Az ő ismerősei pedig mind, és az asszonyok, a kik Galileából követék őt, távol állának, nézvén ezeket. És ímé egy ember, kinek József vala neve, tanácsbeli, jó és igaz férfiú, Ki nem vala részes azoknak tanácsában és cselekedetében, Arimathiából, a zsidók városából való, ki maga is várja vala az Istennek országát; Ez oda menvén Pilátushoz, elkéré a Jézus testét.És levévén azt, begöngyölé azt gyolcsba, és helyhezteté azt egy sziklába vágott sírboltba, melyben még senki sem feküdt. És az a nap péntek vala, és szombat virrada rá. Az őt követő asszonyok is pedig, kik vele Galileából jöttek, megnézék a sírt, és hogy miképen helyeztetett el az ő teste. Visszatérvén pedig, készítének fűszerszámokat és keneteket. És szombaton nyugovának a parancsolat szerint.

Lukács evangéliuma 23,49-57

Jézus halála után a bátrabbak elvégezték, amit tenni lehetett: „elkérték Jézus testét”, „gyolcsba göngyölték”, „sziklába vágott sírboltba helyezték”, „főszerszámokat és keneteket készítettek”.  A többiek nézőként, vagy házaikba visszahúzódva várták a fejleményeket. Ha vártak egyáltalán valamit… Vagy csak féltek és mondogatták csalódottan: „Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani Izráelt” (Lk.24,21) És következik az ünnep, a szombat, a zsidók számára megparancsolt nyugalom napja. Lehet így ünnepelni? Csalódottságban, tehetetlenségben megszentelni az Úr napját? A kezek leállnak, de pörög tovább a gondolat: Mi lesz velünk? Mi lesz Jézussal? Nem véletlenül kapták parancsban a nyugalom napjának a megszentelését. Tudja a Gazda, hogy nagy a szükség rá. Nem a kikapcsolódás napja, hanem a buzgó tevékenység után (megtenni, ami megtehető) a bekapcsolódás alkalma abba, amit az Úr cselekszik, cselekedni fog.

Katonai parancsra „nyugszunk” hetek óta. Kényszernyugalmunk nyugtalansággal, félelemmel tele. Vannak „távol állók”, akik tehetetlenül nézik a történéseket. Vannak akik teszik azt, amit lehet még tenni. Az államilag, katonai parancsra kiadott nyugtalanságunkba szól bele a Nagyszombatról feljegyzett egyetlen mondat: „szombaton nyugovának a parancsolat szerint”. A világi rendeletbe beleszól Isten igéje. Elrendeli a nyugalmat a nyugtalanságban, a buzgó tevékenységben. Szerinte való nyugalmat a nyugtalanságban. Várakozást arra, amit Ő tenni készül. Gyógyulást várunk, a járvány megszűnését. Hisszük azt is megadhatja.  S még annál sokkal többet készített húsvét hajnalára: az üres sírt, az angyali szózatot, Isten szavát, amely értelmessé teszi számunkra az üres sír tényét. Nincs itt, hanem feltámadott…

 Katonailag megparancsolt nyugalmunkba engedjük beleszólni Isten igazi békességet hozó szavát: „engedvén, hogy az Úr végezze bennem Szentlelke által a maga munkáját és így az örökkévaló ünnepet már e földi életben elkezdjem.” (Heidelbergi Káté, 103, felelet)

 Az idei húsvét ünnepre is érvényes az, hogy Jézus másféle nyugalmat, békességet akar nekünk ajándékozni: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” Jn,14,27