Nem hiábavaló!

„ Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban” 1Korintus 15,58

Gyakran gondoljuk, vagy mondjuk ki: „hiábavaló”, nem ér semmit, nincs semmi értelme. - A földművelő ember a mindennap megismétlődő, a gyári munkás a három műszakban végzett fárasztó munkájáról. De gondolja és kimondja a lelkipásztor vagy tanár is, amikor emberekkel vesződik és nem jut sokra, vagy az eredmények nem látszanak. Mondjuk mindnyájan, amikor elveszítünk valakit, aki nagyon fontos volt a számunkra, ilyenkor elkeseredve mondjuk: hiábavaló. Természetes emberi érzés ez, a mindenkori embernek az érzése, aki elgondolkozik élete, munkája értelme felől. Az egyik bibliai könyvnek, a Prédikátor könyvének is meglepő módon ez az alaphangja: „Minden hiábavalóság”. A könyvbe felületesen beleolvasó ember megbotránkozhat rajta: hát a biblia is ilyeneket ír? „Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor, felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, mellyel munkálkodik a nap alatt? Egyik nemzedék elmegy, és a másik eljő, a föld pedig mindörökké megmarad.” Préd.1,2-4 Vannak akik nehéz órákon látják ilyennek a világot, másoknál már állandósult ez a látásmód, annyira, hogy ha szavaikkal nem is, de életmódjukkal ezt prédikálják.
Miért látja hiábavalónak az életet a Prédikátor, miért érezzük néha annak mi magunk is? Azért mert annyit látunk a világból, ami a „nap alatt” van. Ha csak annyi az élet, amit az ember a nap alatt átélhet, megszerezhet, akkor valóban hiábavaló. Egyik teológiai tanárom ezt úgy magyarázta: képzeljétek el, mintha a világ le lenne födve. Ebbe a világba kiáltja bele az angyal az örömteli hírt, az evangéliumot: „Nincs itt, hanem föltámadott”. Itt szól a tanítványok bizonyságtétele: „Láttuk az Urat”. És a nap alatt élő emberek életébe nem csak fény tör be, hanem világosság: az élet világossága. Az értelmetlenségbe, a hiábavalóságba, az értelmes élet lehetősége. Erről tesz bizonyságot Pál apostol az idézett bibliai versben. Azért, mert van feltámadás, az élet több mint a nap alatt lezajló dolgok összessége. A munka több mint az unalomig ismételt robot: szolgálattá lesz, mert az Úrban végezhetjük. Reá nézve, az Ő feltámadásának világosságában értelmet nyer. Többé „nem hiábavaló”, hanem buzgó szolgálat. Nem csak a gyülekezetben, gyülekezetért végzett munka lesz így szolgálattá, hanem minden dolgunk, amit az Úrra nézve, a tőle kapott erővel és küldetéssel végzünk. A legkülönbek, a fiatalabbak is meglankadnak, de akinek az erőforrása nem csak saját ereje, önmagába vetett bizalma, hanem az „Úrban bízik” annak ereje megújul. Szívbéli bizodalom ez „amelyet a Szentlélek az evangélium által gerjeszt bennem, hogy Isten nem csak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és üdvösséget ajándékoz az Ő ingyen kegyelméből, egyedül a Krisztus érdeméért.” (Heidelbergi Káté 21. felelet)
Ezt a bizalmat ébresztgeti szüntelenül a mi Urunk szívünkben. Akinek szívében felébred, az nem csak a nap alatti dolgokat látja, hanem úgy él immár, „mintha látná a láthatatlant is”. Az ilyenekre mondja Jézus, hogy boldogok, mert nem látnak és hisznek.
S.A.


Olthévízi Református Újság
12. szám 2009 Húsvét