Júdás elárulja Jézust – Lk. 22,1-6

¹Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának neveztek. ²A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Féltek ugyanis a néptől.
³A Sátán pedig bement Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek. ⁴Elment, és megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség vezetőivel, hogyan adja őt a kezükre. ⁵Azok megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. ⁶Ő elfogadta az egyezséget, és kedvező alkalmat keresett arra, hogy a kezükre adhassa őt, amikor nincs jelen a sokaság.

Victor János

Az áruló tanítvány

Azoknak a bűne mellé, akik Jézus életére törtek, oda kellett szegődnie egy áruló tanítvány bűnének is, hogy rátehessék a kezüket. Jézus saját híveinek a táborában találtak az Ő ellenségei olyan szövetségestársat, aki által sikeresen véghezvihették tervüket. Júdás bűne örök figyelmeztetés: ne féltsék Jézus hívei az Ő ügyét sohase külső ellenségtől, amíg ők maguk nem játszanak annak kezére!

Az áruló tanítvány szolgálatait örömmel fogadták el Jézus ellenségei és készek voltak azt meg is fizetni. A történek folytatásából jól tudjuk: csak addig becsülték meg, amíg szükségük volt reá, és a pénzükkel sem nyert semmit. Várhat sokféle előny és haszon Jézus híveire, ha tőle elpártolnak, de ha engednek a csábításnak, hamar rájönnek: semmi köszönet nincs az ilyen bűnös nyereségben!

Nem is található meg Júdás árulásának a teljes magyarázata a nyereség csábításában, hanem csak abban, hogy „beméne a Sátán” az ő lelkébe. Megszállott rabjává lett bűnös szándékának. Enélkül az elvakultság nélkül sem a hitvány bér, sem más jutalom el nem csábíthatta volna. Így sodorja a Sátán egészen érthetetlen cselekedetekre is az ő áldozatait. Ne adjak neki egy talpalatnyi szállóhelyet se a szívemben!

(Dr. Victor János: Lukács evangéliuma, Csendes percek sorozat, Református Sajtóosztály kiadása, Bp., 225.o)