Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet.

Lukács evangéliuma 23,46

Uram!

Ezt a földet válasz nélkül maradt kérdéssel hagytad el. Kérdésed elhangzása után néma csönd maradt. Ezzel az utolsó fohászoddal már abba a világba léptél, amelyben minden kérdésre van válasz.

Uram!

Az örök válaszok világát – a mennyországot- sohasem színeztem ki. Mások előtt sem, ha velük hitemről beszéltem. Magam előtt sem, ha csöndesen elmélkedtem. Nem tettem, mert hiszen soha nem láttam a mennyet, s ezért leírni sem tudom. Mindig megelégedtem azokkal a hasonlatokkal, amelyekben Te oly végtelenül egyszerűen, de olyan utolérhetetlen melegséggel szóltál a mennyről. Atyai háznak mondottad. Ez az egy tehát az, amit bizonyossággal tudok róla. Amíg itt a földön tart még az utam, bizonyára a megfejthetetlen rejtélyek tömegével lesz még dolgom. Bár végeznék el ezek Istentől kapott rendeltetésüket, és növelnék hitemet! Utolsó földi órámban pedig add az én ajkamra is ezt a fohászt, melyre keresztfád alatt tanítottál meg: „Atyám! A Te kezedbe teszem le a lelkemet!”

(Ordass Lajos, Útravaló, Harmat kiadó, 2008, 110,o.)