A közösség áldása

Alapige: Zsoltárok 133


A megdícsőülés hegyén a tanítványok kéréssel fordultak Jézushoz: “Uram, jó nekünk itt lenni. Ha akarod építsünk itt három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.”(Mt.17,4). Bepillanthattak Isten dícsőségebe, valamit megéreztek abból, nem szeretnék ha ez elmúlna, szeretnék ha mindig így lenne.
Igénket olvasva felébred bennünk is a kérés: “Uram, jó látnunk, hogy lehetséges az emberek közötti igazi közösség, Igéd szava bepillantást enged abba, kívánjuk ezt a közösséget, szeretnénk, ha a miénk is lehetne. Megtapasztaltuk néhányszor a közösségnek jó voltát, annak gyönyörűségét, de csak akkor, amikor Terád figyeltünk Urunk. Amikor a gyülekezetben együtt énekeltünk, amikor Igédet együtt hallgathattuk, amikor igazi társat és barátokat rendeltél számunkra akkor érztük a közösség áldását”.
A mi kérésünkkel egyeznek a biblia bizonyságtételei is. Akkor olvasunk jó közösségről, annak gyönyörűségéről, amikor az ember Istent keresi, énekben, imádságban, ige hallgatás által. (“Őt dícsérni gyönyörűséges és illendő dolog” Zsolt.147, “Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad, a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké” Zsolt.16,11).

I.
Lehetséges ez, ilyen jó közösség, amilyenbe bepillantást enged ez a zsoltár? Lehetséges az, hogy ne csupán istentiszteleten, gyülekezeti alkalmakon hanem mindennapi életünk részeként elkísérjen bennünket?
A Szentírásban azt látjuk, hogy Isten népének körében mindig voltak feszültségek. Izrael népének nagy családjában, a törzsi közösségben újra és újra előjön a testvérharc. A családon belüli feszültségek is sok bibliai történetben előkerülnek.
Jó közösség, egyetértés akkor volt, ha Isten akarata jutott érvényre, ha az emberek feladták önző érdekeiket, akkor egymásra találtak.
Szép példa erre a közösségi és gyülekezeti élet területén az, amikor a felolvasott törvény melyet az egész nép megért, elfogad, ennek hatására közös bűnvallást tesz. Az igéből kapott áldást eljuttatják azokhoz is, akik nem lehettek ott. (Neh.8)
Az egyéni élet területén szépen szemlélteti ezt a közösséget Saul és Jónathán barátsága. Félre tudták tenni a személyes érdeket, ennek eredménye az a barátság, amelyet így jellemez a Szentírás: “Sault és Jónathánt, akik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el, a saskeselyűnél gyorsabbak és az oroszlánoknál erősebbek voltak.” (2Sám.1,23).
Sohasem adottság ez, hanem mindig feladat. Feladat a családi életben, a gyülekezetben, a testvérgyülekezeti kapcsolatban. Erősek vagyunk, ha alá tudjuk rendeli akaratunkat Isten akaratának.

II.
Két kép által szemlélteti igénk a közösség áldását. Azt mondja először, olyan az atyafiak közössége, mint a “drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán, a mely lefoly köntöse peremére”. Érthetetlen kép ez a modern ember számára, a jó háziasszony első gondolata: Hogyan mosták ki az olajfoltos ruhát? Mi jó van abban, ha az ember fejére olajat öntenek? Mélyebben kell vizsgálnunk ezt a képet, ahhoz, hogy helyesen értsük meg. Az olajat tekintsük mint Isten áldó kegyelmének, jókedvének jelképét. Ez kiterjed a közvetítőn át az egész gyülekezetre. Ahogyan a fejre öntött olaj szépen lassan lecsorog, előbb a szakállra, majd a ruhára, Isten kegyelme úgy terjed szét a gyülekezetre. Nekünk is van főpapunk, a mi Urunk Jézus Krisztus- Ő általa, az Ő halálának árán a bűnbocsánat ajándéka a miénk is lehet. Az Ő kenete a miénk is lehet, enélkül lehetetlen békességes egység. Akkor lehet békességünk egymással, ha előbb Ő békéltet meg bennünket Istennel.
Ha ígénket figyelmesen olvassuk, azt vesszük észre, hogy itt a békés együtt lakozás hat kenetként, áldásként. Az első tanítványok, egy akarattal voltak együtt és úgy vártak a Szentlélek ajándékára. Miután kapták az ajándékot maguk is kenetté váltak mások számára. Ebben az összefüggésben jobban érthető mit jelent a fejre öntött és lefele csordogáló olaj.
A második kép a magas hegyről hulló harmat frissitő hatásához hasonlítja a jó közösséget. Életet adó, termést hozó víz áldásához. Különösen szemléletes ez a kép ha tudjuk, hogy egy többnyire sivatagos helyről van szó. Ilyen környezetben a harmat életmentő lehet. Ezt az életmentő áldást nyújtja a közösség, nekünk még bőségesebben, úgy ahogyan az Úr Jézus a samáriai asszonynak nem életet adó harmatot kínál, hanem “örök életre buzgó víznek kútfejét”, vagy ahogyan Ezékiel látomásában nem csupán harmat, hanem folyó fakad a templom küszöbe alól (Ez.47) és amerre elhalad “él minden”. Ezt az életet kívánjuk mindenkor, ezt várjuk amikor imádkozunk, amikor templomba jövünk, csendes óráinkon. Az élete melynek nem csupán neve “élet”, hanem minőségében is méltó erre a névre.
Isten szavának való engedelmességünk folytán, legyenek bőséges forrásoká templomaink és életünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Ámen