Jézus bevonul Jeruzsálembe - Lk. 19,28-44
28Miután ezeket elmondta, továbbhaladt
Jeruzsálem felé. 29Amikor közeledett Bétfagéhoz és
Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt
mondta nekik: 30Menjetek a szemben fekvő faluba, és
amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember:
oldjátok el, és vezessétek ide! 31Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el?
– mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá. 32Amikor a küldöttek elmentek, mindent
úgy találtak, ahogyan megmondta nekik. 33Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt
kérdezték tőlük: Miért oldjátok el a szamárcsikót? 34Ők így feleltek: Mert az Úrnak van
szüksége rá. 35Azután elvezették Jézushoz a szamárcsikót,
ráterítették felsőruhájukat, és felültették rá Jézust. 36Amint ment tovább, az emberek az útra
terítették felsőruhájukat. 37Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének
lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte
Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, 38és ezt kiáltották: Áldott a király,
aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!
39A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! 40De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.
39A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! 40De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.
41Amikor közelebb ért, és meglátta a várost,
megsiratta, 42és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon
te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. 43Mert jönnek majd rád
napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és
mindenfelől szorongatnak, 44földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között
laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod
idejét.
Farkas József:
Virágvasárnap
Valahol tragikusan elhibázták a dolgot. Hozsánnás
ujjongással fogadták a szent városban, aztán cserben hagyták és a végén ellene
szavaztak, halálát követelték. A főpapok, a farizeusok, írástudók lelkülete
egyértelmű: féltették kiváltságaikat, uralkodó helyzetüket, féltékenyek voltak
Jézus népszerűségére. Itt nincs tragédia, itt közönséges bűnök vannak. De a
zarándokok seregének úttévesztése tragikus volt. Hiszen ők őszintén szerették
Jézust. Virágvasárnapi ujjongásuk őszinte szívből jött. Jót akartak Jézusnak
is, maguknak is. Hol rejtőzik a tragikus törés belső fészke? Bizonyos igazság
van abban, hogy a főpapok manipulálták a zarándokokat. Suttogó propagandájukkal
és hangos kiáltozásukkal sok egyszerű embert, vidéki zarándokot rávettek arra, hogy
velük együtt követeljék: „feszítsd meg, feszítsd meg őt”. De ez még nem
magyarázza meg elégségesen a tömeg tragikus tévedését és gyilkos agresszióját.
Meggyőződésünk szerint ott volt a baj, hogy a zarándokok ki
akarták sajátítani maguknak Jézust. „Ne csinálj magadnak faragott képet…” Itt
van a tragédia gyökere. Nemcsak fából, kőből lehet bálványt faragni. „Bibliai”
gondolatokból, hívő elvárásokból sokkal veszedelmesebb bálványképet lehet
alkotni, mint a holt anyagból. És ott ekkor ez történt. Rávetítették Jézusra a
saját álmaikat és vágyaikat… Elvárták tőle, hogy ezeket mind egy szálig
valósítsa meg. Annyira tele voltak saját örömükkel, hogy észre sem vették, hogy
milyen hallgatag Jézus a hangos ünneplés közepette. Azt sem vették észre, hogy
Jézus nemcsak hallgat, de könnyek is csillognak a szemében. Látszólag egy közös
nagy öröm töltötte el az egész várost, valójában azonban két külön világ ment
el egymás mellett anélkül, hogy érintkezett volna egymással. A tömeg ujjongott:
ez a mi Jézusunk, ez a mi Szabadítónk, a mi Messiásunk. Jézus szívét pedig ez a
fájdalom kínozta: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető
utat!” (Lk.19,42).
Régi
történet ez, de a benne rejtőző igazság ma is és örökké érvényes: a Jézust
ünneplő sereg nem követni akarja Jézust, hanem igényeket támaszt vele szemben. „Az
én hűséges Megváltóm megvéd engem, meggyógyít engem, üdvösséget szerez nekem,
meghallgatja imádságaimat… Énértem jött a földre le, énértem halt meg a
keresztfán…” Én, én, én, és mindig újra én. Melyik hívő csoportban engedik meg,
hogy Jézus ítéletet mondjon felettük, helyreigazítsa tévedéseiket, leleplezze a
kegyesség mögött rejtőzködő önzéseket, erőszakosságokat, bűnöket? Hol keresik
először az Ő akaratát, Igéjét, világméretű gondolatát és csak azután a saját
emberi ügyeiket és elvárásaikat?
Ahány keresztyén felekezet és csoport hivatkozik Jézusra,
mind ezt vallja: Jézus a mi Krisztusunk és az ügy, amit szorgalmazunk, az Ő
ügye. Nekünk van igazunk, a többiek mind tévednek. Úgy tűnik: ebben a hatalmas „ökumenikus”
ünneplésben (és hangzavarban) Jézus szomorú és hallgat ma is. Mintha valahol ez
a mai keresztyénség és tragikusan elhibázná a dolgot. Ma is fontosabbak az „ügyek”
(persze a mi ügyünk), mint az élő Krisztus gondolata és útja. Gondolata: az
ellenséget, a mi ellenségünket is átölelő szeretete. És útja: egész életének
odaáldozása a kereszten a többiekért, mindenkiért. A „tömeg” - a vallásos tömeg is- nem gondolkozik, hanem sodródik. Aki
az élő Krisztust akarja megtalálni és követni, „dialektikusan” gondolkozzék és
éljen: jöjjön a gyülekezetbe, ott ünnepelje Jézust, de ezt az Igét is vegye
komolyan: „Ne indulj a sokaság után” (2Móz. 23,2)
Forrás: Farkas József: Több az élet, Református Zsinati
Iroda Sajtóosztálya, Budapest 1988, 212-213 o.
Szeretett testvéreim,
A mai virágvasárnapon Farkas József fentebb közölt
gondolataival köszöntelek benneteket. Ma sem indulhatunk a gyülekezetbe, de
magunkba szállva, otthonainkban megvizsgálhatjuk, mi a fontosabb számunkra: az
Ő ügye, vagy a mi személyes igényeink.
Biztatlak benneteket, hogy együtt kövessük a Duna Tv által
közvetített istentiszteletet. Imádkozzunk, hogy legyen meg az Úr akarata e
mostani járványhelyzetben is. Vegye el rólunk a csapást, ha úgy látja jónak, ha
pedig hordoznunk kell azt, adjon erőt, hogy hitünk, szeretetünk el ne
fogyatkozzék. Ne feledjünk el könyörögni az egyedül levő testvéreinkért, a más
betegségekben szenvedőkért, akik most nehezen, vagy sehogy sem tudnak orvosi
ellátáshoz jutni, a gyászolókért, a
szomorkodó, kétségbeesett világért. Bárcsak mindnyájan felismernénk Jézus
közelségében a „békességre vezető utat”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése