Jézus bevonul Jeruzsálembe -  Lk. 19,28-44

²⁸Miután ezeket elmondta, továbbhaladt Jeruzsálem felé. ²⁹Amikor közeledett Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: ³⁰Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide! ³¹Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? – mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá. ³²Amikor a küldöttek elmentek, mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik. ³³Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: Miért oldjátok el a szamárcsikót? ³⁴Ők így feleltek: Mert az Úrnak van szüksége rá. ³⁵Azután elvezették Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, és felültették rá Jézust. ³⁶Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat. ³⁷Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, ³⁸és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!
³⁹A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! ⁴⁰De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.

⁴¹Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, ⁴²és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. ⁴³Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, ⁴⁴földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.

Farkas József:

Virágvasárnap

Valahol tragikusan elhibázták a dolgot. Hozsánnás ujjongással fogadták a szent városban, aztán cserben hagyták és a végén ellene szavaztak, halálát követelték. A főpapok, a farizeusok, írástudók lelkülete egyértelmű: féltették kiváltságaikat, uralkodó helyzetüket, féltékenyek voltak Jézus népszerűségére. Itt nincs tragédia, itt közönséges bűnök vannak. De a zarándokok seregének úttévesztése tragikus volt. Hiszen ők őszintén szerették Jézust. Virágvasárnapi ujjongásuk őszinte szívből jött. Jót akartak Jézusnak is, maguknak is. Hol rejtőzik a tragikus törés belső fészke? Bizonyos igazság van abban, hogy a főpapok manipulálták a zarándokokat. Suttogó propagandájukkal és hangos kiáltozásukkal sok egyszerű embert, vidéki zarándokot rávettek arra, hogy velük együtt követeljék: „feszítsd meg, feszítsd meg őt”. De ez még nem magyarázza meg elégségesen a tömeg tragikus tévedését és gyilkos agresszióját.

Meggyőződésünk szerint ott volt a baj, hogy a zarándokok ki akarták sajátítani maguknak Jézust. „Ne csinálj magadnak faragott képet…” Itt van a tragédia gyökere. Nemcsak fából, kőből lehet bálványt faragni. „Bibliai” gondolatokból, hívő elvárásokból sokkal veszedelmesebb bálványképet lehet alkotni, mint a holt anyagból. És ott ekkor ez történt. Rávetítették Jézusra a saját álmaikat és vágyaikat… Elvárták tőle, hogy ezeket mind egy szálig valósítsa meg. Annyira tele voltak saját örömükkel, hogy észre sem vették, hogy milyen hallgatag Jézus a hangos ünneplés közepette. Azt sem vették észre, hogy Jézus nemcsak hallgat, de könnyek is csillognak a szemében. Látszólag egy közös nagy öröm töltötte el az egész várost, valójában azonban két külön világ ment el egymás mellett anélkül, hogy érintkezett volna egymással. A tömeg ujjongott: ez a mi Jézusunk, ez a mi Szabadítónk, a mi Messiásunk. Jézus szívét pedig ez a fájdalom kínozta: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!” (Lk.19,42).

Régi történet ez, de a benne rejtőző igazság ma is és örökké érvényes: a Jézust ünneplő sereg nem követni akarja Jézust, hanem igényeket támaszt vele szemben. „Az én hűséges Megváltóm megvéd engem, meggyógyít engem, üdvösséget szerez nekem, meghallgatja imádságaimat… Énértem jött a földre le, énértem halt meg a keresztfán…” Én, én, én, és mindig újra én. Melyik hívő csoportban engedik meg, hogy Jézus ítéletet mondjon felettük, helyreigazítsa tévedéseiket, leleplezze a kegyesség mögött rejtőzködő önzéseket, erőszakosságokat, bűnöket? Hol keresik először az Ő akaratát, Igéjét, világméretű gondolatát és csak azután a saját emberi ügyeiket és elvárásaikat?

Ahány keresztyén felekezet és csoport hivatkozik Jézusra, mind ezt vallja: Jézus a mi Krisztusunk és az ügy, amit szorgalmazunk, az Ő ügye. Nekünk van igazunk, a többiek mind tévednek. Úgy tűnik: ebben a hatalmas „ökumenikus” ünneplésben (és hangzavarban) Jézus szomorú és hallgat ma is. Mintha valahol ez a mai keresztyénség és tragikusan elhibázná a dolgot. Ma is fontosabbak az „ügyek” (persze a mi ügyünk), mint az élő Krisztus gondolata és útja. Gondolata: az ellenséget, a mi ellenségünket is átölelő szeretete. És útja: egész életének odaáldozása a kereszten a többiekért, mindenkiért. A „tömeg” - a vallásos  tömeg is- nem gondolkozik, hanem sodródik. Aki az élő Krisztust akarja megtalálni és követni, „dialektikusan” gondolkozzék és éljen: jöjjön a gyülekezetbe, ott ünnepelje Jézust, de ezt az Igét is vegye komolyan: „Ne indulj a sokaság után” (2Móz. 23,2)

Forrás: Farkas József: Több az élet, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest 1988, 212-213 o.

Szeretett testvéreim,

A mai virágvasárnapon Farkas József fentebb közölt gondolataival köszöntelek benneteket. Ma sem indulhatunk a gyülekezetbe, de magunkba szállva, otthonainkban megvizsgálhatjuk, mi a fontosabb számunkra: az Ő ügye, vagy a mi személyes igényeink.

Biztatlak benneteket, hogy együtt kövessük a Duna Tv által közvetített istentiszteletet. Imádkozzunk, hogy legyen meg az Úr akarata e mostani járványhelyzetben is. Vegye el rólunk a csapást, ha úgy látja jónak, ha pedig hordoznunk kell azt, adjon erőt, hogy hitünk, szeretetünk el ne fogyatkozzék. Ne feledjünk el könyörögni az egyedül levő testvéreinkért, a más betegségekben szenvedőkért, akik most nehezen, vagy sehogy sem tudnak orvosi ellátáshoz jutni, a gyászolókért,  a szomorkodó, kétségbeesett világért. Bárcsak mindnyájan felismernénk Jézus közelségében a „békességre vezető utat”.