Hét napon és hét éjszakán

" És ülének vele hét napon és hét éjszakán a földön, és nem szóla egyetlen egy szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az ő fájdalma." Jób 2,13 

Minden elismerésem Jób barátainak: hét napig bírják szó nélkül. S hét nap után sem ők kezdik a beszélgetést, hanem Jób töri meg a csendet.

 Mi tíz percet is alig bírunk ki csöndben. Különösen akkor nehéz hallgatni, ha valakinek a szenvedését látjuk. Úgy érezzük, hogy mondanunk kell valamit. Vigasztalni szeretnénk és minden "tudományunkat" bevetjük: betegséggel vagy hasonló esetekkel kapcsolatos statisztikát és tapasztalatot, a szomszéd csodálatos gyógyulását, a komámasszony helyrejött házasságát, az unokatestvér megvigasztalt özvegyéletét s mindent mindent ami csak eszünkbe jut.

Hosszú hallgatás után a barátok megszólalnak, és érveik igen komolyak, de nem sokra mennek velük. "Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcsességetekre lenne." mondja a szenvedő. Jób 13,5

Hallgatni tanít bennünket az Ige? Igen, arra is. Jó lenne csendes részvéttel osztozni embertársaink szenvedésében, s ha már muszáj megszólalni, akkor se vigasztalni akarjunk, hanem csak közel vinni a szomorút a Vigasztalóhoz, akitől mi is, szenvedéseink idején kaptuk az enyhülést.

 "Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vígasztalásnak Istene; ⁴A ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket." 2Kor.1,3-4

Imádság: 

Köszönjük Urunk, azt a néhány erőtelen szót, amellyel szenvedő embertársaink mellett ülve Reád és vigasztalásodra tudtunk mutatni. Ámen

 

 

Maradt hírmondó!

 ¹³Egyszer, amikor Jób fiai és leányai elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak, ¹⁴hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhák odakint szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. ¹⁵De a sábaiak rájuk rontottak, és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. ¹⁶Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Tűz csapott le Istentől az égből, amely megégette és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. ¹⁷Még beszélt, amikor ismét érkezett valaki, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. ¹⁸Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Fiaid és leányaid elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak. ¹⁹De hirtelen erős szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.  Jób 1,13-19

 

Gyermekkorban hallott mesék egyik fordulata csengett vissza: " Még hírmondónak sem maradt belőlük..." Jób történetében maradt hírmondó, egyik a másiknak adva a kilincset tudósítanak az újabb és újabb csapásokról. Percek alatt vetkőztetik "meztelenre" a korábban áldásokba öltözött Jóbot.

Szinte egymást félretaszigálva beszélik tele otthonainkat a Tv, Rádió, Internetes hír és jövendőmondók. Percek alatt nem csak maradék jókedvünket, hanem megtépázott emberségünk cafat rongyait is letépik rólunk. Megteszik, mert megtehetik. Bizonytalanok vagyunk. Egyik lábunkról a másikra állunk. 

Pedig maradt még másféle hírmondó is. Jó hír mondó. Örömhírmondó. Biztonságunkat, emberségünket helyreállító, rendíthetetlen forrásból tudakozódó hírmondó: "És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben." 2Pt.1,19

Minden körülmények között biztos és változatlan örömhírének foglalata: semmi nélkül való, kifosztott állapotunkban is van reménységünk. Földbe döngölt emberségünkből is van megelevenedés: "Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által." 1Pt.1,3

Imádság: 

Nyisd meg Urunk fülünket, szívünket, hogy meghalljuk az örömhírt!

 

 Ha ismernéd az Isten ajándékát

 

 "... ez a férfiú nagyobb volt keletnek minden fiainál" Jób 1,3b

Íme Jób mesés gazdagságának foglalata, egyetlen mondatban. Tíz gyermek, tizenegyezer állat, cselédek sokasága. Jóbnak volt veszteni valója- gondolhatjuk csendesen. 

Valóban nagy csapás, ha egy ilyen gazdagon megáldott ember egyszerre "mezítelen" marad.

Mi, ha nem is vagyunk "nagyfiúk", kelet vagy nyugat nagyjai között a dobogós helyezések valamelyikén, mégis igen gazdagok vagyunk. Ezt csak akkor látjuk meg igazán, ha egyet-mást vissza kell adnunk Isten ajándékai közül. Amikor elveszítjük, akkor döbbenünk rá: hát ezt is, azt is adott nekünk az Úr.

Nemrég mesélte valaki, hogy kétheti bezártság után valóságos áldásként élte meg a pillanatot, amikor szót válthatott szomszédjával. Azzal a szomszéddal, akivel addig elég sokat bosszantották egymást. Lám, még a zsémbes szomszéd is ajándék...

Indítson mai igénk csendes számadásra, leltározásra: ha nem is vagyunk nagyobbak keletnek minden fiainál, Istennek milyen sok ajándékában részesültünk.

A legnagyobb ajándékról se feledkezzünk el, kérjük Istentől, hogy láttassa, ismertesse meg velünk:

 Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet. ¹¹Az asszony így szólt hozzá: Uram, merítőedényed sincs, a kút is mély, honnan vennéd az élő vizet? ¹²Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is? ¹³Jézus így válaszolt neki: Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, ¹⁴de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.  Jn. ev.4,10-14

Imádság:

Urunk add, hogy meglássuk gazdagságunkat és teljes szívből dicsérjünk Téged! Ámen

 

Anna hálaéneke

1És imádkozék Anna, és monda: Örvendez az én szívem az Úrban,
Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban.
Az én szám felnyílt ellenségeim ellen,
Mert szabadításodnak örvendezek én! 2Senki sincs olyan szent, mint az Úr,
Sőt rajtad kivül senki sincs.
Nincsen olyan kőszál, mint a mi Istenünk. 3Ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen;
Szátokból ne jőjjön kérkedő szó,
Mert mindentudó Isten az Úr,
És a cselekedeteket ő ítéli meg. 4Az erős kézíjjasokat megrontja,
És a roskadozókat erővel övedzi fel, 5A megelégedettek bérért szegődnek el,
Éhezők pedig nem lesznek;
S míg a magtalan hét gyermeket szül,
A sok gyermekű megfogyatkozik. 6Az Úr öl és elevenít,
Sírba visz és visszahoz. 7Az Úr szegénynyé tesz és gazdagít,
Megaláz s fel is magasztal; 8Felemeli a porból a szegényt,
És a sárból kihozza a szűkölködőt,
Hogy ültesse hatalmasok mellé,
És a dicsőségnek székét adja nékik;
Mert az Úré a földnek oszlopai,
És azokra helyezé a föld kerekségét. 9Híveinek lábait megoltalmazza,
De az istentelenek setétségben némulnak el,
Mert nem az erő teszi hatalmassá az embert. 10Az Úr, a kik vele versengenek, megrontja,
Mennydörög felettök az égben,
Az Úr megítéli a földnek határait,
Királyának pedig hatalmat ad,
És felemeli felkentjének szarvát! 

Isten megadja Annának, amit kért. Megszületik Sámuel. (nevének jelentése: az Úr meghallgatott). Sámuel születése után olvassuk: "És imádkozék Anna". Ez az, amit a leggyakrabban szoktunk elfelejteni. Hálát adni, örvendező örömmel megállni Isten előtt, a meghallgatott imádság természetes folytatásaként. Egyszerű kötőszó kapcsolja össze a részt az előbbiekkel: "és". Isten meghallgatta Anna könyörgését és imádkozott Anna. Arra buzdít ezáltal az Ige, hogy vigyük az Úr elé, ami bánt, és adjunk hálát Istennek az Ő ajándékaiért. Akinek bánata az Úrban van, az megtapasztalja majd az Úrban való örömöt is.

                                                 Gerrit Dou: Éli tanítja Sámuelt. Rijksmuseum, Amszterdam

Sürgős feladataink,

 vagy Jézus bejegyzései határidőnaplónkba:

5. "... önmagukat adták először az Úrnak... " 2Kor.8,5

 

 

Sürgős feladataink,

 vagy Jézus bejegyzései határidőnaplónkba:

4. "... tanulják meg, hogy első sorban a maguk háza iránt legyenek istenfélők ..." 1Tim.5,4 

 

Sürgős feladataink,

 vagy Jézus bejegyzései határidőnaplónkba:

3. "... vesd ki előbb a gerendát a te szemedből..." Mt.7,5 

"...  keressétek először ezt az országot..."

"A felszólítás: keressétek először ezt az országot, azt jelenti, hogy minden másnál fontosabbnak tartjuk Krisztus királyságának a terjedését. Ennek a kívánságnak a megvalósulása velünk kezdődik, és mindaddig tart, míg életünk minden területét- otthonunkat, házasságunkat, családunkat, erkölcsi felfogásunkat, hivatásunkat, üzleti életünk tisztaságát, életmódunkat, állampolgárságunkat is beleértve- készségesen, önszántunkból alárendeljük Krisztusnak. Közvetlen környezetünkben folytatódik, ha elfogadjuk rokonaink, munkatársaink, szomszédaink és barátaink evangélizálásának felelősségét. Végül pedig az egyház egyetemes, bizonyságtevő, hittérítő munkájára is kiterjed." John Stott: A Hegyi beszéd, Harmat kiadó, 168.o

Sürgős feladataink,

 vagy Jézus bejegyzései határidőnaplónkba:

2. "Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak nektek." Mt.6,33  

 Vágyakozással keressük bűneink bocsánatát

 ²¹Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre.  ²²Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.  ²³Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened:  ²⁴Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.
                                                                                                                                    Mt.5,21-24

115. K.:  Miért hirdetteti Isten olyan szigorúan a tízparancsolatot, ha azokat senki sem tarthatja meg ez életben?

F.: Először azért, hogy bűnös természetünket egész életünkön át minél jobban megismerjük. És annál nagyobb vágyakozással keressük bűneink bocsánatát és a Krisztusban való igazságot. Azután, hogy megszakítás nélkül abban szorgalmatoskodjunk és imádkozzunk Istenhez a Szentlélek kegyelméért, hogy hovatovább mindjobban megújuljunk az Isten képére, míg majd e földi élet után elérjük ezt az előttünk álló tökéletességet.

Figyeljünk ma a Heidelbergi Káté 115. feleletének az első részére. Eszerint a törvény szigorára a helyes önismeret miatt van szükség: "hogy bűnös természetünket egész életünkön át minél jobban megismerjük". Krisztus visszaadta a törvény igazi értelmét. Annak tükrében nézhetünk életünkre. Az embertársaink, vagy a társadalom által elénk tartott görbe tükör hamis képe helyett, olyannak láthatjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk: bocsánatra szorult bűnösöknek. Nem elkeseríteni akar bennünket ezzel, hanem magához ölelni, hogy egyre jobban lássuk: "Nála nélkül semmit sem cselekedhetünk".

Sürgős feladataink,

 vagy Jézus bejegyzései határidőnaplónkba:

1. "... eredj el, előbb békülj meg az atyádfiával..."  Mt. 5,24 

 

 

"Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van..." Rm.8,28a.

 

           Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy 

 

Máthé Ferencz,

 

 egyházközségünk legidősebb presbitere, aki több mint 30 éven át viselte a presbiteri tisztséget, és egyházközségünk gondnoka volt 12 évig, 2020 június 8.-án elhunyt. A temetésre 2020 június 10.-én 14 órától kerül sor a közös temetőben, az érvényben levő szabályok betartásával. 

Ő hitt Krisztus ígéretében: "Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is él." Jn. 11,25 Mi is Krisztus ígéretében bízva keressük és kérjük a vigasztalást.

"És meghízott Jesurun, és rugódozott.

 Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál.

 És elhagyá Istent, teremtőjét, 

és megveté az ő üdvösségének kőszikláját." 

5Móz. 32,15

         Ilyen törvényszerűen követi egyik a másikat?
A jólét és a Teremtő elhagyása szinte egymást feltételezi?
Két dolog is eszembe jutott ezzel kapcsolatban:

Egy szép bibliai imádság:
 "Kettőt kérek tőled; ne tartsd meg én tőlem, mielőtt meghalnék. A hiábavalóságot és a hazugságot messze távoztasd el tőlem; szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem; táplálj engem hozzám illendő eledellel. Hogy megelégedvén, meg ne tagadjalak, és azt ne mondjam: kicsoda az Úr? Se pedig megszegényedvén, ne lopjak, és gonoszul ne éljek Istenem nevével!" Péld. 30,7-9

És egy diákkoromban hallott mondás, ami nem bibliai ugyan, de elgondolkoztató: "Ismerőseim úgy meghíztak és megkopaszodtak, hogy már meg sem ismernek."

A magunkba feledkező jólét után nem haszontalan időszak ez, amelybe a járvány kényszerített bennünket. Az Istenhez való visszatérés és alázat ideje lehet mindannyiunk számára. Ha erre is tudjuk használni ezt az időt, akkor egyetlen percéért sem kár.

A megnyugtató jel

 "A természet állandóságára Isten természeti jelt ad. A keresztyén ember számára a szivárvány nem csupán fénytani jelenség, amelyet meg tud magyarázni, hanem Isten megmagyarázhatatlan kegyelmi jele, s mint ilyen, csodajel. Biztonságban, nyugodtan élhet, a teremtett mennyezet alatt, s a derűs, az eget a földdel összekötő színpompás jelenség meg kell örvendeztesse."

 (Kozma Zsolt: Szavak az Igéből, 127.o.)

http://reformatus.ro/generalis-vizitacio-olthevizen.html

Én vagyok az igazi szőlőtő

¹Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. ²Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. ³Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, a melyet szóltam néktek ⁴Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok. ⁵Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek ⁶Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek. ⁷Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek. ⁸Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim.

János evangéliuma 15,1-8

A Bibliolvasó kalauzban a mai vasárnapra kijelölt igeszakasz egyetlen mondatban összefoglalható: Maradjunk Krisztusban, mert a Vele való szoros kapcsolatban lesz gyümölcstermővé az életünk. 

Ma az első vers indított el az életemről való gondolkodás fele:

^„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves.”

1.   Jézus mondja: „Én vagyok az igazi szőlőtő…”

Magamra vonatkoztatva két dolgot is jelent ez a kijelentés:

Először azt, hogy nem én vagyok az igazi szőlőtő. Én csak vessző lehetek a szőlőtövön, ami ha helyén van, ha megfelelően vissza van metszve gyümölcsöt teremhet. „Ti már tiszták vagytok…”, mondja Jézus. Az ő beszéde, az ő igéje nemcsak balzsam a sebekre, hanem metszőolló is, amellyel a száraz, terméketlen vesszőket visszametszi. Gyakran esünk abba a hibába, hogy úgy gondoljuk, ami belőlünk van az jó. Én vagyok az élet forrása, én vagyok a gyümölcstermés garanciája. Valamiféle jótállást látunk abban, hogy a gyermek a mi gyermekünk és a nevelés amit adunk neki a lehető legjobb, mert tőlünk kapja. Nehéz kimondani: „nem én vagyok az igazi szőlő, hanem Krisztus”.

Másodszor arra kell gondolnom, hogy van olyan szőlőtő, amely nem igazi. Van olyan szőlőtő, aminek a gyümölcse nem alkalmas fogyasztásra, amelynek a bora ihatatlan. Az előbbi gondolathoz vezet ez vissza, és figyelmeztet: rossz úton járunk, ha úgy gondoljunk, hogy gyermekeinket, gyülekezetünket, szeretteinket magunkhoz kapcsolva olyan táplálékot és gyümölcstermési feltételeket tudunk számukra biztosítani, amelyek az „igaziak”. Egyedül az „igazi szőlőtőn” maradva teremhetünk sok gyümölcsöt.

   

2.   „… az én Atyám a szőlőműves.”

Isten gondoskodó szeretete tudja egyedül mi az amire szükségünk van, hogy gyümölcstermő életünk lehessen. Ő tudja, hogy mi a jó és mi az ártalmas a szőlője számára. Amikor az ember saját kezébe akarja venni az irányítást, a saját életének és a rábízottak életének „művelését” nemcsak tévúton jár, hanem úgy gondolja, hogy ő az, aki jobban tudja mi kell a gyümölcsterméshez. Megkérdőjelezi a Gazda szakértelmét: „Csakugyan azt mondta az Isten? Móz.3,1.

A mai vasárnapon anyák napját szoktuk ünnepelni. Adjunk hálát azokért az édesanyákért, akik Jézus fenti szavainak értelmében nevelik gyermekeiket. Kérjünk alázatot Atyánktól, hogy minden okoskodásunk, nagyképűségünk ellenére tudjuk elismerni: Jézus az igazi szőlőtő. Az Atya a szőlőműves. 

Igazgass, Uram, engemet,

Hogy megőrízzem hitemet;

Ha von magához e világ,

Én mint Krisztusba oltott ág,

Tőle vegyem tápláltatásom,

Míg az élők közt lesz lakásom.

435.ének, 4. versszak

Annakokáért mondja: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj

fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus.

Ef.5,14

Bibliaolvasás: Pál levele az Efézusiakhoz 5. rész

Miért kell fölébredni?

 Mert eljött a világosság ideje.  

Mert hasadra süt a nap.

Mert itt az ideje: „Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint amikor hívőkké lettünk”. Rm. 13,10-11 Nem a hasadra, hanem szemedbe, szívedbe sugárzik a Krisztussal eljött világosság és reménység. Már itt van. Már világosságban vagytok, sőt ti magatok is világosság vagytok: „Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban, mint világosságnak fiai úgy járjatok.” Ef. 5,8 Ezért kell fölébredni, föltámadni.

A Krisztussal érkező világosságról Zakariás így prófétál: „meglátogatott minket a naptámadat a magasságból”. Lk.1,78b  A legtöbb látogatásnak az emlékével maradunk csak. Ha örülünk neki, akkor egy darabig élünk az emlékéből. Visszaemlékezünk a látogató szavaira, a beszélgetésre. Lehet, hogy van valami emléktárgy, ami a látogatáshoz köthető. Kaptunk ajándékot. Azt forgatva néha néha még eszünkbe jut az együtt töltött idő. Maradhatott a látogatás után pár jól sikerült fénykép is.

Krisztus látogatása nem csak villanó vakufény, amely segít rögzíteni, marasztalni egy kedves pillanatot. A Nap világosságának erejével jött és jön el hozzánk. Az Ő világossága rávetül egész életünkre, s nemcsak egy egy kedves mozzanatát mutatja meg annak, hanem az egészet… míg „összeáll a kép”. Az a kép amelyet Ő mutat rólunk. Nem a jól sikerült képekből összeollózott válogatás ez, amelyet mutogatni szeretünk és megosztani az ismerősökkel, hanem valós kép arról, hogy milyenek vagyunk. Valós kép a tanítványokról, akik többször aludtak, mint vigyáztak: „Akkor méne a tanítványokhoz és aluva találá őket…” Mt.26,40a. Valós kép rólunk, akiket ébresztgetni kell, mert alszunk, mert halottak vagyunk.

Ezért kell felserkenni.

Mert alszunk, mert halottak vagyunk.

Szigorú megállapítás, ami ellen nemcsak a bennünk levő biológiai életjelek tiltakoznak. Tiltakozik önérzetünk is. Annyi mindent megtettünk és teszünk: Krisztusért is, az egyházért is, a szeretet parancsának engedelmeskedve is. Az ébredés és élet kézzel fogható, látható jelei ott vannak az életünkön. Mégsem mondható, hogy csak egyeseknek szól az ébresztgetés. Azoknak, akik még teljes sötétségben vannak. Minden reggel, mindenkinek ébredni kell.

Az utolsó napon való föltámasztatásunkat meg kell előznie egy másik, másféle feltámadásnak, amelynek ideje földi életünk idejére esik. Sokszor olvasunk erről a Szentírásban. Különösen azokon a helyeken, ahol az Ige Krisztus feltámadásának gyümölcseiről beszél. „Ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek… mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.” Kol. 3,1.3 Gyakran eszembe jut egy teológustársamtól hallott, bonyolultnak tűnő mondat: „Aki meghal, mielőtt meghal, az nem hal meg, ha meghal.”. Ezt a feltámadásra nézve is át szoktam magamnak fogalmazni: „Aki feltámad, mielőtt meghal az az életre támad föl Isten országában”.

Az alvás állapotában vagyunk, amikor öntudatlanul bűneinkben járunk. Ennek az állapotnak az ellentéte az éberség és józanság. Úgy az alvó, mint az ittas ember öntudatlan, elkábult és minden bűntámadással szemben tehetetlen. Könnyen félrevisz Krisztus útjáról az életforma, melyet a benne hívők látnak maguk körül: paráznaság, tisztátalanság, fösvénység, undokság, bolond beszéd, trágárság. Ne legyetek részesei ezeknek- figyelmeztet az Ige. Fölserkenni, föltámadni azt is jelenti: nem sodródni, elkerülni a főáramlatot, vagy akár úszni szembe az árral is. Mások vagytok. Nemcsak kaptatok a világosságból, hanem ti magatok világosság vagytok az Úrban. A csábítás életforma és üres beszéd formájában is fenyeget. Mindez a sötétséghez tartozik. Világosságban járni pedig a tartalmas, krisztusi beszéd vezetése alatt lenni. Megfontolni mi kedves az Úrnak. Miközben elfordulok a bűntől és megnyitom szemem és szívem Krisztus világossága előtt, azt tapasztalom, hogy egyre gazdagabban árad rám a fény: felragyog nekem a Krisztus.

„Dicsőség! Ő a Király, Békesség és Igazság, Éltető világos nap, Bajainkra gyógyírt ád. Kis gyermek lett miérettünk, Született, hogy mi élhessünk, Porból hogy feltámasszon, S újjászületést adjon, Halld mint zeng az egész ég: „ A Királynak dicsőség!” 438. ének, 3. vers.  

Föl tudok ébredni?

Tehetek valamit annak érdekében, hogy fölébredjek, föltámadjak? Hát nem egyedül az Ő ajándékai ezek? Hogyan parancsolhatja meg nekem, akit az álom meggyötört, aki a halálban vagyok? „Tapogatjuk, mint vakok a falat, és tapogatunk, mint akiknek szemük nincs, megütközünk délben, mint alkonyatkor, és olyanok vagyunk, mint a halottak az egészségesek közt.” Ézsa. 59,10

Visszaemlékszem, hogy gyerekkoromban sokat meséltek az öregek. Régi történetek kerültek elő, sokszor a háborús időkből. Füleltem, hallgatóztam, amikor csak tehettem. Különösen tátott szájjal és ébredező képzelettel hallgattam egy újra és újra előkerülő történetet, amely a „muszkák” bevonulásáról szólt. Részleteiben nem tudom fölidézni, de arra emlékszem, hogy jó sokáig álmomban is vonultak az oroszok. Ennek az álomnak borzasztó része volt, amikor engem is elkaptak. Sokáig azt hittem, hogy ezt a visszatérő álmot újra és újra el kell szenvedni, nem lehet belőle fölébredni. És egyszer mégis sikerült. Kinyitottam a szemem mielőtt elkaptak volna. Utána pedig szinte mindig képes voltam arra, hogy a gyötrő álmokból fölébredjek. Mégis lehetséges volt. Nem kellett az álmot „végigélni”. Éberségnek hitt, bűnökkel gyötrő álmodozásomból föl tudok ébredni? Krisztus ébresztget. Mint gyermeket a szülő, mikor álmában kiabál és forgolódik. Milyen jókor ébresztettek ők is. Minket is. Krisztus is. Engem is.

S van az ébredésnek egy különösen szép megfogalmazása a tékozló fiú példázatában. „Mikor aztán magába szállt.” Talán nem kipattanó, hanem csukott szemmel, de látni, keresgélni kezdett befele és fölfele… „Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! Odafordulás, melyet elhatározás is követ: „Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.” Lk. 15,18

Bíztatom, indítom magam sokszor: „Fölkelvén elmegyek”, s még többször hallom Jézustól: „Kelj föl”, „Menj el”, „Többé ne vétkezzél”. Induljunk, serkenjünk, támadjunk fel!