Sylvester Piroska:
Reformátusok Hollandiában

Hollandia, vagy régi nevén Németalföld, az erdélyi reformátusok évszázados segítője, szellemi fellegvára. Már az 16oo-as évektől sok tehetséges erdélyi diák tanulhatott ösztöndíjjal Hollandiában, többek között egyházközségünk egykori lelkipásztora, Bod Péter is. Örvendetes, hogy kezd kiépülni egy testvérgyülekezeti kapcsolat a zwartsluisi református gyülekezettel, ezért jó volna, ha többet tudnánk a hollandiai reformátusokról.
Hollandiában a reformáció nem csak a bibliához való visszatérést jelentette, hanem szabadságharcot a katolikus Habsburg uralommal szemben. Az első reformátor, Luther, fontosnak tartotta a fejedelmeknek való engedelmességet, ellenben a hollandok nem vártak semmi jót a Habsburg fejedelemtől. Valószínüleg ezért nem lettek a hollandok evangélikusok, hanem reformátusok lettek, Kálvin tanításait követve. Kálvin és Béza Tódor azt tanította, hogy ha a hatóságok nem tartják tiszteletben a vallásszabadságot, a népnek szabad az alsóbbrangú nemesség vezetése alatt felkelni a hatóságok ellen. A szabadságharcban nagy szerepet töltöttek be a presbitérumok, mert ők szervezték meg helyileg a gyülekezeteket, és az egész országban egy hálózatot alkottak. A presbitériumokat a nemesség pénzzel támogatta. 1566-ban már sok helyen szabadtéri református istentiszteleteket tartottak, a lelkészek egyik helyről a másikra mentek, hogy az evangéliumot hirdessék. Sajnos sok helyen erőszakkal elfoglalták a templomokat, ezért a katolikus nemesség nem támogatta többé a reformátusokat, így a Habsburgok leverték a szabadságharcot. Nagyon sok holland Genfbe, Kálvin városába menekült. A menekültek külföldről folytatták a hazai egyház megszervezését. Hollandia összes gyülekezeteinek első zsinatát a németországi Emden városában tartották meg 1571-ben. Ekkor született meg jogilag a Holland Református Egyház. Presbiteri elven működött, ez azt jelentette, hogy egyik gyülekezet sem uralkodhatott a másikon, hanem szövetségbe szerveződtek. A lelkészeknek a holland vagy francia hitvallást kellett aláírniuk és a Genfi vagy a Heidelbergi Kátét. Bevezették a genfi zsoltárokat holland fordításban.
1572-ben elkezdődött a holland felkelés. A szabadságharc vezetője Orániai Vilmos 1573-ban áttért a református vallásra, híve maradt a vallási türelemnek. Vezetésével 1579-ben létrejött az Utrechti Unio, Hollandia északi tartományainak egyesülése. Az unió alapszabálya a Holland állam alkotmánya lett. Noha az alapszabály hivatalosan kimondta a vallásszabadságot, a gyakorlatban nem igen engedték meg a katolikusoknak, hogy nyilvános istentiszteleteket tartsanak. Ennek ellenére a római katolikus vallás erős maradt Hollandiában, 16oo körül még mindig csak a lakosság 1o százaléka volt református. Ma is Hollandia déli részén a többség római katolikus vallású. A reformátusok inkább északon élnek.
Hollandiában a református egyház államegyház volt, és az állam néha erőszakkal avatkozott be az egyházi ügyekbe. Ez volt az egyik oka, hogy a 19-ik században többszörös egyházszakadás következett be, és jelenleg is többféle református egyház létezik Hollandiában. Az 18oo-as évek elején a holland állam új egyházi törvényeket hozott. Megszűnt a presbiteri elv, az állam teljes mértékben irányította és ellenőrízte az egyházat különböző bizottságokon keresztül. Ezek a bizottságok a megszüntetett zsinatok helyett működtek, tagjaikat az állam nevezte ki. 1816-ban lemondtak a református jelző használatáról, az államegyház új nevet kapott: Nederlandsche Hervormde Kerk. Ma is ez a holland népegyház neve. Akik ragaszkodtak a hitvallásos református hithez, azok megtartották a református elnevezést.
18o7-ben bevezették az új énekeskönyvet, amelyben a zsoltárok mellett dícséretek is voltak. Noha szépek voltak a dicséretek, szövegükön érződött a racionalista teológia hatása, mely szerint csak azt kell hinni a Bibliából, ami a modern ember számára érthető. Így nem kell hinni Jézus Krisztus megváltó, kiengesztelő munkájában, testi feltámadásában, a Szentháromságban.Jézus munkájának elsősorban az erkölcsi jelentőségét látták, hogy tanítása révén jobbak, erkölcsösebbek lesznek az emberek. Ezt a fajta teológiai gondolkodást az állam kötelezővé akarta tenni úgy, hogy kötelezővé tette az új énekeskönyv használatát. Minden istentiszteleten legalább egy dicséretet el kellett énekelni, ezt ellenőrízték az istentiszteletre kiküldött rendőrök. Ha a lelkész ezt a rendelkezést elvből megtagadta, akkor pénzbüntetést kellett fizetnie.
Nagy felháborodást keltett az új lelkészi eskű is, amelyből eltűnt az a feltétel, hogy a lekész tanításában nem fog eltérni sem a Bibliától, sem a református hitvallástól. Akik nem értettek egyet az uralkodó teológiai felfogással, azok a hivatalos istentiszteleteken kívül, külön is tartottak összejöveteleket. Az állam törvényben szabályozta, hogy házi alkalmon 2o embernél több nem lehet együtt. A rendeletet a rendőrség szigorúan betartatta. 1832-ben egy fiatal falusi lelkipásztor Hendrik de Cock, miután elolvasta Kálvin könyveit, reformátori alapelvek szerint kezdett prédikálni. Hirdette, hogy csak kegyelemből, csak a Krisztusban vetett hit által van üdvösségünk. Bírálta a korabeli állapotokat, így egyházfegyelmi eljárást indítottak ellene, de a presbitérium kiállt lelkipásztora mellett. 1834-ben de Cock a presbitériummal és sok gyülekezeti taggal együtt aláírta az elválás dokumentumát, amelyben elváltak a hivatalos népegyháztól, és visszatértek az eredeti reformációhoz. Nem szektát, hanem református egyházat akartak, ahol Krisztus áll a központban. A lelkészt előbb házi őrizetbe vették, később nagy pénzbüntetést kapott, majd három hónapra börtönbe is zárták. A faluban sokan támogatták őt, ezért 12o katonát küldtek a faluba, akik “a szektásoknál” laktak évekig. A megfigyelteknek nem volt szabad összegyűlni, de mégis találkoztak titokban a mezőn. Akit elfogtak, vagy súlyosan megbírságolták, vagy akár börtönbe is zárták. Ha ezeket az embereket megtámadták az utcán, a rendőrség nem védte meg őket. Mindezen intézkedések ellenére két év alatt több mint 15o gyülekezet vált ki a népegyházból, és ezzel létrejött egy “régi-új református egyház”, mely újra elfogadta a református hitvallásokat, és visszatért a kálvini vonalhoz. Az új egyház 1854-től saját teológiát is létrehozott Campenben. Az egyház neve Christelijke Gereformerde Kerken lett. Ebben az időszakban több kisebb református egyház is létrejött. 1886-ben újra kivált egy nagyobb csoport a népegyházból. A kiválás oka az volt, hogy a népegyházban nem történt meg a sokak által remélt teológiai megújulás. Például 1871-ben az egyik amsterdami lelkipásztor tagadta Jézus testi feltámadását, és Krisztus istenségét.Egyre többen tiltakoztak az ilyen és hasonló tanítások ellen. Vezetőjük Abraham Kuyper lett, aki szintén Amsterdamban volt lekipásztor. Kuyper nem akart kiválni az egyházból, hanem úgy gondolta, hogy a komoly embereknek össze kell fogniuk az egyházban és meg kell reformálni azt. Önéletrajzában fogalmazta meg, hogy milyen egyházra gondolt. Az egyház legyen: református egyház (Gereformeert), demokratikus (az egyház a helyi gyülekezet, amely autonóm, s amelyet a presbitérium vezet. A református hagyomány szerint a helyi gyülekezetek szövetségben élnek, amelyben mindenki egyenrangú. Minden gyülekezetnek, akár falusi, akár városi, egy szavazata van), szabad és önálló egyház (szabad az államtól és szabad a néptől. Az államtól való anyagi függőség tönkreteszi az egyházat, az egyház fenntartása a gyülekezeti tagok felelőssége. Káros az a népegyházi gyakorlat, mely szerint az számít egyháztagnak, aki egyházfenntartói járulékot fizet, mert így az egyház a hitetlenek pénzéből végzi a szent szolgálatokat. Mindez az egyház lelki halálához vezet, és a hitetlen tagok számára is káros felfogás, mert nekik nem hamis nyugalomra, hanem evangelizálásra van szükségük), hitvalló egyház (a hitvallást meg kell tanítani a gyülekezetben, a vasárnapi istentiszteleteken és a hittanórákon), jól megszervezett szeretetszolgálata van (gyülekezeti diakónusok vezetése alatt segítik a gyülekezet szegényeit, akár többféle szeretetotthon formájában is). Kuyper 1879-ben saját református politikai pártot alapított, 188o-ban másokkat együtt létrehozta az Amsterdami Szabad Egyetemet, mert szerinte nagy szükség van a hitvallásos református értelmiségre. Kuyper mindent megtett a református nép művelődéséért, elindított egy református egyházi újságot is. 1883-ban nyiltan megvallotta, hogy már nem reménykedik az egyház belső megújulásában:itt a gyógyszer már nem segít, a műtét az egyetlen megoldás. Felszólította a presbitériumokat, hogy senkit ne engedjenek a szószékre, aki nem hajlandó aláírni, hogy csak a Biblia és a református hitvallás alapján akar tanítani. Ha a presbitérium erre nem hajlandó, akkor a gyülekezeti tagoknak a felelőssége, hogy maguk lépjenek föl és külön gyülekezetet hozzanak létre. Ezeket a gyülekezeteket Kuyper a népegyházon belül akarta tartani, de nem zárta ki az újabb egyházszakadás lehetőségét sem. Ez az egyházszakadás 1886-ban be is következett. Három éven belül 14o gyülekezet vált ki a népegyházból. 1892-ben egyesült az 1834 és az 1886-ban kivált két református egyház, abból a meggyőződésből, hogy nem szabad külön egyházban élni, ha mindkét fél ragaszkodik a Bibliához és a református hitvalláshoz. Az egyesült egyház neve: Gereformeerde Kerken in Nederland. Ez a református egyház a 2o-ik században megerősödött, politikai szerepet is vállalt, saját politikai pártja többször nyert választásokat. Maga Kuyper 19o1 és 19o5 között Hollandia miniszterelnöke volt. Zwartsluisi testvérgyülekezetünk is ehhez az egyházhoz tartozik, temploma 1893 karácsonyára készült el.
A 2o-ik században többször is bekövetkezett egyházszakadás a holland reformátusoknál, így jelenleg számos református egyház létezik Hollandiában. Sok esetben az egyházak együttműködnek, például a hozzánk érkező ifjúsági csoport több református egyház közös csoportja.
(forrás: Jos Colijn: Egyháztörténelem)