Szeretett testvérek, 
   Úgy tűnik az írott szó és az elektronikus eszközök által közvetített üzenetek felértékelődnek a mostani időben. Kevesebbet tudunk találkozni, kiscsoportos foglalkozásainkat nem tarthatjuk meg, ezért az írott szó eszközével próbálom eljuttatni hozzátok Isten üzenetét. Tudom, hogy nem vagytok lelki táplálék nélkül, hiszen idén is több mint száz bibliaolvasó kalauzt osztottunk szét és tudom, hogy sokan naponta az alapján olvassátok a Szentírást. A kalauz elektronikus formában is elérhető és letölthető telefonra is.(http://biolka.ro/) Bíztatlak benneteket, hogy éljetek a bibliaolvasás lehetőségével és imádkozzatok. Nyújtsatok segítséget egymásnak, különös figyelmet tanúsítva a betegek és öregek iránt. A fiatalabbakat kérem, hogy segítsenek az időseknek bevásárolni, gyógyszereiket beszerezni. Bármilyen kérdéssel forduljatok bizalommal hozzám is telefonon. (0740188495).
    Szolgálataim során a prédikáció igéit általában a napi bibliovasás során kapott igéből szoktam venni, vagy a kalauzban kijelölt alapigét magyarázom. Ezzel is próbálom elkerülni azt a veszélyt, hogy igét keressek a már meglévő mondanivalómhoz, s így az igét csak eszközként használjam. Most is ezt az elvet követve a napi újszövetségi igét ajánlom figyemetekbe a Lukács evangéliuma 18,1-8 részből: 

      1 Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. 2Ezt mondta: „Az egyik városban volt egy bíró, aki az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. 3Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. 4Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, 5mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül.” 6Azután így szólt az Úr: „Halljátok, mit mond a hamis bíró! 7Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? 8Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”

"Mindenkor imádkozniuk kell", tanítja Jézus az egykori és mai tanítványait. Nem lehetnek kihagyások, szünetek, nem szabad belefáradni, megrestülni az imába. A mostani nehéz időben különösen fontos bízni az imádság meghallgatásában, kitartani a hitben. Nem az ige magyarázataként, hanem az imádságban való kitartásra buzdításként osztom meg veletek Pilinszky János: Az imáról című írását. Lehet kicsit nehezebb megérteni, de most jobban ráérünk, többször is elolvashatjuk, ízlelgethetjük szelíd bölcsességét. Ami pedig mindennél fontosabb, éljünk a tanulságával: 

Egy fiatalember levelében arról panaszkodik: nem tud imádkozni, nem érti, mi szüksége van neki, és mi szüksége van Istennek végeérhetetlenül ismételgetett szavaira?Mindenekelőtt meg kell védenem a szavakat. A szó: az ember legfőbb, legszellemibb java. Honnét hát a lekicsinylő fordulat: csak szavak! – amivel épp azt akarjuk jelölni, hogy semmi értelme nincsen? E kifejezést nyilván a szavakkal való visszaélés miatt érzett indulatunk szülte, s annyit jelent, mint a forrástól elvágott folyó. A csak szavak látszatszavakat jelentenek, farizeus szavakat, nem létező szavakat.

Ennyit a szavakról. S most kapcsoljuk össze a szavakat az imádság szavaival. Az imádság ugyanis nem azonos a szóbeli imádsággal. Némán is lehet imádkozni, hiszen az imádás elsősorban állapot, a léleknek Isten felé való kitárulása. Ha azonban formát kívánunk adni neki, természetszerűleg legalkalmasabb erre a szóba foglalt imádság, a szavak eredendően szellemi természete miatt.

Szóbeli imáink skálája végtelen, s lehet egészen szubjektív is. A Miatyánk viszont legszebb, legegyetemesebb s legtömörebb imánk, mit mindenki megérthet, s egy életen át se meríthetünk ki. Csodálatos szavainak erejével – s e szavak aztán szavak a javából! – nemcsak kifejezője hát az imádkozó lelkiállapotának, hanem szellemi szépségével magát az imádkozót is felemeli, gazdagítja. Ahogy a dalról mondotta Babits Mihály – „a dal szüli énekesét”!

Az ismétlésnek, „ismételgetésnek” is megvan a maga jelentése. Olyan ez, mint a szívdobogás. A szívdobogásból hiányozna az élet? Vagy mint a tenger hullámverése. Ebben ne lenne áhítat?

A szubjektív imánál – én úgy érzem – ez „az ismételgetett kész ima” éppen magasabb rendű. Hiszen Istennel való találkozásomban mit számít már személyiségem? Ebben a találkozásban nem szégyen gyermekivé válni, s gondolom, ez annál inkább sikerül, minél inkább személyiség, egyéniség valaki a világban.

S az „ismételgetett imádságnak” van még egy utolsó, nagyon is életszerű tulajdonsága. Magába szívja legkülönbözőbb hangulatainkat, sorsunk legváltozékonyabb óráinak emlékét, bölcsőnktől a koporsóig, legszemélyesebb emlékeinket ez a legegyetemesebb szöveg. Mert örök igazság, hogy ami bennünk a legszemélyesebb, az egyetemesben lelheti meg egyedül békéjét és boldogságát.

A tengerparton merengő ember profán jelképe lehetne az imádkozónak. Ahogy ő elvész a hullámok zajában, s épp ez „elveszésben” leli meg igazán önmagát, pihenésében erejét – hasonlóképp találkozik az imában a lélek Istenével.

Monoton szavak? Csak szavak?

(Új Ember, 1963. január 27.)