Hét napon és hét éjszakán

" És ülének vele hét napon és hét éjszakán a földön, és nem szóla egyetlen egy szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az ő fájdalma." Jób 2,13 

Minden elismerésem Jób barátainak: hét napig bírják szó nélkül. S hét nap után sem ők kezdik a beszélgetést, hanem Jób töri meg a csendet.

 Mi tíz percet is alig bírunk ki csöndben. Különösen akkor nehéz hallgatni, ha valakinek a szenvedését látjuk. Úgy érezzük, hogy mondanunk kell valamit. Vigasztalni szeretnénk és minden "tudományunkat" bevetjük: betegséggel vagy hasonló esetekkel kapcsolatos statisztikát és tapasztalatot, a szomszéd csodálatos gyógyulását, a komámasszony helyrejött házasságát, az unokatestvér megvigasztalt özvegyéletét s mindent mindent ami csak eszünkbe jut.

Hosszú hallgatás után a barátok megszólalnak, és érveik igen komolyak, de nem sokra mennek velük. "Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcsességetekre lenne." mondja a szenvedő. Jób 13,5

Hallgatni tanít bennünket az Ige? Igen, arra is. Jó lenne csendes részvéttel osztozni embertársaink szenvedésében, s ha már muszáj megszólalni, akkor se vigasztalni akarjunk, hanem csak közel vinni a szomorút a Vigasztalóhoz, akitől mi is, szenvedéseink idején kaptuk az enyhülést.

 "Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vígasztalásnak Istene; ⁴A ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket." 2Kor.1,3-4

Imádság: 

Köszönjük Urunk, azt a néhány erőtelen szót, amellyel szenvedő embertársaink mellett ülve Reád és vigasztalásodra tudtunk mutatni. Ámen