Nemsokára azután Szebenbe mentünk, a szebeni jezsuiták superiorjok akarván élni az alkalmatossággal, és megvizsgálni, ha vagyon-é valami hajlandóságom vallásokhoz, küldött hozzám, uramnak otthon nem létében, egy tanult jezsuitától, egy kis spanyol rézkeresztecskét; melyet a pápa hétszer szentelt volt meg; melyet igen hosszas ahhoz alkalmaztatott orációval hasznait előszámlálván, nékem ajánlott. Látván én, hogy nincs miért kapjak rajta, mondék néki: Köszönöm a superior páter jó akaratját: ha valami szép drágaköves keresztet küldött volna őkegyelme, jószívvel elvenném; de ennek a kis réznek nem láthatom által, mi hasznát vehetném, azért el sem vészem. A jezsuita kezdi ismét hasznait számlálni, mely a többek között ez igen nagy, hogy mikor égiháború vagyon, jégeső jő, ha eleibe kitészik, el kell fordulni a jégesőnek másfelé, kár nélkül. Erre felelék, hogy ha ilyen nagy haszna vagyon, igenis elvészem, s köszönöm az őkegyelme jóakaratját. Mikor szintén elvenném, az én uram éppen akkor lépék bé az ajtón, s kérdi, mire való az a kereszt? És megmondám mind a hasznát, mind pedig, ki küldötte; ki is fordulván a jezsuitához, így szóla néki: Az Istenért, atyámuram, miért adta kezében, mert ezzel ő csúfságot fog űzni. Mondék arra, hogy csúfságot nem űzök; de ha a szükség kívánja, megpróbálom, micsoda hasznai légyenek.
39
Fejéregyházára kimenvén, csakhamar a hétszer szentelt kereszt hasznára igen reászorulánk, mert igen nagy égiháború támadván, nagy zúgással való jégeső jött. Én is kitévém a hétszer szentelt keresztet, éppen szembe az esővel, amint jött; nagy jégeső lőn, mely az egész határt elverte, a majorságot is, valamelyet künn kapott, mind megölte; mikor az eső és zápor lecsendesedett volna, minthogy azt is mondotta vala a jezsuita, hogy olyankor egybenhorgad, s azután újabban úgy egyenesedik fel, mondám az én uramnak, a hétszer szenteltetett keresztet én kitettem, mihelyt a zúgását hallottam a jégesőnek, látom, sokat használt, már megnézem, ha öszvehorgadott-é a szentség miatt, de szintén olyan egyenesen és laposan találtam az ablakon, mint azelőtt volt. Az én uram odafordulván, tőlem elkapta, de én sem bántam; mert immár minden hasznait kitanultam volt. Így jártak azért mind a szentelt báránycsonttal, mind a pápától hétszer megszenteltetett spanyol kereszttel. Valamint az igazságot sokáig eltakarni nem lehet, úgy a hazugságot sem.
40
Minthogy akkor másforma idő volt, az én uram is nem volt akármit vaktába hívő pápista, valamikor odahaza volt, mindennap, egy váradi Bibliája lévén, azt olvasta szorgalmatosan; ugyanaz is volt az oka, hogy akármi beteg barát álmodta csudának nem hitt. Énnékem is tőle több vallásomban való megháborításom nem volt, melyért Isten nyugossza meg őtet. De én is azért áldom, míg élek, az én Istenemet, ki nem engedte, hogy az én gyenge hitem nagyobb próbákra menjen, tudván az én gyengeségemet; sőt előre oly kegyelmes gondot viselt, hogy hosszas együtt való lakást nem engedett. Mert ha élt volna, amint változott attól fogva e nyomorult hazában az állapot, aminémű gyűlölségesekké lettenek a pápisták előtt a reformátusok, lehetetlen hogy felette való kísértetre ne jutottam volna, igaz apostoli katholika vallásom mellett: mivel hogy néki is a mostani világhoz kellett volna magát szabni, s még akaratja ellen is megháborítani. De az Isten könyörült énrajtam csudálatos bölcsessége és kegyelmessége szerént.
41
Ez hazában 1719. esztendőben, a pestis nagymértékben uralkodván, mindenfelé elkezdődött a mi jószágainkban is, mind Rétenben, mind Hévízen, s minket szorított Fejéregyházára, azhol még nem volt. Ott lévén mi, az én uramat pünkösd előtt egy héttel, estve a hideg erősen kileli, s naponként rosszabbul is kezd lenni, úgyhogy eszén kívül is sokat beszélene. De én afféle dolgokhoz akkor nem tudván, meg sem gondoltam, hogy pestis légyen. Volt Meggyesen egy híres borbély, ki belső kúrával is szokott volt orvosolni, én ezt elhoztam, ki is pestisnek lenni mindjárt megismerte; de senkinek akkor semmit nem szólván felőle, nagy szaporán elébb állott onnét.
42
Nehezedvén naponként, kívánta látni gróf Haller János urat, testvérbátyját; de az úr nemigen kívánta az öccsét meglátogatni, félvén attól, ha pestis talál lenni. Pünkösd másodnapján, Bethlen Imre bátyámuramat kezdé emlegetni az én uram, olyformán, hogy imádkoztatná; de bátyámuram ott nem volt. Vetődött volt oda egy barát, de midőn látná, hogy halálozó félben vagyon, megijedett tőle, és azt mondotta: ő bizony ott nem lészen; mert ő még soha halálos beteg mellett nem volt, s ha mindeneket rendesen véghez nem viszen, néki sok penitencia tartása lészen érette: én is jó szívvel dolgára bocsátám, nehogy bűnbe essék nyavalyás, a tudatlanság miatt. Másokat a házból kirekesztvén, marad velem csak egy nemesasszony és az öregasszony, magam kezdém imádkoztatni. Kedden ebéd után, szeredán virradtig semmit nem aludt, hanem utánam szüntelen imádkozott: szépen vallást tétettem véle, hogy csak egyedül a Jézus Krisztusnak tökéletes elégtétele és közbenjárása által kíván idvezülni, minden maga érdeméhez és szentek esedezéséhez való ragaszkodást eltagadván. Ez így tartott virradtig. Virradt után kezdett lenni oly nagy fantáziája, hogy senkit meg nem ismért. Szeredán estve odaérkezett Haller János uram; de már akkor senkire nem ügyelt, a szívét a nyavalyatörés erősen háborgatván.
43
Csütörtökön reggel, mikor éppen a nap feljött, megszólalt nagy énekszóval, és elmondotta azt: Hiszek egy Istenben, mindenható atyában, mennynek és földnek teremtőjében. Ezen a szón mindjárt megholt, minden pápista ceremónia nélkül. És így a könyörülő Isten az én szívemnek mélységes keserűségéből lett kívánságomat (33) megteljesítette, tőle világi életemet elválasztotta. Elhitetem magammal, hogy őtet is az Isten a maga szent színének látásával megörvendeztette. Holt meg életének huszonkettedik esztendejében. Én pedig maradtam özvegységre két egyszersmind született fiaimmal, s újabban nehezes állapottal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése