A farizeus és a vámszedő

9Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: 10Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. 11A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. 12Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. 13A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! 14Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.

    Ma reggeli igénk is az imádsághoz kapcsolódó üzenetet hoz. Hogyan, milyen lelkülettel közeledjünk Istenhez? Hogyan nézzünk a másik emberre? Ezek a kérdések fogalmazódnak meg első olvasásra. És a válasz: alázattal. Istenhez úgy, hogy magunkban számontartott érdemeinket félretéve kérjük bűneink bocsánatát. Embertársainkhoz pedig úgy, hogy az ige tanítását követve: Egymást magunknál különbnek tartsuk. 

  Van még két félmondat, ami új értelmet nyert számomra a jelenlegi helyzetben: "a többieket pedig lenézte..." olvassuk a 9. versben. Tréfásan vagy félkomolyan hallottam már, hogy: "nekem úgysem lesz semmi bajom", "mi ejsze túléljük", nem azért, mert jobb imádkozók vagyunk, hanem, mert úgy gondoljuk jobb a fizikai állapotunk. Az igazság szempotjából mindegy, hogy miért helyezem magam a többiek fölé, ha egyszer ott érzem magam, akkor a farizeus gőgjével nézem a világot és a többieket. 

  A másik félmondat "A vámszedő pedig távol állva...". Szeretjük templomunkat, ott valahogy közelebb érezzük magunkat Istenhez. Most tanuljuk, tanulnunk kell a másféle magatartást: a templomtól távol, de Istenhez közel azáltal, hogy félretesszük gőgünket és kérjük bocsánatát.

Továbbgondolásra, elmélyítésre szeretettel ajánlom ma is 

Pilinszky János: Bűnösök és farizeusok című írását:

Szembetűnő, mennyire elnéző és irgalmas Jézus a bűnösökkel és mennyire elzárkózó a ferizeusokkal szemben. Vajon miért? Megkockáztatnék egy előlegezett választ. A bűnös minden pillanatban megtérhet. A farizeus megtérését viszont lehetetlenné teszi, hogy erényességére támaszkodva mások örökös megítélésében él. Paradox módon megtérésének ítélkező erényessége a legfőbb akadálya.

     Mert miben is különbözik Jézus és a farizeusok magatartása a bűnösökkel, vagy egyszerűen az emberekkel szemben?

      Akinek sok bűne bocsájtatik meg, annak öröme is nagyobb lesz, vallja Jézus. Szemben a farizeusokkal, sose a bűnt nézi, hanem a bűnöst, vagyis számba veszi a bűn minden gyökerét és emberi, lelki okát. Ismerjük gyönyörű történetét a házasságtörő asszonnyal. Ha farizeus szemmel olvasunk, még ma is szívesen átfutjuk a történet csodálatosan irgalmas magvát, s szinte fölemeljük ujjunkat: igen, de azt is mondta, hogy többet ne vétkezzél!

    Hát persze, hogy ezt is mondotta! De ki mondta ezt a mondatot? Jézus, a tökéletesen ártatlan Isten, aki nagyon jól tudta, hogy a legnagyobb bűnbánó is visszaeshet a bűnébe. Ezért int más helyütt arra, hogy a visszaeső bűnösnek hetvenszer hétszer, vagyis mindig meg kell bocsátanunk. Nekünk, bűnös embereknek ez az egyetlen módunk, hogy bocsánatot nyerjünk. Istenként tudta, hogy egyedül ezzel az alázatos magatartással segíthetünk másokon és magunkon is. 

    A szelíd Jézus ezért volt szinte kizárólagosan "kemény" a farizeusokkal szemben. De a "kemény" helyett azt is mondhatnám, hogy tehetetlen. Mert hogy téríthette, tehette volna szelíddé és alázatossá a tetőtől talpig erényeibe burkolózó, gőgös ítélkezőt?

    Jézus szemében minden bűnös potenciális bűnbánó. De a farizeus, aki mindig mások bűnét kutatja? Nem tudom. Szeretném hinni. hogy Jézusnak az a mondata, ami szerint még ellenségeinket is szeretnünk kell, a farizeusokat is magában foglalja, s melegével végül az ő szívüket is felszabadítja.

                                                                                   (Új Ember, 1976. november 28) 

(Pilinszky János összegyűjtött művei- Tanulmányok, esszék, cikkek II. , Századvég kiadó)