Mert másnap Haller Gábor uram megbetegszik, s egy hétre meg is hal. Minthogy pedig a dekrétum csak az úr nevére volt írva, akkor az a per is félbeszakadott. Gróf Haller Gábor uram látván ezen dolgot, mind természet és haza törvényével ellenkezni, igen sajnálotta, hogy neve alatt kellene a dolognak folyni; melytől mind engemet, mind az én uramat szépen megkövetett: de a gubernátor úrtól nyugodalma nem volt. Meg is mondotta azt az én uramnak, hogy mint haza törvényét jól tudó ember, kövesse el az utakat és módokat, mert nincsen semmi jussok a leányhoz. Az én uram is pedig mint az afféle dolgokhoz jó tudó, jólelkű, igaz református, bátor szívű ember mindeneket jó lélekkel véghezvitt, mindaddig, amíg lehetett, nem gondolt sem költségével, sem előmenetelének megakadályoztatásával.
68
Újabban 1724-ik esztendőben dékrétumat hoztak gróf Haller János uram nevére, minthogy rajta is voltak, hogy mentől hamarébb elvehessék a gyermekeket, és így a magok akaratjokat véghezvihessék: de az én uram semmiképpen az ország törvénye mellől el nem állott: az udvarnál is szintén, akkor Bécsben lévén Teleki Pál uram, mindent véghez kívánt vinni. Megmutatta azt, hogy haza törvénye szerént is elvenni nem lehet, mert amely okok abban fel vagynak téve, úgymint ha esztelen, erkölcstelen, tékozló és vesztegető, énbennem azokat fel nem találják, magok sem vádoltak affélékkel; azért jussok az elvételre nincsen. A leány kontraktus szerént is (17) engemet illet. A fiat felneveli a pápista vallásban, minthogy az a haza törvénye, kontraktusunk szerént is úgy illik. A jószágokkal is megkénáltatta annak előtte is, hogy vegyék kezekhez.
69
Látván a katolikus urak, mely szívesen folytatja az én uram az én dolgomat, másképpen kezdék próbálgatni. Az akkori püspök, Antalfi, az én uramat kísérgetni kezdi értetlen szavaival ilyenformán: Méltóságos gróf uramat felette sajnálom, hogy micsoda haza szolgálatjára termett ember, kinek nagy hűsége még a felséges udvarnál is tudva vagyon, mégis promóciója illendőképpen nem lehet az asszony dolga miatt. Én azért azt jovallonám, hogy ezt a nagy kötelességet tenné félre az úr, és ezen dologban állana el az asszony mellől, hadd vehetnők el a gyermekeket: én úgy reménlem, hogy mindjárt promóciója lenne az úrnak, de ekképpen promóciója az asszony miatt nem lészen. Az én uram is mint a szót bátran kimondó ember, elsőben megköszönte a püspök szánakozását, hogy promócióra érdemesnek isméri, s elmellőztetését sajnálja, s azután így szólott: Nagyon csudálkozom, hogy az úr engemet még jól nem ismér: én igaz református ember vagyok, s tudom, hogy valami a Jóistennek tetszik, a’ mégyen környülöttem véghez. Nem az én feleségem az én promóciómnak rontója és akadályoztatója, hanem az én igaz hitem és vallásom: de úgy gondolkodjék az úr énrólam, hogy ezen dologban valameddig lehet, minden kötelességemet véghezviszem.
70
Látván nagy állhatatosságát a püspök és az én uramnak, más utat gondolt fel, minthogy az egri püspök és Károlyi Sándor úr is szüntelen írogattak, hogy ne szenvedjék ezen dolgot sokáig, nehogy a gyermekek valamit bészíjjanak a kálvinista vallásból. Az én uramat azért béhívattatván a guberniumba, a gubernátor, gróf Kornis Zsigmond nagy keményen, mintha mindjárt elijedett volna, így szólott: Azt kérdem bátyámuramtól, a gyermekekkel mit akar, ki akarja-é adni, vagy nem? hadd írjuk fel a felséges udvarhoz. Arra azt felelte: a gyermekek nem enyimek, hanem az anyjoké, ha az kiadja, én nem tartok ellent benne. Melyre a gubernátor azt mondotta: mert az asszony szépszerént ki nem akarja adni, hanem kegyelmed adja ki. Az én uram is azt kérdezte: ezt excellenciád parancsolja-é vagy jovalja? Azt felelte, hogy parancsolja. Megháborodván azon, az én uram is így szólott: excellenciádat követem, hogy ki kell a dolgot magyarán mondanom: de excellenciád énnékem egy cseppet sem parancsol, ha vétek, vagyon a hazának törvénye, s keressen reá excellenciád; de ez efféle parancsolatra én semmit nem hajtok. Így hallván ezeket a gubernátor, s észrevévén, hogy parancsolatja semmit sem ér, megcsendesedett.
71
Mondotta ezek után a püspök, ez külömben, amint látom, véghezvinni nem lehet, hanem exékúcióval. Bálintit György uram is azt mondotta: úgy is kell ezt véghezvinni. Wesselényi István uram pedig, az prezidens is volt, azt kérdi nevetve, ki mégyen exékúcióra? Arra Bálintit uram azt felelte, én elmegyek. Eddig az én uram csak hallgatván, felelt Bálintit uramnak: Kegyelmed nemrégen jött le Bécsből s talám nem is olvasta el még, eziránt az országnak micsoda törvénye vagyon. Mindazáltal bizony szeretném, ha exékúcióra jönne kegyelmed az házamhoz: mert gondolom, hogy a bécsi majoranna-bűz, amely most a kegyelmed orra alatt vagyon, elkopnék onnét. Ezen a katolikus urak mind megharagudtak, az egy Haller György uramon kívül; a reformátusok nevettek: a püspök pedig mondott, hát ha én mégyek exekúcióra, mit csinál az úr velem? Azt felelte az én uram: meglátja az úr, püspök uram, akkor mit csinálok. Protestált is ott a gubernium előtt az én uram, hogy senki a házára exékúcióval ne menjen, mert minden személyválogatás nélkül haza törvénye szerént bánik véle.
72
Ezeket így hallván a gubernátor, szépen kezdette kérni, ne rontsa el egy asszony miatt a promócióját. Melyre így felelt az én uram: Hát azt gondolja excellenciád, hogy én olyan boldogtalan ember volnék, hogy elhinném azt, hogy a feleségem dolgáért nincsen nékem promócióm: nem az az oka, hanem vallásom; mert ha vallásom nem tett volna akadályt, eddig érdemem szerént elébb ültem volna a zöld asztalhoz*, mint excellenciád; mert mind felséges uramnak, mind hazámnak többet szolgáltam excellenciádnál. Ezzel az én uram is kijött a guberniumból.
73
Beszélgetvén egymás között, senki sem mérte biztatni magát, hogy exékúcióra kijöjjön; hanem azt végezik, hogy az akkori kommendérozó generálistól, ki is volt báró de Tige, kérjenek katonákat. Mely végezést megértvén az én uram, Kolozsvárról sietve bément Szebenbe a génerálishoz; és reá emlékeztette, micsoda parancsolat adatott ki a generálisoknak ezelőtt, az exékúcióra katona kiadás iránt.
74
Mert nemigen régen történt volt ilyen dolog, hogy Jósika István uram németeket kért ki a generálistól Matskási Boldizsárné asszonyomra, és felette törvénytelenül s igen becstelenül bántak az asszonnyal, melyért is a felséges udvart megtalálván, olyan parancsolat jött az udvartól, hogy senkinek exekúcióra a generálisok katonákat adni ne merészeljenek, valameddig a felséges udvartól meg nem engedtetik. Erre a parancsolatra emlékeztetvén az én uram a generálist, németeket a gubernium kívánságára adni nem mért. Sőt, megértvén ez idegen nemzet azt az igazságtalan dolgot, könyörületességre indult, s azt is felfogta, hogy ha szintén onnan feljül az udvartól jő is parancsolat, hogy katonákat adjon, de addig nem cselekszi, amíg hírt az én uramnak nem tészen.
75
Ekképpen semmire nem mehetvén, más gubernium gyűlésére maradt; melyen mi is bémentünk Kolozsvárra. Ott a püspök vendégelvén némely urakat, egy református embernek szolgáját hívták, hogy segéljen étket fogni: midőn már az étket fogni akarták volna, a tálak igen melegek lévén, a püspök szolgája papirosat adott, hogy azzal fogják a tálakat; azon legénynek is adnak egy levelet, melyet írt volt Károlyi Sándor ezen dologban a püspöknek; ezt látván a legény, a zsebibe tészi, és otthon az ura kezébe adja, az az úriember pedig az én uram kezében küldi. A levélnek summája ez volt: Nagy csudálkozással csudálkozik mind a gubernátoron, mind püspökön, hogy mindeddig is a gyermekeket annak az eretnek anyának kezéből ki nem tudták venni, tudván azt, mely erős eretnek famíliából való mind maga Teleki József uram, mind az anyjok. Az a reformáta vallás pedig olyan veszedelmes, hogy akaratja ellen is reá szokott az emberre valami belőle ragadni, aki ővélek társalkodik; annál is inkább azon szegény ártatlan gyermekek bészíjják azt a mérges tudományt. Melyre nézve ha az Haller família sajnálja ebben fáradni, maga az udvarnál folytatja, és keze alá fogja a gyermekeket.
76
Ez a levél annál inkább felindította mind a gubernátort, mind a püspököt, hogy valamit csak tudnak, mindent elkövessenek. Gróf Haller János uram is ebben erősen munkás kezdett lenni, ösztönöztetvén erre feleségétől, Apor Zsuzsánna asszonytól, kinek is soha gyermeke nem volt, s mind az istentől, mind pedig éntőlem, erővel kívánt magának gyermeket szerezni. A felettébb gyermekhez való kívánságnak miatta néha olyakat cselekedett, amelyekkel mintegy erőszakkal akart venni: melyekkel tele volt ez az ország. Nem engedett azért nyugodalmat férjének, hogy inkább a természet fogyatkozását ekképpen pótolhatná ki, s maga kívánságának eleget tehetne.
szerda, március 30, 2011
kedd, március 29, 2011
közérdekű
Crescătorii de animale din Ungra şi Hoghiz se plâng că au rămas fără păşuni
Publicat in: myTex.ro - portalul tau de stiri online nr. 5365 din Ma, 29 Mar 2011
Locuitorii din comunele Ungra şi Ticuş, care deţin animale, s-au declarat nemulţumiţi de maniera în care gestionează primarii celor două localităţii situaţia islazului comunal. Crescătorii de animale din cele două comune nu reuşesc să-i determine pe primari să semneze contractele de concesiune a unor suprafeţe din islazul comunal şi în acest fel nu pot obţine subvenţia de la Agenţia de Plăţi şi Intervenţii în Agricultură (APIA). Liderul PDL Ungra, Mircea Şchiopu a reclamat faptul că deşi au existat aproximativ 40 de fermieri care au solicitat Primăriei concesionarea unor suprafeţe din cele 1.100 de hectare ale islazului comunal, primarul Traian Stanciu (PSD) refuză acest lucru, deşi există o hotărâre a Consiliului Local. Precizăm că subvenţia pentru aceste păşuni este cuprinsă între 130 şi 300 de euro pe hectar.
„Crescătorii de animale de la noi au solicitat terenurile, primarul nu a vrut să semneze contractele de concesiune, dar oamenii au depus solicitări la APIA pentru a obţine subvenţia la hectar. A fost solicitată subvenţie pentru 1.100 de hectare de către Primărie şi pentru alte 250 de hectare de către crescătorii agricoli. Aşa s-a ajuns la o supra-declarare şi ambele solicitări au fost respinse de către APIA Braşov”, a spus Şchiopu. Faţă de această chestiune, ministrul secretar de stat, Szakal Andras, a precizat că a solicitat un control al conducerii APIA şi de la Ministerul Agriculturii, argumentând că în ţară există primari care au dosare penale pentru astfel de abuzuri. „Trebuie să se respecte legea şi în această speţă, de aceea este nevoie de un control al autorităţilor de la Bucureşti”, a spus Szakal Andras.
La Hoghiz, situaţia a fost reclamată de consilierul local Nicolae Catea (PDL) care a menţionat că pentru suprafaţa de aproximativ 1.000 de hectare de teren a fost iniţial încheiată o asociere între Primărie şi Asociaţia Crescătorilor de Animale din cele 6 sate aparţinătoare. Catea a declarat că banii proveniţi din subvenţie nu au ajuns la crescătorii de animale şi nici nu s-a aflat ce s-a întâmplat cu ei. „Noi cerem un extras de cont pentru a vedea cum au fost cheltuiţi acei bani, dar de la Primăria Hoghiz nu obţinem nimic. Păşunea nici nu a fost curăţată, aşa că nu ştim pe ce s-au dus banii”, a afirmat acesta. Faţă de aceste chestiuni, directorul APIA Braşov, Ion Ciocan a susţinut că primăriile trebuiau în primul rând să rezolve cererile crescătorilor de animale.
„Unităţile teritorial administrative trebuie mai întâi să soluţioneze cererile venite din partea crescătorilor de animale. În cazul în care rămân suprafeţe neatribuite atunci UAT-urile pot depune şi ele solicitări pentru subvenţii. În cazul, însă, în care nu se rezolvă solicitările legale atunci nu se aprobă acordarea de subvenţii nici UAT-urilor”, a afirmat Ciocan.
Publicat in: myTex.ro - portalul tau de stiri online nr. 5365 din Ma, 29 Mar 2011
Locuitorii din comunele Ungra şi Ticuş, care deţin animale, s-au declarat nemulţumiţi de maniera în care gestionează primarii celor două localităţii situaţia islazului comunal. Crescătorii de animale din cele două comune nu reuşesc să-i determine pe primari să semneze contractele de concesiune a unor suprafeţe din islazul comunal şi în acest fel nu pot obţine subvenţia de la Agenţia de Plăţi şi Intervenţii în Agricultură (APIA). Liderul PDL Ungra, Mircea Şchiopu a reclamat faptul că deşi au existat aproximativ 40 de fermieri care au solicitat Primăriei concesionarea unor suprafeţe din cele 1.100 de hectare ale islazului comunal, primarul Traian Stanciu (PSD) refuză acest lucru, deşi există o hotărâre a Consiliului Local. Precizăm că subvenţia pentru aceste păşuni este cuprinsă între 130 şi 300 de euro pe hectar.
„Crescătorii de animale de la noi au solicitat terenurile, primarul nu a vrut să semneze contractele de concesiune, dar oamenii au depus solicitări la APIA pentru a obţine subvenţia la hectar. A fost solicitată subvenţie pentru 1.100 de hectare de către Primărie şi pentru alte 250 de hectare de către crescătorii agricoli. Aşa s-a ajuns la o supra-declarare şi ambele solicitări au fost respinse de către APIA Braşov”, a spus Şchiopu. Faţă de această chestiune, ministrul secretar de stat, Szakal Andras, a precizat că a solicitat un control al conducerii APIA şi de la Ministerul Agriculturii, argumentând că în ţară există primari care au dosare penale pentru astfel de abuzuri. „Trebuie să se respecte legea şi în această speţă, de aceea este nevoie de un control al autorităţilor de la Bucureşti”, a spus Szakal Andras.
La Hoghiz, situaţia a fost reclamată de consilierul local Nicolae Catea (PDL) care a menţionat că pentru suprafaţa de aproximativ 1.000 de hectare de teren a fost iniţial încheiată o asociere între Primărie şi Asociaţia Crescătorilor de Animale din cele 6 sate aparţinătoare. Catea a declarat că banii proveniţi din subvenţie nu au ajuns la crescătorii de animale şi nici nu s-a aflat ce s-a întâmplat cu ei. „Noi cerem un extras de cont pentru a vedea cum au fost cheltuiţi acei bani, dar de la Primăria Hoghiz nu obţinem nimic. Păşunea nici nu a fost curăţată, aşa că nu ştim pe ce s-au dus banii”, a afirmat acesta. Faţă de aceste chestiuni, directorul APIA Braşov, Ion Ciocan a susţinut că primăriile trebuiau în primul rând să rezolve cererile crescătorilor de animale.
„Unităţile teritorial administrative trebuie mai întâi să soluţioneze cererile venite din partea crescătorilor de animale. În cazul în care rămân suprafeţe neatribuite atunci UAT-urile pot depune şi ele solicitări pentru subvenţii. În cazul, însă, în care nu se rezolvă solicitările legale atunci nu se aprobă acordarea de subvenţii nici UAT-urilor”, a afirmat Ciocan.
hétfő, március 28, 2011
Bethlen Kata, Önéletírása (folytatás)
Igazán írhatom azt, hogy eddig elfolyt életemnek ezen özvegységben való életem legkönnyebb és majd minden kereszt nélkül való része volt. Áldom is az én jó Istenemet, ki azt az irgalmasságot cselekedte énvelem, hogy az idegen vallású atyafiak között is oly csendes, és minden megszomoríttatás nélkül való életet parancsolt, és nem engedte, hogy a gonosz nyelveknek mérgek engemet megsérthessenek.
60
Özvegységben töltöttem el három esztendőket és hat napokat, azután kedves testvér atyámfiai és gróf Haller Gábor uram tetszéséből, hozzájárulván a magam akaratja, de kivált az én, reám kegyelmesen gondviselő Szent Istenemnek rendelése, mentem férjhez a római szent birodalombéli gróf úrhoz, Széki Teleki József uramhoz. Volt meg a lakadalmunk Hévízen 1722-ik esztendőben, pünkösd után való kedden.
61
Szemléltem már itt is az Istennek hozzám való nagy szeretetét és jóvoltát, főképpen ebben, hogy már egy igaz hitben, vallásban, egy szívvel és szájjal tisztelhetem az én teremtő Istenemet az én édes férjemmel. Világ szerént is tisztességes állapotban és rendben voltam helyeztetve, amelynél kívánva is jobbat kívánni nem kellett, az Istennek áldása is bővségesen volt a házunkon. Az én uram pedig igen jó, okos keresztyénül magát hozzám alkalmaztató ember volt, mintha ugyan édesatyám és nem férjem lett volna, úgy kívánt engemet ifjúságomban tanítani, és elkészíteni előtte a reám következett sok és nehéz kísérteteknek elviselésekre; mivel jó rendin általláta volt azt, hogy nékem tőle el kell maradnom.
62
Gyönyörködtetem vala én is szívemet e sok jóknak szemlélésével; de nem tetszék az Istennek, hogy az édes közé keserűt is ne töltene, mégpedig hamar, hogy ez világgal ne lenne semmi öszveelegyedésem. Mert három hónapok eltelések után, az én édes férjemhez való menetelemnek, egészségem bomlani kezde, a nyavalyák környülvének; soha azután is egészségem helyre sem állott; de akkor rész szerént ifjúi jó erőm; rész szerént pedig az én kedves férjemmel való csendes és jó életem azt nékem igen megkönnyebítette, úgyhogy könnyen lehetett szenvednem.
63
Megálda az Isten 1723-ik esztendőben böjtmás havának 7-ik napján egy szép fiú magzattal, kiért mind édesatyjának, mint nékem volt nagy örömünk. Ennek a szent keresztség által Zsigmond név adatott.
64
Ezen való nagy örömemet keserűség találá nemsokára. Mert akkori gubernátor, gróf Kornis Zsigmond uramtól, és kancellárius Kászoni János uramtól, kinek felesége testvérje volt az én első férjemnek, szüntelen ösztönöztetvén gróf Haller Gábor uram, kinek nevére mint nagyobb atyafiúnak dekrétumot is küldvén a kancellárius, hogy első férjemtől való gyermekeimet végye el. Certifikáltak azért az én gyermekágyamban való fekvésemnek negyedik hetében gubernium eleibe a gyermekeimért, melyen akkor kezdették gyermekeimért való sok háboríttatásomat és gyötrettetésemet.
65
Kolozsvárra menvén országgyűlésére az én férjem Szent Mihály havában azon esztendőben, elmentem én is, Kolozsvárra való érkezésünknek utána, gróf Teleki Pál uram Lónára kihívatott, mivel egy nevét viselő fiacskája meghimlőzvén, igen nehezen kezdett volt lenni, aminthogy mikor odaérkeztünk, azon éjszaka meg is holt.
66
Azon éjszaka én le nem feküdtem a nyugodalomra, szívemet pedig igen bágyasztották a gyermekeimről való nehéz gondolatok. Elbágyadván azért, egy székre leültömben elszunyódtam, és sok nehéz gondolatim s képzelődő elmélkedésim után ilyen álmat láttam: Hogy egy esméretlen ember előmbe jővén nékem, így szólott. Én tudom, micsoda gondolattal ültél ide, mert azt gondolod vala: Én Istenem! ez a gyermek, ha élt volna is, úgy reménlem, hogy a szüléi vallásokkal ellenkező vallásban nem neveltetett volna, ez mégis meghala: az enyémeket pedig, akiket tőlem el akarnak venni, s én szent felségednek jó szívvel adnék, életben tartod. De amely dékrétumat most hoztak, attól nem félj: mert az Isten mennyből küld más dékrétumot, mely ezt elrontja. Ezen serkentem fel álmamból. Éppen azon gondolatokkal is ültem volt le a székre. Ezt én azért jegyzettem fel, hogy innen is kitessék az, hogy az Isten sokszor az övéinek csudálatoson megjelenti dolgait azoknak vigasztalásokra; mert ezt a dolognak kimenetele is megbizonyította.
60
Özvegységben töltöttem el három esztendőket és hat napokat, azután kedves testvér atyámfiai és gróf Haller Gábor uram tetszéséből, hozzájárulván a magam akaratja, de kivált az én, reám kegyelmesen gondviselő Szent Istenemnek rendelése, mentem férjhez a római szent birodalombéli gróf úrhoz, Széki Teleki József uramhoz. Volt meg a lakadalmunk Hévízen 1722-ik esztendőben, pünkösd után való kedden.
61
Szemléltem már itt is az Istennek hozzám való nagy szeretetét és jóvoltát, főképpen ebben, hogy már egy igaz hitben, vallásban, egy szívvel és szájjal tisztelhetem az én teremtő Istenemet az én édes férjemmel. Világ szerént is tisztességes állapotban és rendben voltam helyeztetve, amelynél kívánva is jobbat kívánni nem kellett, az Istennek áldása is bővségesen volt a házunkon. Az én uram pedig igen jó, okos keresztyénül magát hozzám alkalmaztató ember volt, mintha ugyan édesatyám és nem férjem lett volna, úgy kívánt engemet ifjúságomban tanítani, és elkészíteni előtte a reám következett sok és nehéz kísérteteknek elviselésekre; mivel jó rendin általláta volt azt, hogy nékem tőle el kell maradnom.
62
Gyönyörködtetem vala én is szívemet e sok jóknak szemlélésével; de nem tetszék az Istennek, hogy az édes közé keserűt is ne töltene, mégpedig hamar, hogy ez világgal ne lenne semmi öszveelegyedésem. Mert három hónapok eltelések után, az én édes férjemhez való menetelemnek, egészségem bomlani kezde, a nyavalyák környülvének; soha azután is egészségem helyre sem állott; de akkor rész szerént ifjúi jó erőm; rész szerént pedig az én kedves férjemmel való csendes és jó életem azt nékem igen megkönnyebítette, úgyhogy könnyen lehetett szenvednem.
63
Megálda az Isten 1723-ik esztendőben böjtmás havának 7-ik napján egy szép fiú magzattal, kiért mind édesatyjának, mint nékem volt nagy örömünk. Ennek a szent keresztség által Zsigmond név adatott.
64
Ezen való nagy örömemet keserűség találá nemsokára. Mert akkori gubernátor, gróf Kornis Zsigmond uramtól, és kancellárius Kászoni János uramtól, kinek felesége testvérje volt az én első férjemnek, szüntelen ösztönöztetvén gróf Haller Gábor uram, kinek nevére mint nagyobb atyafiúnak dekrétumot is küldvén a kancellárius, hogy első férjemtől való gyermekeimet végye el. Certifikáltak azért az én gyermekágyamban való fekvésemnek negyedik hetében gubernium eleibe a gyermekeimért, melyen akkor kezdették gyermekeimért való sok háboríttatásomat és gyötrettetésemet.
65
Kolozsvárra menvén országgyűlésére az én férjem Szent Mihály havában azon esztendőben, elmentem én is, Kolozsvárra való érkezésünknek utána, gróf Teleki Pál uram Lónára kihívatott, mivel egy nevét viselő fiacskája meghimlőzvén, igen nehezen kezdett volt lenni, aminthogy mikor odaérkeztünk, azon éjszaka meg is holt.
66
Azon éjszaka én le nem feküdtem a nyugodalomra, szívemet pedig igen bágyasztották a gyermekeimről való nehéz gondolatok. Elbágyadván azért, egy székre leültömben elszunyódtam, és sok nehéz gondolatim s képzelődő elmélkedésim után ilyen álmat láttam: Hogy egy esméretlen ember előmbe jővén nékem, így szólott. Én tudom, micsoda gondolattal ültél ide, mert azt gondolod vala: Én Istenem! ez a gyermek, ha élt volna is, úgy reménlem, hogy a szüléi vallásokkal ellenkező vallásban nem neveltetett volna, ez mégis meghala: az enyémeket pedig, akiket tőlem el akarnak venni, s én szent felségednek jó szívvel adnék, életben tartod. De amely dékrétumat most hoztak, attól nem félj: mert az Isten mennyből küld más dékrétumot, mely ezt elrontja. Ezen serkentem fel álmamból. Éppen azon gondolatokkal is ültem volt le a székre. Ezt én azért jegyzettem fel, hogy innen is kitessék az, hogy az Isten sokszor az övéinek csudálatoson megjelenti dolgait azoknak vigasztalásokra; mert ezt a dolognak kimenetele is megbizonyította.
Egy ige és egy vers
Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet.
Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke;
Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa;
Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé;
Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.
Máté evangéliuma 5,33-36
Dsida Jenő (1907-1938): Legyetek őszinték
Lássátok, fáradt vagyok már
s nem bírok szavaitok labirintján
tévelyegni. Szeretem a nyugodt,
nyílegyenes, biztos utakat.
Legyetek őszinték, ne zúdítsatok
rám cifraszép szavakat,
mert el tudom viselni a meztelen
igét és ti is el kell, hogy viseljétek.
Amikor beszélek, ne nézzetek
a hátam mögé: az nyugtalanít.
Állítástok legyen: igen, igen -
és tagadástok: nem, nem.
Mindnyájan biztosan meghalunk.
Esik a hó, itt pattog a tűz
és mindnyájan testvérek volnánk
és nyájas, jó apánk az Isten.
(1929)
Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke;
Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa;
Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé;
Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.
Máté evangéliuma 5,33-36
Dsida Jenő (1907-1938): Legyetek őszinték
Lássátok, fáradt vagyok már
s nem bírok szavaitok labirintján
tévelyegni. Szeretem a nyugodt,
nyílegyenes, biztos utakat.
Legyetek őszinték, ne zúdítsatok
rám cifraszép szavakat,
mert el tudom viselni a meztelen
igét és ti is el kell, hogy viseljétek.
Amikor beszélek, ne nézzetek
a hátam mögé: az nyugtalanít.
Állítástok legyen: igen, igen -
és tagadástok: nem, nem.
Mindnyájan biztosan meghalunk.
Esik a hó, itt pattog a tűz
és mindnyájan testvérek volnánk
és nyájas, jó apánk az Isten.
(1929)
péntek, március 25, 2011
Bethlen Kata, Önéletírása (folytatás)
Testvér atyámfiai mindjárt hozzám eljővén, szombaton koporsóba tették, minden irtózás nélkül bántanak. Véle, senkinek eszében nem jutott, hogy a pestistől irtóztanak volna; azután elmentenek mindnyájon Keresdre, én Fejéregyházán maradtam.
45
Mindjárt a közelebb következendő szeredán a Pál nevű fiam dajkája megbetegszik pestisbe; de ő azt titkolta, és lévén ágyékában nagy csomója, mondotta sérvésnek lenni, s el is hitte, azonban csütörtökön a faluban hat háznál a pestis elkezdődött; minémű állapotban légyek, kedves atyámfiainak értésekre adom, egyszersmind azt is, micsoda szándékkal vagyok; hogy csak a mezőre vagy a kertbe, hol régen barátok klastrómok volt, költözzem lakni; minthogy jószágimban mindenütt pestis volna. Vévén észre állapotomat és szándékomat kedves édes atyámfiai, egyenlő akaratból hozzám küldik Bethlen Sámuel bátyámuramat ily véggel, hogy ott való megmaradásomat meg ne engedje, hanem magával, ha szép szerént nem akarnék, erővel is vigyen el, hogy légyünk együtt, míg Isten éltet; ha pedig Isten ítéletit bocsátja reánk, akkor is mutassuk meg egymáshoz igaz atyafiságunkat, egymáshoz látván, s egyik a másikra gondot viselvén.
46
A dajkát bátyámuram előtt is lelkére kénszerítettem, hogy vallja meg, ha mirigye vagyon; mert úgy bátyámuramékhoz nem mégyek; de ő meg nem vallotta, hanem tagadta. Azon pénteken egy leány a házamban megbetegszik, kinek szombaton megindulván Bonyha felé a beteg dajkával, magam fejét megtapogatom, ha forró-é, akkor estvére meghal pestisben; de minthogy reggel elindultam volt, én abban semmit nem tudtam.
47
Mikor Bonyhához közelítenénk, azhová is immár egybegyűltenek volt az atyafiak, a dajka a hintóban elájul, akit spirituszokkal értetvén, eszére hoztam, s a lelkére ismét kénszerítettem, vallja meg, ha vagyon-é pestise, hogy térjek meg, ne vigyem az atyámfiai közé a veszedelmet. De ő akkor is tagadta, csak a nap sütötte meg fejét, s azért ájult el. Bonyhára béérkezvén a dajkát kétfelől fogva vitték a szállásomra, s mindjárt lefeküdt, annyira elérte a nyavalya. Éjtszaka a gyermek sokat sirván, a dajka fel nem kelhetett, hanem magam mellé fektettem, s virradtig ott volt. Reggelre kelvén, azon kezdett könyörgeni, küldjem haza Haranglábra, amint hogy haza is küldöttem akkor vasárnap, néki lévén hat gyermekei, mind a hat harmadnap alatt megmirigyesedik, de mi abban semmit nem tudtunk: mert Bonyhán is pestis kezdetvén, kedden onnan Isten vezérlése által mentünk Árokaljára. Az én gyermekemnek semmi gondja nem lett a pestises téjtől, a pestises dajka melegében való fekvéstől; az új dajka is mindjárt az elment mirigyes dajkának háló egyetmásában hált, annak sem volt semmi betegsége. Nékem is a pestises tejet kezembe fejte, mikor magát mentegetné, hogy a teje igen meleg, oda fejettem, noha ő azt semmiképpen nem akarta. Ezeket ily hosszason azért írtam meg, hogy innen is láttassék meg az Istennek csudálatos gondviselése az ember körül. Csak te tartottál meg engemet is, én Istenem, a délszínben pusztító dögnek ereje ellen.
48
Akkor Bonyháról, minekelőtte Árokaljára mentünk volna, indult el Bethlen Imre, kedves bátyámuram, idegen országokra, nevezetesen pedig igyekezvén Ánglia országba.
49
A pestis megszűnése utján eljött hozzám a megpestisedett dajka, aki annyira titkolta tőlem a maga állapotját. Kérdeztem, mi okon kellett néki tőlem annyira azt a veszedelmes dolgot eltitkolni? Azért cselekedte azt, felelte, mert én előtte azt mondottam volt, hogy ha néki pestise vagyon, én az atyámfiai közé nem mégyek, hanem Fejéregyházán maradok. Márpedig néki elméjén mind a’ forgott, hogy ha én Fejéregyházáról a pestisesek közül kimégyek, életben maradok; de ha ott lészek, minden bizonnyal meghalok, és így ő lészen az én halálomnak oka; ha kimondaná a maga állapotját, gyilkosomnak tartaná magát. Azt is mondotta, hogy egynehányszor hozzá készült, hogy kimondja; már száját is feltátotta, de lelkeismérete semmiképpen meg nem engedte, hogy szóljon.
50
Volt ez az asszonyember szelíd, jámbor, jó erkölcsű, istenfélő, s ezután is, amíg élt, nagy hűséggel volt énhozzám mindenkor. Ezt is azért tartom az én Istenem nagy irgalmasságának, hogy ő a maga nyavalyáját így eltitkolta; mert ha szintén az ő vélekedése szerént meg nem holtam volna is; de az halálhoz hasonló félelmes életem lett volna a mezőn egyedül, minden atyámfiaitól és jóakaratóimtól elrekesztetve oly hosszas ideig. Mert szinte esztendeig volt az a hely a pestis miatt bétiltva, amely idő alatt az én megholt férjem teste is a föld színén volt, eltemetni nem lehetett.
51
Azon esztendőben terhes állapotokon kellett általmennem; midőn mindenemtől elrekedvén feles cseléddel kellett lennem, két szoptatós dajkát tartottam: ennek felette viselősen maradván el férjemtől, ugyanott, Árokalján, meg is betegedtem Szent Mihály havának tizenegyedik napján, Haller Borbára leányommal, akinek sok bajaim között is igen örültem, minthogy megholt férjemtől volt erős kontraktusom (18), hogy a leányom reformáta légyen. Ó, csalárd öröm, haszontalan reménség.
52
Háládatossággal emlékezem itt kedves bátyám, Bethlen Ádám uram, és kedves ángyomasszony hozzám mutatott atyafiságokról, akik a nehéz időben magok házoknál szükséges jókkal bőven tápláltak, s magamra gyámoltalan ifjúi, de nehéz és terhes állapotomban nem hagytak: melyért Isten mind a két életre tartozó jovaival őkegyelmeket áldja meg.
53
Felszabadulván a helységek az Isten kemény ítélete alól a pestis megszűnése által, én is 1720. esztendendő pünkösd havában Fejéregyházára mentem, hogy megholt férjemet eltemettessem, amint hogy el is temettem Szent Iván havában.
54
Mikor már a temetésre készülnék, az elsőszülött fiam, Sámuel, betegségbe esék. Szerettem ezt a gyermekemet felette nagy indulattal, úgy, hogy anyának gyermekéhez való nagyobb szeretetét kigondolni nem lehet; de szeretetem mindenkor Istenhez való felfohászkodással volt, hogy az én Istenem végye el énelőlem, minekelőtte a jó és gonosz között választást tudna tenni, s ne engedje, hogy e világgal megmocskolja lelkét.
55
Volt ez a gyermek ábrázatjában igen szép, kellemetes, vidám tekéntetű, mindenek előtt, akik látták, kedves, ideje felett való szelíd, engedelmes, noha még két esztendős nem volt, mikor az Isten magához vette; de sok oly jelek voltak benne, amelyek által reménséget vettem, hogy őiránta az Isten engemet meghallgatott. A pápista papokat el nem szenvedhette, hanem erősen félt és irtózott tőlök. Megpróbálták az atyjafiai, képet, olvasót adtak kezébe, azt mindjárt, ha tűz volt a házban, oda igyekezte vetni, ha pedig tűz nem volt, a szék alá hányta.
56
Egy versen Besztercén lévén, Haller György uram kívánta látni a gyermekeket, kiket oda is küldöttem; adtak akkor is hasonlóképpen képeket és olvasót a gyermekeknek: Sámuel akképpen cselekedett azúttal is; melyet látván Haller György uram, így szólott sokaknak hallásokra: vigyázzanak reá, az a gyermek vagy meghal kicsiny korában, vagy ha él, soha igaz pápista nem lészen, mert ebben egészen az anyja vére vagyon. Pál olyan kicsiny korában is mindenben ellenkezőképpen viselte magát, a képeket minden mondás nélkül megcsókolta, szerette, kiről is azt mondották, hogy mindenben édesatyja fia.
57
Megbetegülvén ezen kis Sámuel fiam egy vasárnap, másfél hétre az én jó Istenem iránta való keserves anyai szívből származott kívánságomat megteljesítette; mert őtet ő magához vette. Melyért is szent neve dicsőíttessék mindörökké. Szintén következőleg lévén az atyja temetése, azzal együtt Fejéregyházán eltemettettem.
58
Nagy örömem volt azon, hogy Isten engemet ebben meghallgatott, hogy az én kedves gyermekemet magához vévén, nem engedte, hogy vallásommal ellenkező vallásban nevelkedjék fel. A leányom felől kétségben sem hoztam azt, hogy igaz hitemben és apostoli vallásomban ne nevelhetném fel. Mindenképpen jól volt állapotom; mert az én uramtól tisztességes jószágban maradtam volt, ifjúi erőben lévén, egészségem igen jó járt; megholt férjem atyjafiai között szép csendes életem volt. Testvér atyjafiai lévén gróf Haller Gábor úr, aki igen barátságos, igazságot szerető, jó ember volt, és gróf Haller János uram, aki ismét szelíd természetű volt, úgyhogy engemet egész özvegységemben legkisebbel is meg nem szomorítottak. Melyért Isten maradékjokkal is tégyen jól.
45
Mindjárt a közelebb következendő szeredán a Pál nevű fiam dajkája megbetegszik pestisbe; de ő azt titkolta, és lévén ágyékában nagy csomója, mondotta sérvésnek lenni, s el is hitte, azonban csütörtökön a faluban hat háznál a pestis elkezdődött; minémű állapotban légyek, kedves atyámfiainak értésekre adom, egyszersmind azt is, micsoda szándékkal vagyok; hogy csak a mezőre vagy a kertbe, hol régen barátok klastrómok volt, költözzem lakni; minthogy jószágimban mindenütt pestis volna. Vévén észre állapotomat és szándékomat kedves édes atyámfiai, egyenlő akaratból hozzám küldik Bethlen Sámuel bátyámuramat ily véggel, hogy ott való megmaradásomat meg ne engedje, hanem magával, ha szép szerént nem akarnék, erővel is vigyen el, hogy légyünk együtt, míg Isten éltet; ha pedig Isten ítéletit bocsátja reánk, akkor is mutassuk meg egymáshoz igaz atyafiságunkat, egymáshoz látván, s egyik a másikra gondot viselvén.
46
A dajkát bátyámuram előtt is lelkére kénszerítettem, hogy vallja meg, ha mirigye vagyon; mert úgy bátyámuramékhoz nem mégyek; de ő meg nem vallotta, hanem tagadta. Azon pénteken egy leány a házamban megbetegszik, kinek szombaton megindulván Bonyha felé a beteg dajkával, magam fejét megtapogatom, ha forró-é, akkor estvére meghal pestisben; de minthogy reggel elindultam volt, én abban semmit nem tudtam.
47
Mikor Bonyhához közelítenénk, azhová is immár egybegyűltenek volt az atyafiak, a dajka a hintóban elájul, akit spirituszokkal értetvén, eszére hoztam, s a lelkére ismét kénszerítettem, vallja meg, ha vagyon-é pestise, hogy térjek meg, ne vigyem az atyámfiai közé a veszedelmet. De ő akkor is tagadta, csak a nap sütötte meg fejét, s azért ájult el. Bonyhára béérkezvén a dajkát kétfelől fogva vitték a szállásomra, s mindjárt lefeküdt, annyira elérte a nyavalya. Éjtszaka a gyermek sokat sirván, a dajka fel nem kelhetett, hanem magam mellé fektettem, s virradtig ott volt. Reggelre kelvén, azon kezdett könyörgeni, küldjem haza Haranglábra, amint hogy haza is küldöttem akkor vasárnap, néki lévén hat gyermekei, mind a hat harmadnap alatt megmirigyesedik, de mi abban semmit nem tudtunk: mert Bonyhán is pestis kezdetvén, kedden onnan Isten vezérlése által mentünk Árokaljára. Az én gyermekemnek semmi gondja nem lett a pestises téjtől, a pestises dajka melegében való fekvéstől; az új dajka is mindjárt az elment mirigyes dajkának háló egyetmásában hált, annak sem volt semmi betegsége. Nékem is a pestises tejet kezembe fejte, mikor magát mentegetné, hogy a teje igen meleg, oda fejettem, noha ő azt semmiképpen nem akarta. Ezeket ily hosszason azért írtam meg, hogy innen is láttassék meg az Istennek csudálatos gondviselése az ember körül. Csak te tartottál meg engemet is, én Istenem, a délszínben pusztító dögnek ereje ellen.
48
Akkor Bonyháról, minekelőtte Árokaljára mentünk volna, indult el Bethlen Imre, kedves bátyámuram, idegen országokra, nevezetesen pedig igyekezvén Ánglia országba.
49
A pestis megszűnése utján eljött hozzám a megpestisedett dajka, aki annyira titkolta tőlem a maga állapotját. Kérdeztem, mi okon kellett néki tőlem annyira azt a veszedelmes dolgot eltitkolni? Azért cselekedte azt, felelte, mert én előtte azt mondottam volt, hogy ha néki pestise vagyon, én az atyámfiai közé nem mégyek, hanem Fejéregyházán maradok. Márpedig néki elméjén mind a’ forgott, hogy ha én Fejéregyházáról a pestisesek közül kimégyek, életben maradok; de ha ott lészek, minden bizonnyal meghalok, és így ő lészen az én halálomnak oka; ha kimondaná a maga állapotját, gyilkosomnak tartaná magát. Azt is mondotta, hogy egynehányszor hozzá készült, hogy kimondja; már száját is feltátotta, de lelkeismérete semmiképpen meg nem engedte, hogy szóljon.
50
Volt ez az asszonyember szelíd, jámbor, jó erkölcsű, istenfélő, s ezután is, amíg élt, nagy hűséggel volt énhozzám mindenkor. Ezt is azért tartom az én Istenem nagy irgalmasságának, hogy ő a maga nyavalyáját így eltitkolta; mert ha szintén az ő vélekedése szerént meg nem holtam volna is; de az halálhoz hasonló félelmes életem lett volna a mezőn egyedül, minden atyámfiaitól és jóakaratóimtól elrekesztetve oly hosszas ideig. Mert szinte esztendeig volt az a hely a pestis miatt bétiltva, amely idő alatt az én megholt férjem teste is a föld színén volt, eltemetni nem lehetett.
51
Azon esztendőben terhes állapotokon kellett általmennem; midőn mindenemtől elrekedvén feles cseléddel kellett lennem, két szoptatós dajkát tartottam: ennek felette viselősen maradván el férjemtől, ugyanott, Árokalján, meg is betegedtem Szent Mihály havának tizenegyedik napján, Haller Borbára leányommal, akinek sok bajaim között is igen örültem, minthogy megholt férjemtől volt erős kontraktusom (18), hogy a leányom reformáta légyen. Ó, csalárd öröm, haszontalan reménség.
52
Háládatossággal emlékezem itt kedves bátyám, Bethlen Ádám uram, és kedves ángyomasszony hozzám mutatott atyafiságokról, akik a nehéz időben magok házoknál szükséges jókkal bőven tápláltak, s magamra gyámoltalan ifjúi, de nehéz és terhes állapotomban nem hagytak: melyért Isten mind a két életre tartozó jovaival őkegyelmeket áldja meg.
53
Felszabadulván a helységek az Isten kemény ítélete alól a pestis megszűnése által, én is 1720. esztendendő pünkösd havában Fejéregyházára mentem, hogy megholt férjemet eltemettessem, amint hogy el is temettem Szent Iván havában.
54
Mikor már a temetésre készülnék, az elsőszülött fiam, Sámuel, betegségbe esék. Szerettem ezt a gyermekemet felette nagy indulattal, úgy, hogy anyának gyermekéhez való nagyobb szeretetét kigondolni nem lehet; de szeretetem mindenkor Istenhez való felfohászkodással volt, hogy az én Istenem végye el énelőlem, minekelőtte a jó és gonosz között választást tudna tenni, s ne engedje, hogy e világgal megmocskolja lelkét.
55
Volt ez a gyermek ábrázatjában igen szép, kellemetes, vidám tekéntetű, mindenek előtt, akik látták, kedves, ideje felett való szelíd, engedelmes, noha még két esztendős nem volt, mikor az Isten magához vette; de sok oly jelek voltak benne, amelyek által reménséget vettem, hogy őiránta az Isten engemet meghallgatott. A pápista papokat el nem szenvedhette, hanem erősen félt és irtózott tőlök. Megpróbálták az atyjafiai, képet, olvasót adtak kezébe, azt mindjárt, ha tűz volt a házban, oda igyekezte vetni, ha pedig tűz nem volt, a szék alá hányta.
56
Egy versen Besztercén lévén, Haller György uram kívánta látni a gyermekeket, kiket oda is küldöttem; adtak akkor is hasonlóképpen képeket és olvasót a gyermekeknek: Sámuel akképpen cselekedett azúttal is; melyet látván Haller György uram, így szólott sokaknak hallásokra: vigyázzanak reá, az a gyermek vagy meghal kicsiny korában, vagy ha él, soha igaz pápista nem lészen, mert ebben egészen az anyja vére vagyon. Pál olyan kicsiny korában is mindenben ellenkezőképpen viselte magát, a képeket minden mondás nélkül megcsókolta, szerette, kiről is azt mondották, hogy mindenben édesatyja fia.
57
Megbetegülvén ezen kis Sámuel fiam egy vasárnap, másfél hétre az én jó Istenem iránta való keserves anyai szívből származott kívánságomat megteljesítette; mert őtet ő magához vette. Melyért is szent neve dicsőíttessék mindörökké. Szintén következőleg lévén az atyja temetése, azzal együtt Fejéregyházán eltemettettem.
58
Nagy örömem volt azon, hogy Isten engemet ebben meghallgatott, hogy az én kedves gyermekemet magához vévén, nem engedte, hogy vallásommal ellenkező vallásban nevelkedjék fel. A leányom felől kétségben sem hoztam azt, hogy igaz hitemben és apostoli vallásomban ne nevelhetném fel. Mindenképpen jól volt állapotom; mert az én uramtól tisztességes jószágban maradtam volt, ifjúi erőben lévén, egészségem igen jó járt; megholt férjem atyjafiai között szép csendes életem volt. Testvér atyjafiai lévén gróf Haller Gábor úr, aki igen barátságos, igazságot szerető, jó ember volt, és gróf Haller János uram, aki ismét szelíd természetű volt, úgyhogy engemet egész özvegységemben legkisebbel is meg nem szomorítottak. Melyért Isten maradékjokkal is tégyen jól.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)