Igemorzsák Ezékiel könyvéből (5.)

vagy

Két példa a megtérésről, Kecskeméthy István tollából

„Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!? Ezékiel 33,11.b

 

„Semmi sincs, amit olyan nehezen értenének meg az emberek, mint a megtérést. Pedig ennél semmi sem egyszerűbb a világon. Nem egyéb az, mint a helytelen irányból a helyes irányba való fordulás. Itt tehát két dologra kell vigyáznunk: hogy tényleg megforduljunk, és hogy valóban a helyes irányba forduljunk. Nehogy úgy járjunk, mint az egyszeri ember, aki egyszer télben, szélben, sötétben ment valahová, és útközben pipára akart gyújtani. De mivel a szél mindig eloltotta a gyújtót, hát önkéntelenül megfordult, és úgy folytatta a szipákolást. Mikor aztán a pipa égett, az ember úgy ment tovább, mintha közben semmi sem történt volna; és egyszerre azt vette észre, hogy ismét ott van, ahonnét kiindult. Nem egy embert ismerek, aki már sokszor megfordult; de mindig oda tért vissza, ahonnan kiindult: tehát soha sem tért meg. Mert nem jó irányba fordult.

         Viszont olyan is van, aki meg sem fordul. Vagy azért, mert észre sem veszi, hogy nem jó irányba halad, vagy azért, mert ha észreveszi is, könnyen belenyugszik. Egyszer, még a régi világban, Budapestre utaztam, és az egyik útitársam, akivel együtt szálltunk fel a vonatra Kolozsvárt, Bánffyhunyadnál kezdett el kételkedni, hogy vajon jó felé megy-e ő, mert Brassóba akart utazni. Akkor, mondtuk neki bölcs egyetértéssel, nem tehet mást, mint hogy a legközelebbi megállásnál kiszáll, és felül az ellenkező vonatra, mely aztán majd elviszi Brassóba. A tanács egyszerű volt és jó. De az én emberem annyit hányta-vetette magában a dolgot, annyi akadályt látott ellene felmerülni, hogy mire eljött a legközelebbi megállás, hát nem szállt le. Miért forduljon ő vissza, úgymond, hiszen az út is kellemesen telik, és neki Budapesten is vannak rokonai és barátai. Hány ilyen ember van az életben! Csaknem minden ember ilyen: eltévesztett vonaton utazik; de nem csinál nagy dolgot belőle. A fő az, hogy most az út kellemesen telik; és hogy hol lesz a végállomás, az olyan mindegy. Valahol csak lesz. Azért nem érdemes megfordulni! El kell azonban ismernünk, hogy azt, aki a földi végállomásairól ilyen könnyedén gondolkozik, mindenki könnyelműnek tartja; de akkor miért nem tartják könnyelműnek azokat, akik az élet végállomásairól ugyanilyen könnyedén gondolkoznak? Pedig be sokan vannak ilyenek! Pedig itt csak két végállomás közt van választás, és az emberek még ezt is unják! Ritka az olyan ember, aki életében komolyan felveti önmaga előtt a kérdést, hogy az ő vonata vajon melyik végállomáson áll meg? (…)”

Kecskeméthy István: Beszéljünk nyíltan , Koinónia, Kolozsvár, 2003, 18-19 oldalak