Annakokáért mondja: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj

fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus.

Ef.5,14

Bibliaolvasás: Pál levele az Efézusiakhoz 5. rész

Miért kell fölébredni?

 Mert eljött a világosság ideje.  

Mert hasadra süt a nap.

Mert itt az ideje: „Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint amikor hívőkké lettünk”. Rm. 13,10-11 Nem a hasadra, hanem szemedbe, szívedbe sugárzik a Krisztussal eljött világosság és reménység. Már itt van. Már világosságban vagytok, sőt ti magatok is világosság vagytok: „Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban, mint világosságnak fiai úgy járjatok.” Ef. 5,8 Ezért kell fölébredni, föltámadni.

A Krisztussal érkező világosságról Zakariás így prófétál: „meglátogatott minket a naptámadat a magasságból”. Lk.1,78b  A legtöbb látogatásnak az emlékével maradunk csak. Ha örülünk neki, akkor egy darabig élünk az emlékéből. Visszaemlékezünk a látogató szavaira, a beszélgetésre. Lehet, hogy van valami emléktárgy, ami a látogatáshoz köthető. Kaptunk ajándékot. Azt forgatva néha néha még eszünkbe jut az együtt töltött idő. Maradhatott a látogatás után pár jól sikerült fénykép is.

Krisztus látogatása nem csak villanó vakufény, amely segít rögzíteni, marasztalni egy kedves pillanatot. A Nap világosságának erejével jött és jön el hozzánk. Az Ő világossága rávetül egész életünkre, s nemcsak egy egy kedves mozzanatát mutatja meg annak, hanem az egészet… míg „összeáll a kép”. Az a kép amelyet Ő mutat rólunk. Nem a jól sikerült képekből összeollózott válogatás ez, amelyet mutogatni szeretünk és megosztani az ismerősökkel, hanem valós kép arról, hogy milyenek vagyunk. Valós kép a tanítványokról, akik többször aludtak, mint vigyáztak: „Akkor méne a tanítványokhoz és aluva találá őket…” Mt.26,40a. Valós kép rólunk, akiket ébresztgetni kell, mert alszunk, mert halottak vagyunk.

Ezért kell felserkenni.

Mert alszunk, mert halottak vagyunk.

Szigorú megállapítás, ami ellen nemcsak a bennünk levő biológiai életjelek tiltakoznak. Tiltakozik önérzetünk is. Annyi mindent megtettünk és teszünk: Krisztusért is, az egyházért is, a szeretet parancsának engedelmeskedve is. Az ébredés és élet kézzel fogható, látható jelei ott vannak az életünkön. Mégsem mondható, hogy csak egyeseknek szól az ébresztgetés. Azoknak, akik még teljes sötétségben vannak. Minden reggel, mindenkinek ébredni kell.

Az utolsó napon való föltámasztatásunkat meg kell előznie egy másik, másféle feltámadásnak, amelynek ideje földi életünk idejére esik. Sokszor olvasunk erről a Szentírásban. Különösen azokon a helyeken, ahol az Ige Krisztus feltámadásának gyümölcseiről beszél. „Ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek… mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.” Kol. 3,1.3 Gyakran eszembe jut egy teológustársamtól hallott, bonyolultnak tűnő mondat: „Aki meghal, mielőtt meghal, az nem hal meg, ha meghal.”. Ezt a feltámadásra nézve is át szoktam magamnak fogalmazni: „Aki feltámad, mielőtt meghal az az életre támad föl Isten országában”.

Az alvás állapotában vagyunk, amikor öntudatlanul bűneinkben járunk. Ennek az állapotnak az ellentéte az éberség és józanság. Úgy az alvó, mint az ittas ember öntudatlan, elkábult és minden bűntámadással szemben tehetetlen. Könnyen félrevisz Krisztus útjáról az életforma, melyet a benne hívők látnak maguk körül: paráznaság, tisztátalanság, fösvénység, undokság, bolond beszéd, trágárság. Ne legyetek részesei ezeknek- figyelmeztet az Ige. Fölserkenni, föltámadni azt is jelenti: nem sodródni, elkerülni a főáramlatot, vagy akár úszni szembe az árral is. Mások vagytok. Nemcsak kaptatok a világosságból, hanem ti magatok világosság vagytok az Úrban. A csábítás életforma és üres beszéd formájában is fenyeget. Mindez a sötétséghez tartozik. Világosságban járni pedig a tartalmas, krisztusi beszéd vezetése alatt lenni. Megfontolni mi kedves az Úrnak. Miközben elfordulok a bűntől és megnyitom szemem és szívem Krisztus világossága előtt, azt tapasztalom, hogy egyre gazdagabban árad rám a fény: felragyog nekem a Krisztus.

„Dicsőség! Ő a Király, Békesség és Igazság, Éltető világos nap, Bajainkra gyógyírt ád. Kis gyermek lett miérettünk, Született, hogy mi élhessünk, Porból hogy feltámasszon, S újjászületést adjon, Halld mint zeng az egész ég: „ A Királynak dicsőség!” 438. ének, 3. vers.  

Föl tudok ébredni?

Tehetek valamit annak érdekében, hogy fölébredjek, föltámadjak? Hát nem egyedül az Ő ajándékai ezek? Hogyan parancsolhatja meg nekem, akit az álom meggyötört, aki a halálban vagyok? „Tapogatjuk, mint vakok a falat, és tapogatunk, mint akiknek szemük nincs, megütközünk délben, mint alkonyatkor, és olyanok vagyunk, mint a halottak az egészségesek közt.” Ézsa. 59,10

Visszaemlékszem, hogy gyerekkoromban sokat meséltek az öregek. Régi történetek kerültek elő, sokszor a háborús időkből. Füleltem, hallgatóztam, amikor csak tehettem. Különösen tátott szájjal és ébredező képzelettel hallgattam egy újra és újra előkerülő történetet, amely a „muszkák” bevonulásáról szólt. Részleteiben nem tudom fölidézni, de arra emlékszem, hogy jó sokáig álmomban is vonultak az oroszok. Ennek az álomnak borzasztó része volt, amikor engem is elkaptak. Sokáig azt hittem, hogy ezt a visszatérő álmot újra és újra el kell szenvedni, nem lehet belőle fölébredni. És egyszer mégis sikerült. Kinyitottam a szemem mielőtt elkaptak volna. Utána pedig szinte mindig képes voltam arra, hogy a gyötrő álmokból fölébredjek. Mégis lehetséges volt. Nem kellett az álmot „végigélni”. Éberségnek hitt, bűnökkel gyötrő álmodozásomból föl tudok ébredni? Krisztus ébresztget. Mint gyermeket a szülő, mikor álmában kiabál és forgolódik. Milyen jókor ébresztettek ők is. Minket is. Krisztus is. Engem is.

S van az ébredésnek egy különösen szép megfogalmazása a tékozló fiú példázatában. „Mikor aztán magába szállt.” Talán nem kipattanó, hanem csukott szemmel, de látni, keresgélni kezdett befele és fölfele… „Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! Odafordulás, melyet elhatározás is követ: „Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.” Lk. 15,18

Bíztatom, indítom magam sokszor: „Fölkelvén elmegyek”, s még többször hallom Jézustól: „Kelj föl”, „Menj el”, „Többé ne vétkezzél”. Induljunk, serkenjünk, támadjunk fel!