányhoz! Mit tudtam azért tenni, még visszaszólani is nem mervén, a gyűrűt elvevém. Ó, szerencsétlen óra! amely másoknak nagy örömet szokott szerzeni, nékem szerzett kimondhatatlan keserűséget és szomorúságot; mert elszemlélvén a kétféle vallásúak különböző isteni tiszteleteket*, könnyen felháborodó életeket, és efféle házasságnak egyéb mérges gyümölcseit, oly nagy kísértetben és gyötrelemben voltam azon az egész éjszakán, melyet leírnom nem lehet. Úgyhogy azt látván idvezült édesanyám is, magát a keserves sírástól ezen dologért nem tartóztathatta. Mégis mindazonáltal, hogy a gyűrűt visszaküldje, siralmas kérésemmel is arra nem vehettem, sőt végre oly keményen megfeddett, hogy többé meg sem mértem említeni. Ó, én ifjúságomnak Istene! aki megengedted, hogy ily kísértetbe essem; de nem engedted, hogy abban elvesszek, a te irgalmasságodról emlékezem, légyen áldott a te szent neved örökké!
14
Ennyire menvén a dolog, kedves testvér atyámfiait kértem arra, hogy lennének munkások ez kelletlen szövetkezésnek felbontásában, hogy valamiképpen ez tökéletességre ne menjen. El is követett mindent, kedves testvér atyámfia, Bethlen Ádám uram, mint nagyobb atyafi, mind idvezült édesanyánk előtt, mind másutt, de amit a bölcs Isten végezett, azt az halandó ember el nem bontja.
15
Egyetértett azért a gróf Haller László atyafiaival, akik hasonlóképpen ellenzették azt, hogy idegen vallásút ne vinne famíliájokba az atyjokfia, s eszerént el ne venne. Véghez is vitték azt egyezett akarattal az akkori pápista püspök előtt (ki is volt Martonfi Márton), hogy minden szerzetbéli papoknak parancsolatot adna ki, hogy minket külömben egybe ne eskessenek, hanem ha én pápistává lészek. Ez parancsolat mindenfelé kiment az országban.
16
Azonban Szebenben hirtelen pestis kezdetvén, onnan az úri rendek elszéledtenek. Idvezült édesanyám is velem együtt kiment Rétenbe; Haller László pedig Fejéregyházára. Én is voltam immár nagy szívbéli örömben, hogy az Isten a püspök parancsolatja által elbontotta, s éppen nem is gondoltam, hogy ez már soha is meglehessen. De szemléld el, mint nem tehet az ember semmit, mely kevés ideig tartott az én örömem, s vége szakadt reménségemnek.
17
Egy udvarhelyi tudatlan barát szintén koldulni kiment volt akkor, midőn a püspök parancsolatja érkezett Udvarhelyre, s ő abban semmit nem tudott. Ez egy szombaton estvére érkezett Haller Lászlóhoz Fejéregyházára, ki is valamint én vártam a tőle való megválást, úgy kereste minden úton-módon a velem való egybenkelést, figyelmezvén az alkalmatosságokra. Beszélget azért a baráttal, és alattomban kitanulja, hogy a barát semmit nem tud a püspök parancsolatjában. Megörvend azért, remélvén ezáltal szándékának végbenvitelét. Mindjárt akkor éjtszaka Rétenbe tudósítja titkon az idvezült édesanyámat, hogy immár pátert kapott az esketésre. Idvezült anyánk is Keresdről mindjárt hívatta testvér atyámfiait, Mohából Petki Nagy Zsigmondot, vasárnap estvére azért mindezek jöttek Rétenbe, odajött Haller László is, de én, mint légyen a dolog, akkor abban semmit nem tudtam. Már hétfőn reggel, midőn mindnyájan felköltünk volna, a püspök parancsolatjával egy hajdú elérkezett, melyet a barátnak írt volt. Ezt senki más nem tudta, hanem gróf Haller László és egy Szarka Zsigmond nevű inspektora; ismét Petki Nagy Zsigmond, ki is titkon idvezült édesanyámnak megjelentette, hogy azért bátyámuramék ezen dolgot ki ne tudhatnák, és meg ne gátolhatnák, engemet nagy hirtelenséggel előállítának, és megesküdtetének, három vagy négy szóból álló esketéssel, minthogy amely dolgok vallásom ellen voltak, azokat én el nem mondottam. Mindaddig én el nem tudtam azt hitetni magammal, hogy az Isten ezen rendeletlen házasságot megengedje; mert gyermekségemtől fogva irtóztam a pápista vallástól; de úgy tetszett Istennek, hogy az én gyenge hitemnek megpróbáltatására megengedje ezt így lenni.
18
Mindenekelőtte ez az esketés lett volna, még azelőtt kedves testvér atyámfiai félvén attól, hogy semmiképpen ez egybekelést el nem ronthatják, vettenek volt erős kontraktust* gróf Haller Lászlótól, melyben erős hittel lekötötte magát, hogy soha vallásomban nem háborgat, és ha gyermekeink lésznek, a fiú pápista, a lány reformáta vallásban neveltessék.
19
Elvégezvén a barát az esketést, megadták néki a püspök levelét, de már késő volt. Én ezen dolognak végbenmehetését, emberi mód szerént szólván, tulajdonítom Nagy Zsigmondnak, mert ha kedves bátyám uraméktól el nem titkolta volna a püspök parancsolatjának ottlétét, az véghez nem mehetett volna.
20
Nagy szaporasággal azon nap meglészen a lakodalom is, hogy inkább megváltozás a dologban ne lehessen. Ezek így meglévén, látván idvezült édesanyám, mely nagy szomorúsággal és kedvetlenséggel vagyok, maga házától el nem eresztett egy egész hónap alatt, azholott könnyebben tölt ugyan kedves atyámfiaival az idő; de azután Fejéregyházára mentünk, azhová is elkísértek volt kedves atyámfiai, kik nemsokára elhagytanak, s én maradtam csak idegen vallású férjemmel. Felette keserves napjaim voltak azok, melyekben az én Istenemet, amint kívántam volna, nem tisztelhettem: mivel az udvarban isteni szolgálatot tétetni meg nem engedték: templom ugyan volt a faluban, de minthogy ott négy pár református embernél több nem volt, a pap is csak éppen az eklézsiához hasonló volt, úgyhogy lelkem fájdalmával kellett a templomba mennem; mindazáltal, akármely nagy kedvetlenséggel is, de mindenkor csak elmentem, hogy annál inkább reménséget az idegen vallásúak irántam ne végyenek. Az én férjem pedig, lévén az édesanyámtól is nagy függése, vallásom iránt nem szólott, sőt papjainak is, hogy ne szóljanak, megparancsolta.
21
Kevés idő múlva mentünk Hévízre, azhol töltöttük karácsont is, de nékem ez is keserves karácson volt, mivelhogy az istenfélő jó házasok szokások szerént együtt az Istent nem tisztelhettük, mert az én uram Fagarasba ment első napján isteni tiszteletre. Ebbéli szomorúságomat látván idvezült édesanyám, akkor kezdette jobban eszébe venni, minémű kísértetbe ejtett engemet; melyért azután maga is egész világból való kimúlásáig felette gyötrődött és siratott, de immár ezt megfordítani nem lehetett.
Egy ige és egy gondolat
"Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem." Jn.3,34
Jézus testi éhsége attól a lelki örömtől múlt el, amelyet az Isten nevében elvégzett szolgálat szerzett neki közben. "Isten akaratát cselekedni" valóságos táplálék és erőforrás. Másfajta munkától elfogy az ember testi-lelki ereje. Ettől ellenben úgy gyarapszik a lélek, úgy fölfrissül és megújul, hogy fölöslegessé válik még sok olyan evilági megelégíttetés is, amely különben nagyon kellene!
Victor János
Jézus testi éhsége attól a lelki örömtől múlt el, amelyet az Isten nevében elvégzett szolgálat szerzett neki közben. "Isten akaratát cselekedni" valóságos táplálék és erőforrás. Másfajta munkától elfogy az ember testi-lelki ereje. Ettől ellenben úgy gyarapszik a lélek, úgy fölfrissül és megújul, hogy fölöslegessé válik még sok olyan evilági megelégíttetés is, amely különben nagyon kellene!
Victor János
vasárnap, március 20, 2011
Bethlen Kata, Önéletírása (folytatás)
ÉLETEMNEK FOLYÁSA
6
Születtem ez nyomorúsággal teljes világra, az én Istenemnek jó tetszéséből, Bonyhán, 1700-ik esztendőben, Szent András havának 30-ik napján: mely kalendáriom szerént Katalin emlékezetére rendeltetett. Tetszett azért édes szüleimnek is a szent keresztségnek vize által való megmosattatásomkor ezt a nevet nékem adni, hogy a Krisztus vére által bűnbocsánatot váró hívek közé számláltatván, lenne a Krisztus tagját illető szent életre való serkentetésemre. Hozott pedig a felséges Isten e világra épp tetemekkel, Krisztuson fundált igaz hitben és vallásban való, s ez hazában szép rendben és méltóságban helyheztetett szülék által. Melyért utolsó pihenésemig dicsérlek tégedet, én Istenem.
7
Mert ugyanis világi s testi életem eredetét vettem gróf bethleni Bethlen Sámuel úrtól*, Küküllő vármegyének főispánja és Marosszéknek főkapitányától, ki Bethlen Jánosnak, Erdély országa főkancelláriusának fia és a nevezetes Bethlen Miklósnak testvéröccse volt. És Nagy Borbára asszonytól, a borsai Nagy Tamásnak édes leányától: kinek a fiúágon, és egész azon nagy famíliának magában vége is szakadott. Mert nem hagyott maga után a famíliát fenntartó fiúmagzatot; hanem három leányokat, úgymint: Nagy Zsófiát, ki házassági élet által köttetett volt Dániel Péter úrhoz, Nagy Klárát, kinek férje volt gróf Bethlen Elek, és Nagy Borbálát, ki a tisztességes házassági életre adatott volt gróf Bethlen Sámuel úrnak, 1683. esztendőben. Kiknek huszonnégy esztendőkig együtt való kedves házassági életek által e világra születtenek Bethlen István, ki megholt 1686. esztendőben, Klára, ki megholt 1691-ben, György, ki maga meghalván, két fiai maradtanak, Ádám, Sámuel, Imre, én Kata és Farkas, kik ötön még Isten kegyelméből életben vagyunk.
8
Neveltettem azon édesatyai és -anyai kezek alatt, szintén 1708. esztendei böjtelő havának hetedik napjáig; midőn Isten bölcs tetszéséből és senkitől nem függő szabad akaratjából, édesatyánkat, gróf Bethlen Sámuelt kiszólította ez árnyékvilágból Szebenben, ki is temettetett el Keresden. Ekképpen tetszett az Úristennek még kisded koromban a gyámoltalan árvák seregébe béírni és egyszersmind mintegy előre jelül adni, hogy életemnek jobb részét árvaságban kellene eltöltenem.
9
Az akkor már egynehány esztendőktől fogva Rákóczi Ferenctől indíttatott és fennforgó háborúság igen nehézzé tévén az özvegyeknek és árváknak sorsát, köttetett vala édesanyánk az másodszori tisztességes házassági kötél által báró Haller István úrhoz, az ország akkori prezidenséhez, ki is lévén* idegen vallású, lehetett volna sok kesergettetésemre, sőt gyermeki időmhöz képest lelki nagy káromra is; de az örökké áldandó Isten, azt a jólelkű urat úgy igazgatta, hogy nemcsak nem ellenzette azt, hogy vallásunkon való tanító légyen házában mellettünk, hanem maga gyermekeit is az által taníttatni kívánta. Szent kezeidet csókolom, édesatyám, ebben a te irgalmasságodra emlékezvén; ó, mely csudálatosok a te cselekedeteid a tiéid körül, az ő jovokra mindenekben felsegéljed az idvességre.
10
Annak utána neveltettem az édesanyai gondviselő kéz alatt, szintén az 1717. esztendőnek Szent Mihály haváig, azon hónak tizennegyedik napján, mind magamnak, s mind testvér kedves atyámfiainak akaratjok ellen, idvezült édesanyámtól adattam soha eléggé meg nem siratható keserves házasságra, vallásomon kívül valóhoz. Mely házasságban, férjem mind szép úri familiájára nézve, mind pedig maga személyére nézve illendő és elegendő szerencse is lett volna, ha velem azonegy hitben és vallásban való lett volna. De másként lévén a dolog, az által a házasság által mind ez mái napig való szörnyű nagy bánatra és kísértetre tétettem ki: mivel hogy ez felemás házasságnak keserű gyümölcsét szüntelen kóstoltatta Isten énvelem. Noha pedig édes szülőanyámtól magamnak teljes akaratom ellen adattattam ez szerencsétlen házasságra; én mindazáltal ebben senkit nem okozok; hanem megismerém az Istennek igaz utait: mert jól tudom én azt, hogy kisebb dolog is az Isten végezése nélkül véghez nem mégyen. Ez volt irántam is az őfelsége szent tetszése, hogy én ez szörnyű kísértetekkel küszködjem. Légyen ezután is az ő szent akaratja szerént minden dolgom.
6
Születtem ez nyomorúsággal teljes világra, az én Istenemnek jó tetszéséből, Bonyhán, 1700-ik esztendőben, Szent András havának 30-ik napján: mely kalendáriom szerént Katalin emlékezetére rendeltetett. Tetszett azért édes szüleimnek is a szent keresztségnek vize által való megmosattatásomkor ezt a nevet nékem adni, hogy a Krisztus vére által bűnbocsánatot váró hívek közé számláltatván, lenne a Krisztus tagját illető szent életre való serkentetésemre. Hozott pedig a felséges Isten e világra épp tetemekkel, Krisztuson fundált igaz hitben és vallásban való, s ez hazában szép rendben és méltóságban helyheztetett szülék által. Melyért utolsó pihenésemig dicsérlek tégedet, én Istenem.
7
Mert ugyanis világi s testi életem eredetét vettem gróf bethleni Bethlen Sámuel úrtól*, Küküllő vármegyének főispánja és Marosszéknek főkapitányától, ki Bethlen Jánosnak, Erdély országa főkancelláriusának fia és a nevezetes Bethlen Miklósnak testvéröccse volt. És Nagy Borbára asszonytól, a borsai Nagy Tamásnak édes leányától: kinek a fiúágon, és egész azon nagy famíliának magában vége is szakadott. Mert nem hagyott maga után a famíliát fenntartó fiúmagzatot; hanem három leányokat, úgymint: Nagy Zsófiát, ki házassági élet által köttetett volt Dániel Péter úrhoz, Nagy Klárát, kinek férje volt gróf Bethlen Elek, és Nagy Borbálát, ki a tisztességes házassági életre adatott volt gróf Bethlen Sámuel úrnak, 1683. esztendőben. Kiknek huszonnégy esztendőkig együtt való kedves házassági életek által e világra születtenek Bethlen István, ki megholt 1686. esztendőben, Klára, ki megholt 1691-ben, György, ki maga meghalván, két fiai maradtanak, Ádám, Sámuel, Imre, én Kata és Farkas, kik ötön még Isten kegyelméből életben vagyunk.
8
Neveltettem azon édesatyai és -anyai kezek alatt, szintén 1708. esztendei böjtelő havának hetedik napjáig; midőn Isten bölcs tetszéséből és senkitől nem függő szabad akaratjából, édesatyánkat, gróf Bethlen Sámuelt kiszólította ez árnyékvilágból Szebenben, ki is temettetett el Keresden. Ekképpen tetszett az Úristennek még kisded koromban a gyámoltalan árvák seregébe béírni és egyszersmind mintegy előre jelül adni, hogy életemnek jobb részét árvaságban kellene eltöltenem.
9
Az akkor már egynehány esztendőktől fogva Rákóczi Ferenctől indíttatott és fennforgó háborúság igen nehézzé tévén az özvegyeknek és árváknak sorsát, köttetett vala édesanyánk az másodszori tisztességes házassági kötél által báró Haller István úrhoz, az ország akkori prezidenséhez, ki is lévén* idegen vallású, lehetett volna sok kesergettetésemre, sőt gyermeki időmhöz képest lelki nagy káromra is; de az örökké áldandó Isten, azt a jólelkű urat úgy igazgatta, hogy nemcsak nem ellenzette azt, hogy vallásunkon való tanító légyen házában mellettünk, hanem maga gyermekeit is az által taníttatni kívánta. Szent kezeidet csókolom, édesatyám, ebben a te irgalmasságodra emlékezvén; ó, mely csudálatosok a te cselekedeteid a tiéid körül, az ő jovokra mindenekben felsegéljed az idvességre.
10
Annak utána neveltettem az édesanyai gondviselő kéz alatt, szintén az 1717. esztendőnek Szent Mihály haváig, azon hónak tizennegyedik napján, mind magamnak, s mind testvér kedves atyámfiainak akaratjok ellen, idvezült édesanyámtól adattam soha eléggé meg nem siratható keserves házasságra, vallásomon kívül valóhoz. Mely házasságban, férjem mind szép úri familiájára nézve, mind pedig maga személyére nézve illendő és elegendő szerencse is lett volna, ha velem azonegy hitben és vallásban való lett volna. De másként lévén a dolog, az által a házasság által mind ez mái napig való szörnyű nagy bánatra és kísértetre tétettem ki: mivel hogy ez felemás házasságnak keserű gyümölcsét szüntelen kóstoltatta Isten énvelem. Noha pedig édes szülőanyámtól magamnak teljes akaratom ellen adattattam ez szerencsétlen házasságra; én mindazáltal ebben senkit nem okozok; hanem megismerém az Istennek igaz utait: mert jól tudom én azt, hogy kisebb dolog is az Isten végezése nélkül véghez nem mégyen. Ez volt irántam is az őfelsége szent tetszése, hogy én ez szörnyű kísértetekkel küszködjem. Légyen ezután is az ő szent akaratja szerént minden dolgom.
szombat, március 19, 2011
Meghívó sportnapokra
Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala és az Erdélyi IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület) idén is megszervezi az Országos IKE Sportnapokat a céhes városban.
A benevező ifjak 10 féle sportágban mérhetik össze erejüket, tudásukat és ügyességüket április 15-18. között.
A sportolás mellett lehetőség adódik kikapcsolódásra, elcsendesedésre is, koncertek, áhítatok, előadások várnak a résztvevőkre.
Benevezeési díj: 85 lej jelentkezési határidőig, 100 lej a helyszínen
Érdeklődni, jelentkezni 2011. március 21-ig lehet a sportnapok@ike.ro levelezési címen, a 0264 598050-es, 0744 670769-es telefonszámokon, vagy az ike.ro honlapon.
A szervezők nevében:
Kocsis Zoltán
sportiroda vezető
Megbeszélés az olthévízi résztvevőkkel március 19 este hattól.
A benevező ifjak 10 féle sportágban mérhetik össze erejüket, tudásukat és ügyességüket április 15-18. között.
A sportolás mellett lehetőség adódik kikapcsolódásra, elcsendesedésre is, koncertek, áhítatok, előadások várnak a résztvevőkre.
Benevezeési díj: 85 lej jelentkezési határidőig, 100 lej a helyszínen
Érdeklődni, jelentkezni 2011. március 21-ig lehet a sportnapok@ike.ro levelezési címen, a 0264 598050-es, 0744 670769-es telefonszámokon, vagy az ike.ro honlapon.
A szervezők nevében:
Kocsis Zoltán
sportiroda vezető
Megbeszélés az olthévízi résztvevőkkel március 19 este hattól.
Bethlen Kata*
Önéletírása
ELÖLJÁRÓ BESZÉD A KERESZTYÉN ISTENFÉLŐ OLVASÓHOZ
1
Az Istennek bölcsessége mélységes, meglábalhatatlan, utai megtudhatatlanok; ítéleti végére mehetetlenek, az emberi elme azokat fel nem éri; az Isten cselekedeteit csak csudálja; de azt nem kérdheti: miért cselekeszed ezt vagy amazt? Mindazonáltal meg kell azt vallani nagy alázatossággal, hogy minden cselekedetei szentek, igazak; méltatlan senkit ítéletei nem találnak: sőt, igaz ítéletének idején is kegyelmességét abban mutatja meg, hogy az idő szerént való büntetésekkel és nehéz keresztekkel bölcsen magához vezérli a tőle elhajlott, az utairól eltévelyedett bűnös embert.
Az Istennek beszédében bővségesen találtatnak erre világos példák, hogy még a legkedvesebb és szerelmesebb embereiben is az Isten a bűnt büntetlen nem hagyta; sőt gyakorta azokat szokta szorosabban meglátogatni és ostorozni, akik őfelségéhez közelebb járulnak, amint ennek példáját hagyá az Áron famíliájában, 3 Mózes X. 3., azholott ez, amit szólott az Úr, mondván; akik én hozzám közel vagynak, azokban szenteltetem meg, és mind a sokaság előtt megdicsőíttetem. A Szent Pál pedig az Isten bölcs utait így adja elő, Zsid. XII. 6. Akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, valakit fiává fogad.
2
Az Isten ostora, mellyel a maga fiait, leányit kezéhez tanítja, a nyavalyák és az életbéli sok keresztek: mind az Ó- s mind az Újtestámentomi írásokban sok példájok vagyon erre a keresztviseléseknek terhek alatt csüggedező lelkeknek, hogy az Istennek legkedvesebb szentei is ezen az úton mentenek által az Isten szent színének látására, sőt ez az egy út, amelyen az idvességre juthatunk, amint a Szent Pál előnkbe adta, Cselek. XVI. 22., ezt mondván: Hogy sok háborúságok által kellene nékünk az Istennek országába mennünk. A nyavalyának pedig nagyságát, a keresztnek súlyosságát, maga a kegyelmes és szent Úristen mérsékli mind azt, mennyi légyen, mind azt, meddig tartson, hogy a nyomorult, bűnös embernek gyengélkedő hite egészen el ne fogyjon, s teljességgel el ne vesszen.
3
Ezen bölcs, nagy hatalmú, igen szent és igaz ítéletű Istennek tetszett az én sok és megszámlálhatatlan nagy bűneimért az én életemet is egész gyermekségemtől fogva mind ez ideig, sok nyavalyák és igen nehéz keresztek alá rekeszteni, annyira, hogy elfolyt életemben ritkán engedett csak pihenést is vennem. Sőt, midőn egyik keresztemet könnyebbítette is, és azt gondoltam, immár megszűnt, hogy erőt végyek, akkor más, és újabb s terhesebb keresztet bocsátott erőtelen vállaimra. Jól vagyon, édesatyám, édes Istenem, hogy engemet ez világgal elereszkednem nem engedtél; ezután is légyen meg mint mennyen, földön, úgy szintén énkörnyülöttem is szent akaratod. Vidd végbe, valamelyek szent felségednek tetszenek, csakhogy drága kegyelmedet éntőlem el ne végyed, hanem adj elégséges erőt, hadd viselhessem szent akaratod szerént mindenekben magamat, és békességes tűréssel hordozhassam keresztemnek súlyos terhét.
4
Kívántam ez világi sok próbák és kísértetek között folyó életemet igen röviden, és amennyire lehetett, mindeneknek megsértések nélkül leírni: melyben a szíveket és veséket vizsgáló Isten tudja, hogy nem az én feltett célom és szándékom, hogy holtom után másokat kívánnék megmocskolni: távul vagyok az ilyen igyekezettől: hanem inkább ez az én feltett jó végem, hogy lássák meg mások a kegyelmes Istennek nagy erejét az én igen nagy erőtelenségemben. És ha kiknek az Isten nehéz kereszteket ád, vegyék észre azt innen is, hogy a Jóisten soha az övéire olyan próbákat nem ereszt, amelyeknek elviselésekre elégendő kegyelmet is ne adna. Mert én mind testemnek gyenge voltára nézve ezeket a szörnyű nehéz és szüntelen rajtam fekvő nyavalyákat el nem viselhettem volna, mind pedig gyenge hitemnek próbáltatását meg nem győztem volna; hanem mindezeket az én jó Istenemnek kegyelme győzte meg énáltalam: melyekben hasonlatos voltam a Mózes csipkebokrához, amely noha erős tűzben égett, de meg nem emésztetett.
5
Hogy pedig világi életemnek leírásában némely személyeket nevezet szerént ki kellett írnom, magamon kívül, ezt a szükség így kivánta, mert különben magam állapotját is világosan leírnom nem lehetett volna, hanem azokról is emlékezném, akik között volt életem. De ezt én úgy igyekeztem cselekedni, hogy semmiben lelkem ismeretét meg ne sérteném; se azokat, még akik vétettenek is sokképpen ellenem, valami indulatból meg ne bántanám. Nem is írtam fel az én némely világon kapó emberektől való megbántásomnak még csak dézsmáját is; mert az igen sokra terjedett volna. Nehézségből származott indulatom pedig (adok hálát érette az én Istenemnek) bizony senki ellen nincsen: mert azt az Isten kegyelme által én már mind meggyőztem. Semmi megbántatásomat mindaddig fel nem írtam, valamíg az én édes atyámnak kegyelme által indulatimat megcsendesítvén, békességesen azt meg nem vizsgáltam, hogy józanon tehetnék arról ítéletet. Te is, én Istenem, én szívemnek teljessége, úgy igazgassad ezután is indulatimat, hogy a te dicsőségedet meg ne sértsem, felebarátomat ez írásommal meg ne bántsam, hanem amint kívánom, a te dicsőséged ezáltal is öregbüljön. Ámen.
Önéletírása
ELÖLJÁRÓ BESZÉD A KERESZTYÉN ISTENFÉLŐ OLVASÓHOZ
1
Az Istennek bölcsessége mélységes, meglábalhatatlan, utai megtudhatatlanok; ítéleti végére mehetetlenek, az emberi elme azokat fel nem éri; az Isten cselekedeteit csak csudálja; de azt nem kérdheti: miért cselekeszed ezt vagy amazt? Mindazonáltal meg kell azt vallani nagy alázatossággal, hogy minden cselekedetei szentek, igazak; méltatlan senkit ítéletei nem találnak: sőt, igaz ítéletének idején is kegyelmességét abban mutatja meg, hogy az idő szerént való büntetésekkel és nehéz keresztekkel bölcsen magához vezérli a tőle elhajlott, az utairól eltévelyedett bűnös embert.
Az Istennek beszédében bővségesen találtatnak erre világos példák, hogy még a legkedvesebb és szerelmesebb embereiben is az Isten a bűnt büntetlen nem hagyta; sőt gyakorta azokat szokta szorosabban meglátogatni és ostorozni, akik őfelségéhez közelebb járulnak, amint ennek példáját hagyá az Áron famíliájában, 3 Mózes X. 3., azholott ez, amit szólott az Úr, mondván; akik én hozzám közel vagynak, azokban szenteltetem meg, és mind a sokaság előtt megdicsőíttetem. A Szent Pál pedig az Isten bölcs utait így adja elő, Zsid. XII. 6. Akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, valakit fiává fogad.
2
Az Isten ostora, mellyel a maga fiait, leányit kezéhez tanítja, a nyavalyák és az életbéli sok keresztek: mind az Ó- s mind az Újtestámentomi írásokban sok példájok vagyon erre a keresztviseléseknek terhek alatt csüggedező lelkeknek, hogy az Istennek legkedvesebb szentei is ezen az úton mentenek által az Isten szent színének látására, sőt ez az egy út, amelyen az idvességre juthatunk, amint a Szent Pál előnkbe adta, Cselek. XVI. 22., ezt mondván: Hogy sok háborúságok által kellene nékünk az Istennek országába mennünk. A nyavalyának pedig nagyságát, a keresztnek súlyosságát, maga a kegyelmes és szent Úristen mérsékli mind azt, mennyi légyen, mind azt, meddig tartson, hogy a nyomorult, bűnös embernek gyengélkedő hite egészen el ne fogyjon, s teljességgel el ne vesszen.
3
Ezen bölcs, nagy hatalmú, igen szent és igaz ítéletű Istennek tetszett az én sok és megszámlálhatatlan nagy bűneimért az én életemet is egész gyermekségemtől fogva mind ez ideig, sok nyavalyák és igen nehéz keresztek alá rekeszteni, annyira, hogy elfolyt életemben ritkán engedett csak pihenést is vennem. Sőt, midőn egyik keresztemet könnyebbítette is, és azt gondoltam, immár megszűnt, hogy erőt végyek, akkor más, és újabb s terhesebb keresztet bocsátott erőtelen vállaimra. Jól vagyon, édesatyám, édes Istenem, hogy engemet ez világgal elereszkednem nem engedtél; ezután is légyen meg mint mennyen, földön, úgy szintén énkörnyülöttem is szent akaratod. Vidd végbe, valamelyek szent felségednek tetszenek, csakhogy drága kegyelmedet éntőlem el ne végyed, hanem adj elégséges erőt, hadd viselhessem szent akaratod szerént mindenekben magamat, és békességes tűréssel hordozhassam keresztemnek súlyos terhét.
4
Kívántam ez világi sok próbák és kísértetek között folyó életemet igen röviden, és amennyire lehetett, mindeneknek megsértések nélkül leírni: melyben a szíveket és veséket vizsgáló Isten tudja, hogy nem az én feltett célom és szándékom, hogy holtom után másokat kívánnék megmocskolni: távul vagyok az ilyen igyekezettől: hanem inkább ez az én feltett jó végem, hogy lássák meg mások a kegyelmes Istennek nagy erejét az én igen nagy erőtelenségemben. És ha kiknek az Isten nehéz kereszteket ád, vegyék észre azt innen is, hogy a Jóisten soha az övéire olyan próbákat nem ereszt, amelyeknek elviselésekre elégendő kegyelmet is ne adna. Mert én mind testemnek gyenge voltára nézve ezeket a szörnyű nehéz és szüntelen rajtam fekvő nyavalyákat el nem viselhettem volna, mind pedig gyenge hitemnek próbáltatását meg nem győztem volna; hanem mindezeket az én jó Istenemnek kegyelme győzte meg énáltalam: melyekben hasonlatos voltam a Mózes csipkebokrához, amely noha erős tűzben égett, de meg nem emésztetett.
5
Hogy pedig világi életemnek leírásában némely személyeket nevezet szerént ki kellett írnom, magamon kívül, ezt a szükség így kivánta, mert különben magam állapotját is világosan leírnom nem lehetett volna, hanem azokról is emlékezném, akik között volt életem. De ezt én úgy igyekeztem cselekedni, hogy semmiben lelkem ismeretét meg ne sérteném; se azokat, még akik vétettenek is sokképpen ellenem, valami indulatból meg ne bántanám. Nem is írtam fel az én némely világon kapó emberektől való megbántásomnak még csak dézsmáját is; mert az igen sokra terjedett volna. Nehézségből származott indulatom pedig (adok hálát érette az én Istenemnek) bizony senki ellen nincsen: mert azt az Isten kegyelme által én már mind meggyőztem. Semmi megbántatásomat mindaddig fel nem írtam, valamíg az én édes atyámnak kegyelme által indulatimat megcsendesítvén, békességesen azt meg nem vizsgáltam, hogy józanon tehetnék arról ítéletet. Te is, én Istenem, én szívemnek teljessége, úgy igazgassad ezután is indulatimat, hogy a te dicsőségedet meg ne sértsem, felebarátomat ez írásommal meg ne bántsam, hanem amint kívánom, a te dicsőséged ezáltal is öregbüljön. Ámen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)