Orbán Balázs

XL. Héviz és környéke.

Ponte Vetere. Római hid az Olton és az ezt fedezett castrumok. Héviz. Gr. Bethlen Kata és Bod Péter emléke. A hévizi forrás. Malmok és barlangok. Héviz geologiája. Lakói. Héviz a forradalom alatt. A hévizi római castrum maradványai. Vizvezető. Ugra, régi magyar falu; temploma; az itt volt római castrum. Kilátás.

Kőhalomból az egyesült két Homoród, onnan az Olt terére értünk.

A méltóságos, már itt hajókázható folyam sziklahegyek közüli kitörése után, ujból természetes déli irányát követve hömpölyög. Jobb partján a Homoród beszakadásánál gyönyörüen fekszik Szász Ugra, (szászul Gált) bal partján kissé fennebb Héviz.

Két egyszerü falu, melyek mégis kiérdemlik az utas figyelmét, mert szorgalommal müvelt földjeikből Róma emléktöredékeit forgatja fel az eke; egyes kőbetüit azon távoli kornak, midőn Róma hatalma uralkodott e földön.

Héviz és Ugra között vezetett át az Olton a Peutingeri táblákban* megjelölt Ponte vetere vagy Ponte vetus (Ravenas szerént ponte Betere), mely hid Pretoriotól 9 római mfre (millia) esett* az Apullumból Acidiván át Pretorioba és Arutelába vezető katonai uton.

Hogy pedig e hid valójában létezett, s hogy az itt Héviz és Ugra között állott, azt nemcsak az emlitém katonai földabrosz, hanem szemmel látott maradványok is bizonyitják. Öreg emberek még emlékeznek, hogy Ugra közelében az Olt partján egy 5 öl széles tégla fal – római hidfő – állott, most már hiába keressük azt, az áradozó folyam elsodorta; de látszanak még most is két felől az ezen hidat fedezett Castrum stativumok (állandó tábor helyek) elvitázhatlan maradványai, melyeket felkeresni indultam el.

Mielőbb is a jelentékenyebb romai maradványokat felmutató Hévizre irányzám lépteimet.

Az Olt vizén komppal átszállva, a felső Fehérmegyéhez tartozó (unitarius és reformatus magyarok által lakott) Hévizre ér az utas. Hogy Héviz helyén egy Aquarum vivarum nevet viselt római colonia feküdt volna – mint sokan vélik – csak is sejtelem. Ezt bizonyitó semmi adatot vagy rommaradványt nem tudunk felmutatni. Ugy szintén azt sem lehet határozottan állitani, hogy a hospitalitáknak Calida aquán levő sz. háromság-kolostora, melyről 1186-ban III. Urbán pápa egy bullájában emlités van téve, Hévizen lett volna. Régi okmányainkban ez a Calida aquai sz. háromság-kolostor többször emlittetik, Fejér és Kemény József kétségbe vonják annak az erdélyi Hévizen lételét. Pedig épen Fejér Diplomatikai Codexében* van egy okmány 1298-ról, mely azt látszik támogatni, hogy ezen kolostor ugyancsak az erdélyi Hévizen volt, mert emlitett évben András királyhoz folyamodványt ad be Akus Magister fia Mihály, hogy Feyregház és Heen-i lakatlan földeket neki transcribálja. A király a hévizi szent háromság kereszteseit (cruciferi sti Trinitatis de Calidis aquis) küldi ki a nevezett jószág kijártatására, minek következtében a kolostor priorja, frater Jakab ki is küldötte Pál társát (consorcium) e műtételre, Ki nevezett helyeket, a király küldötte Tywan Fábiánnal megjárván, Akus Mihályt introducálják is abba.

De mivel a kijáratási és beiktatási Fejér által közölt okmányban Feyregház és Heen (mi nem lehet más mint Fejéregyház és a közel fekvő Denndorf régen Heendorf) a Küküllő mellé (juxta Crysium) helyeztetnek, azt nem járathatta ki Királyhágón tul lévő kolostor kiküldöttjével, hanem igen is az ide nem messze feküdt hévizi kolostor emberével. És hogy ily kolostor 1311-ben volt Hévizen azt egy másik, Szeredai által közölt okmány is bizonyitja.* 1312-ben Héviz, Calida Aqua név alatt mint Fogaras várához tartozó helység Dobka Lajosnak adományoztatik. I. Rákóczi György korában Sükösd György birja Alsó-Rákost és Hévizt. Ez a Sükösd 1636-ban Literáti Istvánnak ad Hévizen egy rész jószágot (Literatinak nőágon való utódai a Kis és Derzsi családok Hévizen.)

Sükösd György egyetlen fia Székely Mózessel elesvén, a fejedelemre ekként visszaszállott Hévizt és Ugrát Apaffi 1667-ben Nagy Tamásnak, Rákost Budai Péternek adományozza.* Nagy Tamásról szállott a Bethlen, Haller és Kálnoky családra, kik ma is birnak itt.

Héviz az Olt balpartján egy szük medermetszetben fekszik, melynek balparti magaslatán az egymás mellé csoportositott udvarházak a távolból igen festői képet mutatnak. Ez udvarok közt legnevezetesebb az ódon kastélyszerü Haller-udvar, mely mostani romladozott magas falaival, s tág udvarát körül ölelő védfalaival, szeszélyes kapubástyájával már magában is elég nevezetes müemlék arra, hogy képét ide csatoljam; de kétszeresen nevezetesé teszi azt azon hagyomány, hogy a keresztesek fennebb emlitém kolostora és temploma e helyen feküdt, s hogy a mostani kastély annak romjaiból épült, még tiszteltebbé teszi azon tudat, hogy gr. Bethlen Kata, korának e legnagyobb asszonya, a fenkölt lelkü irónő, és a tudományok nagylelkü pártolója e most romlásnak indult kastélyban lakott,*

Nagy nemzeti bün lenne, ha ezen martyrnő emlékének itt néhány sort nem szentelnék. A Rákóczi forradalom elnyomása után egy végzetteljes korszak következett, a nemzet megtöretve hütelen lett önmagához, főként a főnemesság lett hűtelen a nemzeti hagyományokhoz, s miként az öreg Apor jellemzőleg mondja: a nájmodi leszoritott mindet, mi magyaros volt; a külföldieskedésnek a magyart eredetiségéből következtető ezen szolgai utánzása nem csak a külsőségekben, de a szellemben is mutatkozott, elnémult a nemzeti fejedelmek alatt virágzott nemzeti irodalom, s elfeledé édes anyanyelvét a magyar, csak néhány pap irt még magyarul a gyengébbek kedveért, mint Soos Ferencz mondja.

Ezen végzetteljes sötét korban született Bethlen Kata (1700-ban Bonyhán nov. 25-én, atyja Bethlen Sámuel, anyja Nagy Borbála), ezen magasztos példánya a mult szebb kornak, kit a vészes ragály érintetlenül hagyott, ki gúnyt s csufoltatást keresztényi türelemmel szenvedett. Diocletian martyrjaiban nem lakott több vallásos buzgalom, erősebb hit, mint e gyenge szelid nőben, ki emelt fővel nézett a multba, büszkén mutatott a jövőbe – mond szilágyi (a Vértanuk 384. lapján.)

Atyját elveszitve, szigoru anyja mostoha testvére Haller Lászlóhoz erőszakolta, férje, a püspök, rokonai rábeszélés, fenyegetés és durvasággal is mindent elkövettek, hogy katholizálják, de ő rendületlenül megmaradt hitében. Férje 1719-ben elhalván, 1722-ben Teleki Józsefhez ment másodszor férjhez, ekkor a kath. püspök Antalfi karhatalommal szakitá el első férjétől való gyermekeit, vigaszul Telekitől egy fia s nem sokára leánya született; de 1735-ben férjét s még azelőtt mindkét gyermekét elveszté, maga is annyira beteg lévén, hogy a halálhoz közel volt, ezalatt a szivtelen rokonok katonákkal őriztették betegágyát, felgyógyultával, hogy tőlük meneküljön, kiadta a Teleki jószágok felét, ezutáni élete betegség és folytonos lelki küzdelem volt, mostoha és saját leánya is ellene támadtak, gunyolták, üldözték, s éppen e szenvedések, ezen elhagyatottságban tünt ki e nő lelki fönsége. Hévizre visszavonulva vallásának, jótéteményeknek, a tudományoknak és nemzete felemelése nagy munkájának élt, többet 20 ref. egyháznál felsegitett, Hévizen templomot, iskolát épitetett, papot tartatott, szegény gyermekeket növeltetett, melyek közt volt a halhatatlan Bod Péter is. Ezen kor tudósaival, mint Kölcséri, Simoni és Boronyai, folytonosan érintkezett, maga is tanult füvészetet, gyógyászatot azért, hogy a vidék betegeit saját házánál, sajátkezüleg ápolhassa: „Udvara” – mond Bod Péter – „olyan volt, mint jól rendezett klastrom, élete mások előtt példa és világos tükör”. Több jeles magyar munkát, mint Bod Péterét, – ki hat évig volt udvari papja – Kereszturi Pál „Egyenes ösvényét”, Nádudvari Péter ”Egyházi szónoklatait” saját költségén adta ki, sőt maga is irt imákat, melyeket „Védelmező erős paizs stb.” czim alatt kinyomatott, s melyek tiszta magyarsággal és látnoki kenetes hangon vannak szerkesztve. Önéletleirását is kéziratban hátra hagyta (most nyomatja Pap Miklós), melyből csak a szenvedő, büneitől tisztulni vágyó nőt ismerhetjük, de nem azon magasztos nőt, ki e szomoru napokban hazánknak védangyala volt. Szép könyvtárát az enyedi iskolának hagyta, magasztos lelke 1759-ben szállt el. – Sírja felett mely feledve van ma – a nagy Bod Péter tartott bucsúszónoklatot. – (Bővebben lásd életleirását: Vértanuk a magyar tört. 381–593. lapjain.) és itten lakott és itten dolgozott Bod Péter, ki Bethlen Katának volt udvari papja; ki a magyar irodalomnak első legtevékenyebb munkása, a magyar tudományosság fölkent apostola volt.

Olvasóim bizonyosan nem tagadják meg becses figyelmöket, midőn ezen jótékonyon hatott nagy emberünk emlékének itt nehány sort szentelek.

Bod Péter Erdély Kazincya volt, sőt még annál is több, ő a Nagy és méltán ünnepelt Kazinczynak mestere, előfutója volt, mert Kazinczy még gyermek volt midőn Bod Péter egy csomó könyvet össze irt, és pedig irt magyarul, szabatos szép tiszta nyelven akkor, midőn Mária Therézia mindent eldeákositó és németesitő korszakában édes anyanyelvünk csaknem a holt nyelvek sorába jutott volt, midőn az ugy a politika, és vallás, mint a társadalom teréről számüzve volt, magyarul irt ő akkor, midőn honunk értelmisége annyira megfeledkezett nagy multjáról, hazafias kötelmeiről, hogy szégyenleni kezdette nemzeti viseletét, leborotválta hagyományos bajuszát is, irt magyarul akkor, midőn a Kárpátok közt alig hallatszott magyar szó másutt, mint a szegény földész kunyhójában, midőn a nemzeti szellem elnyomva, a nemzet-müveltségi törekvés nevetségessé volt téve.

Az elsülyedésnek, az elsatnyulásnak ezen sötét korszakában Bod Péter, az egyszerü reformatus lelkész, keblére ölelte az üldözött nemzetiséget, s csendes magányában vagy 56 kötet magyar könyvet irt, melynek fájdalom alig egy harmada jelent meg nyomtatásban, pedig vallásos, és irodalomtörténeti munkái mind egyig közbecscsel birnak, irmodora szép tiszta, nyelvezete átmeneti korszakot képez a régi, már-már feledett, és az elsatnyulásból csakhamar uj életre ébredett magyar nemzet uj irodalma közt, melynek ha első mestere Kazinczy, de megváltója, alapitója kétségtelenül Bod Péter volt, azon egyszerü, korában félreismert lelkész, ki szerény falusi magányában, minden tehetségét, minden idejét, s magától elvont csekély jövedelmét arra forditotta, hogy elsülyedt nemzeti irodalmunkat kiemelje, hogy megmutassa kétkedő korának, hogy nem csak latinul hanem magyarul is lehet gondolkozni és irni, s itt keletkezik a reformatus vallásnak magyar vallás elnevezése, mert midőn a latin nyelvet felkarolt s kizárólag azt terjesztő és pártoló katholikus papság megveté, számüzé édes anyanyelvünket: a protestánsok lelkünknek ezen eldobott legdrágább kincsét felkarolták, gondozták, és megmenték ezáltal a nemzetet a megsemmisüléstől; mert a nyelv palladiuma a nemzeti életnek, a nyelv által fejtett tudományosság alapja a szabadságnak, a szabadság talpköve a nemzeti nagyságnak.

Bod Péter volt ki ez alapot előteremté, ki a gyenge beteget visszahozva a sötét sír széléről, keble hevével felmelegité, s megmentve adá át a nemzetnek félreismert kincsét. Ő volt a viharos éjben irányt jelölő szellemi világitótorony, ki nemzeti életünk vészfenyegette hajóját biztos révpartra jutni segité.

Szent azért az ő emléke minden magyar előtt, nagy ő, oly nagy, minőt keveset tud felmutatni irodalomtörténetünk, egy fénycsillag ő nemzetünknek borus egén.

Bod Péter Felső-Csernátonban (Háromszéken) 1712-ben szegény szülőktől származott, tanulmányait Nagy-Enyeden végezte, honnan a kegyes gr. Bethlen Kata küldötte külföldi egyetemekre. Vissza jőve a lelkes nőnek Hévizen udvari papja volt, itt és Magyar-Igenben (hová 1749-ben vitetett papnak s hol 1769-ben halt meg) irta nagy mennyiségü munkáig, és azokat nemcsak irta, hanem gondozta azon időben még nagy felügyeletet igénylő kinyomásukat, nemcsak, hanem azokat széthordozta és elhelyezte, s ezen körutjaiban nyelvünk és nemzeti irodalmunk szeretetét arany száju szent Jánosként terjeszté. Hathatós buzditó szavaival felrázta a nemzetet önfeledett lethargicus álmából.

Én azt hiszem, hogy kegyeletes kötelességet teljesitek, midőn a kastélynak – hol Bethlen Kata lakott, hol Bod Péter dolgozott, hol a két nagy szellem karöltve müködött nemzeti nyelvünk felélesztésére – képét közlöm, a tisztes, és tiszteletet érdemlő romok vihar lyukgatta szalmafedél alatt sorvadoznak, s kimélytelenül elhanyagoltatva ma holnap össze fognak omolni; mentsük meg legalább e lapon azoknak emlékét. Héviznek egy másik nevezetes papja is volt, kinek emlékét Bod Péter maga örökité meg* ez Dioszegi János, ki innen Sárospatakra tétetvén át, ott forditotta magyarra s adta ki 1732-ben Grotziusnak a keresztyén vallás igazságáról irt hires könyvét.



BETHLEN KATA KASTÉLYA HÉVIZEN.
Most pedig nézzük meg Héviz másik nevezetességét, azon forrást, mely a falunak nevét adta, s melynek messzeföldön nincsen párja.

A falu keleti végében, attól alig 400 lépésnyire egy szép köridomu terecske közepén buzog fel e forrás oly vizbőséggel, hogy kifolyása onnan 300 lépésre malmot hajt.

A forrásnak buja vizi növényzet között felbuzgó 10 négyszög ölnyi tava igen szép tünemény, szebb volt az midőn a völgykarajt gyönyörü csererdő környezte; de ezen páratlanul szép árnyas erdőt a forradalom alatt ugy elpusztitották a románok, hogy most még nyoma sem maradt. Vandal népnek barbar tette itt az ős Róma nagyságáról regélő romokkal szembe. Hiába hivatkoztok ti e népre! hiába akarjátok a ti szellemi meztelenségteket a római togával eltakarni, azon nép mindenütt nagy dolgokat müvelt, s teremtett, hol nem is létezett uralma polgárosodást, müveltséget terjesztett mindenhol, ti csak a létezőt tudtátok eddig lerombolni. Róma szégyenlené rokonságtokat, a haza fájlalja, hogy oly fiai vagytok, kik szivének legnevesebb vérével fertőztettétek meg magatokat, kik a hon szabadsága és törvényei ellen fordulva nyomdokaitokon mindenütt csak romokot és vérfoltokat hagyátok. Isten bocsássa meg büneiteket.

Héviz forrásának örökösen egyformán felbuzgó vize télen nyáron egyiránt 12 fok hévmérsékü, s azért soha sem fagy be. Innen eredhet Héviz elnevezése is. Az emlitett első malomnál egy hatatalmas kőgát zárta el a völgyet, mely azt tekintélyes halastóvá alakitotta át; most e gátlás közepe át van metszve.

Alább a falu között a Bogáth pataka foly véle össze. Összeömlésök után mint magányt kereső két szerelmes föld alá bujnak, s ott néhányszáz lépés hosszu alaguton, zuhatagokban rohannak alá. – Ezen mésztuff szirtekbe vésett folyosónak fénylő fölepéről a legszebb idomu stalaktitok csüngnek alá; de az ember mintegy megirigyelve ezen nagyszerü búvhelyet, elfogta onnan a patakot, s az alagut fölibe épitett malomhoz vezetve, ott most egymás fölibe helyezett 5 kereket forgatnak mérgesen a szép szikla folyosójukról eltéritett hullámok. E malom ott a szikla élen igen festőileg fekszik. A malom felett függőlegesen lemetszett salakos bazált sziklák emelkednek. Egyáltalában Héviz vidéke igen érdekes földképződési tekintetben is, mert itt a vulcanicus és neptunicus közeteknek sajátos összekeverése észlelhető. A tömör réteges pala, és nagy mennyiségben előforduló mésztuff képviseli az utolsót, sőt a patak által kimosott kőszéndarabok ily közetre is engednek következtetni. A vulcanismus főfészke a Héviztől keletre felcsúcsosuló kupidomu Tölgyes, melynek kráterszerü teteje egy kialudt tázokádót mutat, körülte nagy mennyiségü salakos bazalt lyukacsos könnyü darabjai hevernek, melyek távolabb tömör bazaltba mennek át.

Héviz szászokkal érintkező vég magyar helység. Lakói nem bátrak, s azért az élczeskedő székelyek a félénk emberről szokták mondani, hogy ”Olyan mint a hévizi ember, a bugyborékoló korsótól is megijed, mely példabeszédnek az az eredete, hogy valamikor egy vérengző medve pusztitott Héviz vidékén, egy hévizi földész villájába akasztott korsóval elindult az erdőre szénagyüjteni, egy szép forrásnál megtöltvén korsóját megindult, de a korsó bugyborékolni kezdett, mit emberünk a medve mormogásának hivén, futni kezdett, futásában a korsó méginkább bugyborékolt, ő még eszeveszettebben szaladott, mig nem kimerülten összerogyott.

Példabeszédnek csak megjárja, de azért a héviziek még sem olyan gyávák, mint azt a példabeszéd elhitetni akarná, mert 1848-ban egy nagy oláh tábor vette körül a falut, s a hidast (Komp, mit Hévizen Hio-nak neveznek) elfoglalván, azt minden közlekedéstől elzárták, a szegény népen pedig iszonyu zsarolást vittek végbe, sokakat kinoztak, legyilkoltak, az udvarokat és az egész falut felprédálták. Egy hévizi azonban az éj sötétében átúszott az Olton, s az erdővidéki parancsnoknak Móritz őrnagynak hirt adván, ez egy csapat huszárral az ürmösi erdők ösvényein elő törve rácsapott a több ezerből álló oláh táborra, azt szétriasztotta, s a héviziektől segittetve nagy részét az Oltba fulasztotta, ekként megmenté Hévizt és a vidékekről oda összehordott zsákmányt. A felszabadult héviziek aztán szervezkedtek s mind végig emberül megvédték magokat az oláhok ellen.

Forradalom óta ezen tiszta magyar faluban nagyon sok izraelita telepedett ugy, hogy példabeszéddé vált, hogy ”Ha három zsidó Hévizen keresztül megy, kettő ott ragad.” Van is ott szeszgyár vagy 6, s azért a nép nagyon iszákos, s jószágaik lassanként zsidó kézbe kerülnek.

Lássuk most Héviz római emlékeit. Negyedórára a falutól (délnyugott irányban) épen szemben Szász Ugrával egy római Castrumnak még jelentékeny maradványai láthatók.

E castrum az Olt partmagaslatán fekszik, és mint fennebb látók, az azon átvezetett hidat fedezhette. Alakja hosszukás négyszög, két hosszabb oldala (keleti és nyugati) 250 lépés, rövidebb más két oldala 200 lépés. Ily terjedelmü belterét még most is ölmagasságu, 4 öl széles gátony szegélyezi, melyen ásást téve mindenütt kettős fal alapjára akadhatni. Ezen castrumnak látszólag mindenik oldalon egy, s igy öszvesen 4 bejárata volt. Beltere most szántóföld, az eke sok tégla- és cserépdarabot forgat fel, mi ottan volt épületekre enged következtetést vonni, sőt e romtöredékek közt sok fehérrel erezett veres márvány (minő az almási barlangnál és az alsó rákosi szorosban van) is fordul elő, mi mutatja, hogy e várban diszépitkezés, talán a castrum véd istenének temploma állott.

Mivel pedig az ezen castrum közéli földek romtöredékekkel boritvák, feltehető, hogy itt a castrum védelme alatt colonia is létezett.

A vár északkeleti szögletéből egy kiemelkedő vonal huzódik Hidegkut felé. E vonal felásatván, abból 151/2 hüvelyk széles 211/2 hüvelyk hosszú téglák kerültek ki, melyeknek oromszéle egymásba illeszthető rovattal birt, két széle pedig fel van hajtva. Ez egy vizvezető vonala lehet, mert tudjuk, hogy a romaiak coloniaikhoz messziről és nagy munkával is elvezették a fris forrásvizet, s a folyóvizet nem igen itták.

Ezen téglák szélein három félkörből alakított jegy van, középen ezen bélyeg mi Ala I-ma Alpinorumot jelent s ez ismét azt bizonyitja, hogy ezen hadosztály volt itt álomáson.



Ennyi mi e castrumból látható, s csuda, hogy még ennyi is fennmaradt, mert 15 század óta küzd az enyészettel, 15 százada, hogy az emberek széthordják romtöredékeit, a hévizi és ugrai templomok, e faluknak lakházai nagyrészt innen hordott anyagból épültek, sirkövet az egész vidék innen viszen, az e várban s környékén talált nagy mennyiségü urnák, fegyverek, régi pénzek pedig mind a Bruckenthal muzeumba vándoroltak, ugy egy roppant bronz kés is, mely egy óriási szobornak lehetett töredéke. Valószinü, hogy a szobor itt van valahol a földbe eltemetve, s ha majd rendszeres kutatások tétetnek, remélhetőleg még sok érdekes műtöredéket sikerűlend felfedezni.

Hogy e romok csak 90 évvel ezelőtt is jelentékenyebbek voltak, kitetszik Huszár Mihály hévizi lelkésznek 1776-ban Benkő Józsefhez irt leveléből, melyben a többek között ez ál: A vár van a falutól ad occidentem, ruderái mind megvannak hol fél, hol több öl magasságban, az itten talált, az én és Vásárhelyi uram keze közt lévő moneták, Gordinus, Philippus, Dioclecián, Maximus Imperatorok pénzei, későbbit nem láttam. Sok faragott követ hordottak el onnan idetova, az udvarban van egy ily inscriptióval

DOM…EXA…RKTA…FUS…C*
Ezen felemlitett kő pedig fogadalmi oltár és még most is meg van a Kálnoky udvarban Hévizen, azonban lekopott feliratából csak ennyi olvasható:

E X A TE
V. S. L.
Ily kevés, mit a balparton találhattunk, tekintsünk most át a jobbparton lévő Szász-Ugrára.* E falu egy hegyoldalban gyönyörüen fekszik, lakosai most szászok, pedig ugy ezen falut, mint a közeli Tikost ágostai hitvallásu magyarok lakták, s alig 40 éve, hogy egyik vasárnap szászul, másik vasárnap magyarul tartották az egyházi szónoklatot, régi oltárukon még most is magyar felirat van, a megye egy régi (nagy-váradi kiadványu) magyar biblia birtokában van, a legtisztább magyar családnevek, mint Tompa, Fazakas, Vaska, Pap uralgók; de fájdalom, ezen általunk elhagyatott, a szász hierarchia nyomása alatt nyögő testvéreink már egészen elszászosodtak nyelv- és érzelemben is, és nemzetünkre nézve menthetetlenül el vannak veszve.

Templomuk a falu déli végén igen regényesen fekszik, s bár régi, de annyira át van alakitva, hogy az átmeneti korszak egykor diszes épületére alig lehet ráismerni. A templomot fogrovátkos várkastély környezi. E kastélyt ostromolta és bevette a II. Rákóczi György letételére bejött fővezér.*

A templomon hátul, attól mély árok által elválasztott magaslaton, egy 100 lépés hosszu, 60 lépés széles erődnek lehet homályos alapvonalait felismerni. Ez egy második – a nyugati hidfőt védett – Castrum stativum maradványa, mi mutatja, hogy a rómaiak ezen – az Olt, két Homoród és kőhalmi völgy egybeszakadásánál lévő – pontnak hadtani fontosságát felfogták, s az Arutelából, Pretoriohoz és az erdővidéki Veczelhez vezető völgyeknek ezen központját, és a közlekedést biztositó Olt hidját hatalmas védmüvekkel erőditék meg.

E vár maradványai csak néhány évtizeddel ezelőtt is jelentékenyek voltak, öreg emberek még emlékeznek öles falak és egy fennállott szoborékes kapuról, azok részben ujabb épitkezésekhez használtattak fel, részben Kőhalomba szállittattak, hol Steinburg urnak botanicus kertjében, az emlitett portaléhoz tartozott több töredék és faragványos kő látható.

A castrum terét most szántják, s annyira elegyengették hogy a talajnak csak csekély emelkedettsége jelöli a váralapfalainak vonalát, csak nagy mennyiségü tégla- és cseréptöredékek utasitják a kutató utast.

E romokból épült a szász-ugrai evangelikus templom, melynek egyik oldal-támjában egy megrongált állapotban lévő kő van befalazva, melyen e felirat kivehető:



Ezen bár csekélynek tetsző felirat nagy horderővel bir, a mennyiben egy adat arra, hogy a macedoniai legio nemcsak Apulum és Salinae-ben tanyázott, hanem a Ponte-Vetere-ig nyuló katonai útvonalon is el volt helyezve. Az előforduló Donatus név pedig ezen castrum épitési korára enged következtetést vonni, mert a római történelemből kipuhatoljuk, hogy Julius Donatus, Gallianus császár uralma alatt viselt consulságot, s e szerént e castrum 260 évvel épülhetett Krisztus után.

A vár feletti magaslatról elragadó kilátás nyilik az Olt átkanyarogta völgyre, melyet nevető faluk tarka csoportjai élénkitnek s melyet délről a roppant fogarasi havasok zárnak el, keleten a rákosi szoros sziklacsucsai határoznak. Ott terül el a havasok keretébe foglalt azon szép tér, melyen egykor Pretorio, Arutela (vagy Castra Trajana) és Ponte-Vetere pompálkodtak, most az egykor virágzó római coloniák helyén csinosan elhelyezett faluk vannak szétszórva, csak a föld felszine s az azt turkáló népek váltakoztak, csak az ember lakta folyamvölgy öltött más szint és alakot; de a havasok az örökkévalóság a változatlanság ezen nagyszerű jelképei ugyan azok ma is, mint Róma hatalmának korában.

Bár az utóbbi időkben még a felszint is románná, vagy rómaivá igyekeztek átváltoztatni a mi oláh atyánkfiai, melybe mi is beléegyezünk, ha a román kifejezést regényes értelemben vesszük, mert az igen is rá illik ezen romanticus szép vidékre.